Ugyan, kinek kellene ő már?
Kinga, ez meg mi? Komolyan kidobtad anyám kovászos uborkáit?
Persze, Vince sóhajt fel Kinga. Már rég tönkrementek és teljesen megpuhultak. Ehetetlenek voltak.
Nem nagy ügy. Felülről a rosszakat kidobod, a többit meg leöblíted, kész! Semmi bajom nem lett volna tőlük, hidd el, anyámmal már annyi domború tetejű üveget ettünk, és itt vagyunk. Ez csak kicsit megállt a kamrában. Nem szabad ilyet csinálni, Kinga, minden egyes forint számít!
Vince felemelt fejjel, rosszalló tekintettel vonul el a felesége mellett, közben halkan magában motyog.
Kinga sóhajt. Valaha még kedvesnek tartotta Vincében ezt a spórolós, kicsit vonakodó természetet. Szinte a legelső randijuk jut eszébe
A városi Erzsébet parkban sétál egy magas fiú hófehér ingben, hatalmas mosollyal. Vadvirágcsokor van a kezében, olyan, amit Kinga szeret.
Vince! csodálkozik rá Kinga. Te, tényleg? Magad szedted a réten?
Naná bólint Vince. Miért, vegyek rózsát? Unalmas és drága. Inkább elmegyünk a vidámparkba, és kipróbálunk minden játékot.
Mosolyogva lép a fiú mellé, boldogan.
A jelenbeli Kinga visszatér gondolataiból, ahogy meghallja, Vince tényleg épp uborkát mos a konyhában. Már semmin sem lepődik meg. Régen azt hitte, azért nem mennek étterembe, mert Vince imádja a hosszú sétákat nem is gondolta, hogy inkább a pénzből húzódik vissza. Az óriáskerékre is azt hitte, azért vettek jegyet, mert az a legkényelmesebb nem azért, mert az volt a legolcsóbb. Mindig praktikum legalábbis, akkor így mondta.
Mostanra viszont, a sok év, esküvő, és két gyerek után, Kinga mindent másként lát. Nincs már más, csak a belenyugvás. Vagy a csendes tiltakozás. Ő az utóbbit választja.
A konyhába lép, hogy enni adjon az ikreknek, s maguknak is. Hajdinakása, fasírt, saláta minden egyszerű. A házban nincs helye a felesleges luxusnak.
Mit csinálsz, Vince? kérdi fáradtan. A férje épp a gyerekek tányérjánál áll, és kettévágja a fasírtokat.
Öt évesek, elég lesz nekik fél fasírt is.
Teljes komolysággal vágja szét a húsgolyót, a másikból az egyiket visszateszi a serpenyőbe.
Te már tényleg túlzásba viszed
Ugyan már?
Igen, Vince.
Hát mi ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők mondja, miközben a felesége tányérján vágja el a fasírtot. Marhahúsból van, az drága. Meg amúgy sem jó sok húst enni, főleg olajban sütve. Máskor inkább párolva csináld, mert úgy nem ragad rá a falra, ráadásul az olaj is drágább most már.
De a gyerekek nem szeretik a párolt fasírtot.
Meg fogják szokni. Az sokkal egészségesebb mondja Vince, lezárja a fasírt ügyét, és távozik.
Kinga lenéz a félig megvágott húsgolyókra a tányérokon, és érzi, hogy a türelme végéhez ért.
Hétvégén hazajön Vali néni, az anyósa, és mellette Vince igazi főnyereménynek tűnik.
Kinga drágám, nézd csak, hoztam a fiúknak egy kis ajándékot! Micsoda szerencsétek velem, sose jövök üres kézzel! mondja szélesen, miközben papírszatyrot nyom Kinga kezébe.
Kinga, aki épp most ért haza munkából, nagy levegőt vesz, magában káromkodik, de némi mosolyt erőltetve kinyitja a szatyrot.
Vali néni, ezek inkább kislány ruhák pillant bele. Nekünk iker fiaink vannak, nem lányok.
Na és? legyint Vali néni, előhúz egy rózsaszín Hello Kitty-s trikót. Laci szereti a cicákat. Kicsik még, nem mindegy, kék vagy rózsaszín?
Köszönjük, majd átnézzük a srácokkal. Kicsit később
Kinga félreteszi a szatyrot a sarokba. Tudja, később ki fogja dobni, mert ezek a rongyok nemhogy kislányoknak sem valók már, de kertészkedni is szégyen lenne bennük.
Vince, mikor költözünk már el innen? Nem bírom anyáddal egy házban. suttogja becsukott ajtó mögött.
Mi ez a gyerekes kérdés? Amikor végre lesz pénz saját lakásra.
Béla, vegyünk fel lakáshitelt még nyugdíjas korunkban sem fogunk összegyűjteni ennyit.
Erről már beszéltünk. A lakáshitel rabszolgaság. Túl sokat kell visszafizetni. És anyámmal élni praktikus: főz, takarít, elteszi a befőtteket télire
Te teljesen meghibbantál? A gyerekek egy szobában alszanak az anyáddal! Most még öt évesek. De mi lesz később? Nem tudnak majd kettesben lenni, semmi magánéletünk nincs még zár sem lehet az ajtón, anyád szerint az sem praktikus!
Csendesebben, kapcsold le a villanyt, a hónap végén majd nézheted a villanyszámlát
Kinga a párnába temeti az arcát. Tényleg elég.
Másnap kitör a balhé. Vince nem engedi a fiúknak megnézni az esti mesét, mondván, az csak pazarlás, és fölösleges. Ez már sok lesz Kingának.
Elég! Nem bírom tovább! Elköltözöm, és elviszem a gyerekeket! Anyukámhoz megyünk, ott legalább lesz saját szobájuk.
Megragadja a bőröndöt az egyik kezével, a másikkal tereli a fiúkat az előszobába.
Laci, Dani, gyertek!
Kinga hová mész? dermed le Vince. Hát a családunk? A házasságunk? Azt hittem, jól vagyunk együtt
Hat évig hallgattam Rád és anyádra! Sampont nagy flakonban veszünk, vécépapírt csak a legolcsóbbat. A fiaim játékai is csak a Te régi legóid, semmi új! Nem akarok ilyen életet a gyerekeimnek. Inkább leszek én a költekező, mint ilyen spórolós, mint ti.
Vali néni teátrálisan a szívéhez kap, és megállítja Vincét, hogy ne menjen utána.
Jaj, fiam, belefájdul a szívem Ne menj utána. Majd visszajön. Ilyen két gyerekkel, ugyan, kinek kéne?
És Vince elhiszi. Hiszi, hogy visszajön majd.
Kinga, mit csinálsz? szól rá Lidi néni, Kinga édesanyja. Dobd már ki azt a teafiltert, vegyél elő újat!
Kinga visszatér a gondolataiból, és nézi a kezét: harmadszor használ ugyanazt a filtert.
Hogy bírtál ott élni? Mondtam, hogy menned kell. Ez nem élet, ez túlélés. Ez már szinte betegség, fura az egész
Igen bólint nagyot Kinga. Kinyitja a hűtőt. Benne valódi sajt. Nem trappista vagy tömlős, hanem igazi. Mellette szalámi, hús, joghurtok El kell dugni a csokit, különben a srácok mindet megeszik.
Hadd egyék. Azért vettem nekik.
Inkább tedd el, nem szokták meg, hogy korlátlanul van édesség.
Lidi néni bólint, megsimogatja a lánya vállát.
Éjjel van. Kinga nem tud aludni. Túl puha az ágy, nincsenek nyikorgó rugók. Ott a régi ágy, amin Vincével aludtak abban minden recsegett.
Kinga odasétál a hűtőhöz, kitárja. Rajongva nézi a finomságokat. Eddig is mindig a legolcsóbb tej, joghurt helyett csak kefir, a túrót is megromlott tejből készítették házilag.
Most vastag szalámis-sajtos szendvicset készít. Alig fér be a szájába, de Istenem, de finom! Nincs senki, aki rászólna, milyen vastag a kolbász, nincs ki szidja, hogy a sajt csak reggelire jár. Fogja a joghurtot és csorgatja magába. Micsoda élvezet!
Jézusom, mekkora hülye voltam Milyen jó nem spórolni minden falaton
Hogy bírta ezt évekig? Hogy képes volt más szabályaihoz igazodni, nem evett, amit szeretett, nem újította fel a lakást, anyósa ruháit hordta, ugyanazt a csizmát öt télen át. Hogy?
Pár hét múlva csengetnek. Kinga nemrég kelt fel, vasárnap van, anyja elvitte a fiúkat sétálni.
Ki az? Vince?! Te mit keresel itt?
Ott áll az ajtóban a férje.
Kinga, gyere vissza. Megígérem, nem spórolunk annyit anyámmal. Tudom, hogy a költekezés bűn, de hallgatunk rád, csak gyere haza. Szeretlek, vissza akarlak kapni. Család vagyunk, gyerekeink vannak
Nem! Nem! És harmadszor is: NEM! Nem megyek vissza! A fiaimnak van saját szobájuk, nekem is! Nem öt percig néznek mesét, hanem ameddig csak akarnak. Nem fél fasírtot esznek, hanem annyit, amennyi jól esik. Elvehetik a csokit. Nincs többé teafilter-mosás! Végre vettem magamnak normális otthoni köntöst is! Hallod? Én normális életet akarok. Ezek az én forintjaim, úgy költöm, ahogy akarom. Ennyi! Szia! A válópert meg majd megkapod!
Kinga becsapja az ajtót, és sír. Nem tudja, hogy a megkönnyebbüléstől, vagy a sajnálattól önmaga miatt. Igen, többet kell majd dolgoznia, hogy a fiúknak mindent megadjon. De kész rá. Akármi lesz, vissza már soha nem megy. Ez az ő új élete.
