„Más menyet nem akarok, fiam, azt csinálsz, amit akarsz!” – mondta az édesanya a fiának Márk egyetemre járt, és úgy döntött, itt az ideje, hogy feleségül vegye első szerelmét a gimnáziumból, Magdit! Magdi csinos, de kedves és okos lány volt. Épp a szakdolgozatát írta. A fiatalok megbeszélték, hogy amint Magdi lediplomázik, egybekelnek. Márk elhatározta, hogy elmondja anyukájának a lánykérést, de az asszonynak rossz hírei voltak. Az anyja közölte vele: vagy elveszi a szomszéd lányt, Amandát, vagy senki mást. Majd megkérdezte, mi fontosabb neki: a karrier vagy a szerelem? Az anyának az volt az álma, hogy a fia sikeres ember legyen. Amanda tehetős családból származott, ráadásul már régóta rajongott Márkért, ő viszont csak Magdit szerette, akinek a családja rossz hírű volt. Magdi anyja is rossz hírben állt… Mit szólna hozzá a falu? „Más menyet nem akarok, fiam, azt csinálsz, amit akarsz!” – mondta az édesanya a fiának. Márk hiába próbálta meggyőzni édesanyját, ő hajthatatlan maradt, és kijelentette: ha Magdit veszi el, kitagadja. Márk megrettent. Még fél évig randizgatott Magdival, de a kapcsolat fokozatosan kihűlt. Végül feleségül vette Amandát. A lány tényleg szerelmes volt belé, de esküvőt nem tartottak. Márk nem akarta, hogy Magdi bármilyen esküvői képet lásson. Amanda gazdag családjának hatalmas házába költözött, és a szülők a karrierjében is támogatták. Mégsem volt boldog soha. Márk nem akart gyereket. Amikor Amanda ráébredt, hogy reménytelen a helyzet, ő maga indította a válópert. Ez már akkor történt, amikor Márk negyven, Amanda harmincnyolc éves volt. Amanda újra férjhez ment, szült egy gyermeket, és boldog lett. Márk szíve mélyén mindig Magdit szerette volna feleségül venni, próbálta is megkeresni, de nem sikerült. Mintha eltűnt volna. Később megtudta, hogy Magdi már nincs az élők soraiban – egy ismerőse szerint röviddel a szakításuk után hozzáment az első férfihoz, akibe belesodródott, és az a férfi halálra verte. Ezután Márk a szülői lakásban tengődött és az italba menekült. Állandóan Magdi fényképét nézte, és soha nem tudott megbocsátani az anyjának.

Nem kell más meny, azt csinálsz, amit akarsz! mondta az anya a fiának, és ezek a szavak a falakról is visszhangoztak, mintha a lakás hegyekben lett volna.

Márton éppen az egyetemi évei vége felé járt, úgy érezte, most kellene elvennie első nagy szerelmét, a gimnáziumi évekből ismert Katinkát! Katinka nemcsak szép volt, de kedves és okos is a számokhoz és szavakhoz egyforma ügyességgel nyúlt. Mostanában épp a diplomamunkáját írta, és minden este valami fura folyosón üldögélve, tollal a kezében, zöld teát szürcsölve álmodozott a közös holnapokról. Megállapodtak, hogy majd azután házasodnak össze, ha minden vizsgát le tudtak tenni, de ez egy álomkép volt, hol ködös, hol kristálytiszta.

Márton úgy döntött, ideje szólni az anyjának de az asszony csupa sötét árnyat tartogatott neki. Az anyja kijelentette, Márton vagy elveszi a szomszéd házban lakó Annabellát, vagy sehogy. Aztán furcsa, álomszerű hangon kérdezte: Mi fontosabb: a karrier, vagy a szerelem? Az anyja mindig is arról álmodott, hogy fia egyszer híres és gazdag ember lesz, talán ügyvéd vagy orvos, talán varázsló, de mindenesetre olyan, akire irigykedni lehet.

Annabella gazdag családból származott, és Márton éveken át úgy érezte, mintha fojtogatná azt a gondolat, hogy mennyire szereti Katinkát aki csóró családból való volt, az anyja meg híresen rossz hírű, minden este elvarázsolva sétált a városház tér kövein, a kutyákat bosszantva. Mit gondolnának az emberek?

Nincs szükségem más menyre, azt teszel, amit akarsz! ismételte az anya, hangja már átúszott a plafonon, a kéményen, ki a Duna fölé.

Márton hosszú hetekig próbálta az anyját meggyőzni, de az asszony hajthatatlan maradt. Azt is mondta, ha Márton Katinkát veszi el, megátkozza őt. Márton ekkor meghátrált. Még fél évig találkozott álmosan és némán Katinkával, de a szerelmük már olyan volt, mint a ködfolt a Városligetben: elillant.

Végül Annabellát vette feleségül. A lány tényleg szerette őt, bár esküvőt nem tartottak Márton azt akarta, hogy Katinka véletlenül se lássa meg az újságban a lakodalmas fényképeket. Annabella családja dúsgazdag volt, így Márton beköltözött a szülei hatalmas, nyikorgó budai villájába, ahol a szobák folyosói véget nem érő kacskaringók voltak. Karrierjét is ők egyengedték, létrákat igazítva a csillagos égig emelték, de Márton sosem volt boldog.

Nem akart gyereket. Amikor Annabella rájött, hogy ezt nem tudja elérni, maga indította el a válást. Ekkor Márton negyvenéves volt, Annabella meg harmincnyolc hűvös éjszakák, madártollak az ablakban. Annabella másodszor is férjhez ment, gyermeke született, s élete végre boldoggá vált.

Márton éjjelente foltokban álmodott Katinka esküvőjéről, keresni próbálta őt, de mindhiába mintha a Dunába esett volna. Aztán egyik furcsa, nyári délutánon megtudta: Katinka sincs többé. Egy régi barát mesélte, hogy szakításuk után Katinka az első útjába akadó férfihoz ment hozzá s az embertárs nem volt jobb az ördögnél. Megverte, megölte.

Ettől fogva Márton visszaköltözött gyermekkora kopott, csoszogós lakásába, ahol a függönyök éjjel izzottak a neonfényben, és lassan, pohár pohár után, elkezdett elpusztulni. Minden éjszaka Katinka fényképét nézte, mint valami régi, rossz kabalát, és soha nem tudott megbocsátani az anyjának. Az álmaiban, ott, a Gellért-hegy tetején, mindig Katinkával táncolt szivárványszínű holdfényben.