Buli meghívó nélkül
Erzsébet néni a harmadik ruhát próbálgatta a tükör előtt, amikor a szomszédból kiszűrődött az első hangok. Összefonta a szemöldökét, letette a kék blúzt, és figyelni kezdett. Fél hét volt – még korai lett volna panaszt emelni, bár Zsuzsa szokás szerint nem szokott zajos összejöveteleket rendezni.
“Lehet, valakinek születésnapja van,” morogta Erzsébet néni, miközben felhúzta a szürke kardigánt. “Bár szólhatott volna előre.”
A zene egyre hangosabb lett, a nevetés és a beszélgetés pedig hozzájuk csatlakozott. Erzsébet néni odalépett a közös falhoz, és óvatosan odatette a fülét. Több hang keveredett, nyilván több, mint néhány ember.
Aztán csengő szólt. Erzsébet néni, még mindig otthoni kardigánjában, benézett a lencsébe. Az előszobában a lenti szomszéd, Katalin néni állt, kényszeredett udvariassággal az arcán.
“Jó estét,” kezdte az alig várta, hogy kinyíljon az ajtó. “Tudja esetleg, Zsuzsánál mi van? Az egész házban hallatszik a zene.”
“Nem tudom,” válaszolta őszintén Erzsébet néni. “Nekem is furcsa. Általában csendes.”
“Vagy talán nincs is itt,” suttogta Katalin néni. “Talán idegenek törtek be? Manapság ilyenek az idők…”
A két némber összenézett. Zsuzsa egyedül élt, könyvtárban dolgozott, nyugodt életet élt. Soha nem látták még ilyen hangos társaságban.
“Menjünk fel együtt, és érdeklődjünk,” javasolta Erzsébet néni. “Ha valami gyanús van, hívunk rendőrt.”
Felmentek egy emeletet. A zene közvetlenül az ajtó alatt hallatszott; kiáltások, nevetés szűrődött ki. Erzsébet néni megnyomta a csengőt.
Az ajtó szinte azonnal kinyílt. A küszöbön Zsuzsa állt, de mintha más lett volna. Borzas haj, piros arc, kezében pezsgős pohár. Élénkpiros ruhát viselt, amit Erzsébet néni még soha nem látott rajta.
“Jaj!” kiáltotta Zsuzsa, mosolyogva. “Kedves szomszédaim! Gyertek be, gyertek! Bulizunk!”
“Milyen alkalom, Zsuzsi?” kérdezte óvatosan Erzsébet néni, miközben a szomszéd válla fölött betekintett a lakásba.
Valóban teli volt vendégekkel. Legalább nyolcan, talán többen. Férfiak és nők, elegánsan öltözve, pezsgőspoharakkal a kezükben. Az asztalon hatalmas torta, falatok, pezsgősüvegek.
“Mindegy!” legyintett Zsuzsa. “Az életünk az ünnep! Gyertek, vegyetek részt!”
“Zsuzsi, de kik ezek?” nem adta be a derekát Katalin néni. “Honnan jöttek?”
“Barátaim!” jelentette ki vidáman Zsuzsa. “Régi, jó barátaim! Megismerkedtünk, összebarátkoztunk, most megünnepljük a barátságunkat!”
A lakás mélyéről férfihang szólt:
“Zsuzsa! Gyere! Köszöntőt mondunk!”
“Jövök, jövök!” válaszolta. “Lányok, komolyan, gyertek be! Vagy majd én átjövök, elmesélem mindent!”
Bezárták az ajtót. A két szomszéd némán állt a folyosón, próbálva feldolgozni a látottakat.
“Valami nincs rendben,” rázta a fejét Katalin néni. “A mi Zsuzsánk és ilyen társaság… Borzasztó gyanúsak az emberek. Az egyik úgy nézett ki, mint valami bűnöző.”
“Lehet, hogy szerelmes lett?” próbálta megértetni Erzsébet néni. “Előfordul. A szerelem megváltoztatja az embert.”
“Ötvenöt évesen? Hagyjuk már!”
Erzsébet néni azt akarta válaszolni, hogy ötvenöt éves kor még nem végzet, de ekkor a zene elnyomta a szavát.
Reggel csend ébredt Erzsébet nénit. Szokatlan, kínos csend. Hajnali háromig zenére aludt el, most pedig olyan volt a falak mögött, mintha temető lenne.
Munkába indulva Katalin nénivel találkozott a lépcsőházban.
“Na, jól aludt?” kérdezte gúnyosan a szomszéd. “Én egy percet sem. Reggel pedig drága autók álltak a ház előtt. Most már nincsenek.”
“Valószínűleg a vendégek elmentek.”
“Pontosan. De kik lehettek? És mi jutott hirtelen Zsuzsának az eszébe?”
Ebédszünetben Erzsébet néni bemegy egy közeli élelmiszerboltba. A pénztárnál egy ismerős alak – Zsuzsa, de most a szokásos szürke kabátjában és sötét kendőjével. Kenyeret, tejet és egy csomag olcsó virslit vásárolt.
“Zsuzsi! Hogy vagy? Hogy tetszett a tegnapi buli?”
Zsuzsa megfordult, és Erzsébet néni elámult. A szomszéd arca sápadt volt, a szeme piros, mintha egész éjjel sírt volna.
“Milyen buli?” kérdezte halkon.
“Hát, a vendégek, a zene, az öröm…”
“Ja, az…” Zsuzsa elfordult a pénztárostól. “Tévedtek. Rossz lakásban voltak.”
“Hogy tévedtek? Te magid hívtál be minket!”
“Nem emlékszem,” rázta a fejét. “Lehet, hogy álmodtál.”
Fizetett, és gyorsan kiment, maga mögött hagyva a zavarodott Erzsébet nénit.
Este Erzsébet néni nem bírta tovább, és bekopogott a szomszédhoz. Zsuzsa nem nyitott ki azonnal, sokáig babrált a zárral.
“Bejöhetek?”
“Inkább ne,” hebegte Zsuzsa. “Nagyon rendetlen van… takarítás után.”
“Zsuzsi, mi történt? Ma olyan furcsán viselkedsz.”
ZsuErzsébet néni végül mélyen a szemeibe nézett Zsuzsának, és együtt nyitották ki az ajtót, ahol azonban már csak egy üres, csendes folyosó várt rájuk, mintha soha senki sem járt volna arra.
