Miért jöttél el hozzám, anyám? Hiszen te egész életedben Adriennt segítetted, most is hozzá fordulj segítségért! jelentette ki nekem a fiam. Bálint még csak be sem hívott a házba, az ajtóban beszélt velem, szavai hidegek, a tekintete idegen volt.
Fiam, tényleg nem engedsz be a valódi édesanyádat a házadba? már nem bírtam visszatartani az érzelmeimet, sírva fakadtam.
Anyu, nem értem, mi szükség ezekre a jelenetekre? Elfoglalt vagyok, nincs időm üres csevegésre már majdnem becsukta előttem az ajtót, amikor előlépett a menyem hangja a folyosóról.
Bálint, kivel beszélsz? kérdezte Ilonka, és bejött az előszobába.
Anyuka, maga az? csodálkozott rá. Hát mit keres kint a hidegben, jöjjön be a házba!
Bálint legyintett, hátat fordítva ment el, én pedig nagyon örültem, hogy végre bejöhettem, hiszen fontos beszélgetésem lett volna.
Tényleg hibáztam a fiam előtt, csak mostanra értettem meg igazán, mennyire. Két gyermekem van: Bálint és Adrienn. Úgy alakult, hogy mindig is a lányomat segítettem, a fiamra alig gondoltam.
Úgy hittem, ő nem szorul segítségre, mindig megáll a lábán, de rájöttem, hogy nem így van. Amit elért, csupán azért bizonyította, hogy be akarta nekem bizonyítani: támogatás és pénz nélkül is boldogul.
Pénzem mindig is volt, hiszen már húsz éve dolgozom ausztriai háztartásokban, de anyagilag csak a lányomat segítettem, ami ma már mélyen bánt, hiszen Adrienn nem becsülte meg semmit, és amikor a legnehezebb lett, hátat fordított nekem.
Akkor mentem el Bécsbe dolgozni, amikor Bálint 18, Adrienn pedig 16 éves volt. A gyerekekkel anyukám maradt, férjem már régen elhagyott minket. Nyomorban éltünk, így a külföldi munka volt az egyetlen esélyem.
Első kint keresett euróimból elkezdtem felújítani a házunkat, anyám nagyon örült, mert végre lett víz és komfort a házban.
Aztán a lányom közölte, hogy férjhez megy. Nem örültem, mert 19 évesen korainak tartottam, mégsem tiltottam le. A vőm egy helybeli fiú volt, de ők hozzánk költöztek.
A fiam és a vőm rögtön nem jöttek ki egymással, Bálint is megkérte hamar Ilonka kezét, és elköltözött tőlünk. Ilonka szegény nehéz sorsú lány volt, állami gondozottként kapott egy szobát egy szociális bérházban, ott kezdték közös életüket.
Adrienn hamar eldöntötte, hogy az összes pénzem hozzá megy:
Anya, én maradtam itthon, minden nekem jár! jelentette ki.
A fiam nem szólt, pénzt soha nem kért, nekem így megfelelt: az összes keresetem Adriennhez ment, ő meg úgy költötte, ahogy gondolta. Közben Bálint magának dolgozott, ellátta a családját.
Aztán egyre izgalmasabb lett a helyzet. Meghalt az édesanyám, és közvetlen utána Adrienn bejelentette, hogy elválik. Kitartó természet, amit elhatároz, véghez is viszi.
És most mit teszel? kérdeztem tőle.
Anyu, jövök veled Ausztriába dolgozni vágta rá.
El is mentünk együtt, de Adrienn nem akart keményen dolgozni. Csak takarításokat vállalt, és a keresetét elköltötte lakásra meg ennivalóra.
Én egy családnál dolgoztam, így a lakás- és ételköltséget megspóroltam. Minden pénzemet ezer eurót havonta elvette a lányom, azzal az ötlettel, hogy lakást veszünk Bécsben.
Mivel Adrienn már nem akart hazatérni, meggyőzött, hogy a vidéki házunkat adjuk el, hogy könnyebben vegyünk kint lakást.
Természetesen még így sem volt elég a pénz. Eladtam a házat, amit felhalmoztunk, és már a hitelről egyeztetett, mikor hirtelen férjhez ment, és az újdonsült férj kifizette a maradékot. Így lett egy kis lakásuk.
Amíg dolgoztam, nem gondoltam, mi lesz később, pedig kellett volna, mert egy betegség miatt most már nem is tudok dolgozni. Próbáltam hozzájuk költözni, ahogy előre megbeszéltük, de Adrienn közölte, hogy szűk a lakás, kezeltessem magam, s menjek vissza dolgozni.
Nem szóltam semmit, inkább hazajöttem, csakhogy haza már nem volt hova, hiszen a ház eladva. Van még a faluban egy nagy telek, majdnem egy hektár, de azt vagy eladni kell, vagy hogy építsek házat rajta pénz nélkül?
Ezért mentem a fiamhoz, hogy segítsen eladni a földet, aztán majd csak lesz valahogy.
A fiam annyira meg volt rám sértődve, hogy szinte szóba sem akart állni velem. De a menyem nemcsak, hogy beengedett, megoldást is talált.
Anyuka, mi éppen építkezni szeretnénk Bálinttal, keresünk egy teleket. Ha megengedi, ott elkezdjük, és ha elkészül, maga velünk lakik mondta Ilonka.
A fiam ugyan először morogva fogadta, de a felesége ötlete tetszett neki, estére már el is felejtette a haragját.
Ilonka azt mondta, reggel orvoshoz visz, este megágyazott, vacsorával kínált.
Miért teszi mindezt értem? kérdeztem Ilonkát.
Mert nekem sosem volt anyukám, de most már van mosolygott rám.
Így történt, hogy a saját lányom megtagadott, de a menyem befogadott.
