Nem vagy már a lányom. Ki ő, honnan jött, az én tudásomon kívül van. Szégyellem magam miattad. Költözz a nagymama házába, és élj felnőttként. Vállald a felelősséget a tetteidért.
Rékó, hallottad? A munkahelyünk küldött néhány kollégát segíteni. Este bemegyünk a klubba? vigyorogott Mária, miközben a székben elgondolkodva elgyúlt.
Mária, mit akarsz? És a Vackorral mit csinálok? Visszük magammal? nevetett Réka.
És ha a tetinéni, Lúcit megkérdezzük? óvatosan kérdezte Mária.
Réka kétségbeesetten elhajtotta a kezét.
Na már! Ő még ma is nem tudja megbocsátani, hogy szülőként egy fiút hoztam a világra. Azt akarta, hogy Andrát mellé vegyem, de én inkább a fővárosba mentem tanulni. Nem tanultam, de egy nagy pocakgal jöttem haza. Egy egész évig haragudott rám, csak két hónapja kezdett újra beszélni. Szóval, menj el valakivel, talán szerencséd lesz, megtalálod a párodat.
Mária sóhajtott.
Rendben, Tímeával megyek. Holnap mindent elmesélek.
Réka tette le a kisfiát aludni, aztán kiment a verandára. A zene lüktetése beárnyékolta a házat. Beplecskedett egy sálba, és elképzelte, ahogy mindenki táncol és nevet. Mária biztosan újra felvetette a tigris ruháját. Réka csendesen mosolygott; ebben a ruha szemei kicsit olyanok voltak, mint a tigrishernyó. Sóhajtott egy könnycseppel, és ágyba bújt.
Hajnalban, mikor még sötét volt, Mária betört a szobába. Épp akkor kopogta be a Réka anyukája, Erzsébet néni. Réka ujját a szájához értette, de Máriát nem lehetett megállítani.
Ó, nem voltál itt tegnap, de már voltak kisfiúk. Egyikük Vackor, oly kedves, mindig poénkodik. Ma este randevúra megyek szőtte ki Mária egyetlen leheletben.
Erzsébet néni gúnyosan kérdezte:
Talán már házas?
Mária vállat húzott.
Nem tudom, nem néztem bele a személyi okmányba. Ha mégis, legalább lesz miről mesélni.
Hé, lányok, mit csináltok? András itt nem rossz vő. Én meg már elveszítettem a saját szerencsecsillagomat, de neked még van esélyed, Mária, hogy felpörgesd a fejed, szólalt meg a tetinéni, Lúcia.
Hát, Lúcia, mit beszélsz? Kinek kell ő? A kocsma tulajdonosa is. Áldás legyen a szerencse! kiáltotta Mária.
Visszafordult Rékára:
Ott volt egy srác, akinek a szemei elkábítottak. Minden lányunk beleszeretett. Ő meg a barátaival csak állva maradt, aztán egyedül ment tovább, senkit sem hívott táncra.
Ekkor Lúcia elgondolkodva megszólalt:
Réka, menj el te is a klubba! Én meg Vackorral maradok. Talán találsz valami komoly, megbízható férfit. Vackornak apára van szüksége, csak ne házas férfiakat vegyél. Ők mindig megéreznek, ha a nő egyedül áll a sarokban. Érted?
Réka, nem higgye el a szerencséjét, fejét bólintotta, majd anyukáját csókkal megölelte, de közben csak így morongott:
Menj már, csóválj egyet.
Réka a legszebb ruhájában állt a barátnőivel, vidáman csipogott. Mikor csak egy percet gondolt a gondtalan időkre
Nézzétek, ő jön! suttogták a lányok.
Réka kíváncsian a fiú felé nézett, lába remegett. Hevesen elfordult, és Máriának suttogta:
Talán hazamegyek. Vackor biztosan sír nélkülem.
Mária nevetve felkiáltott:
Réka, mit csinálsz? Az első alkalommal elmentél a táncba, meg most már otthonra sietsz? Egyetlen lépést sem táncoltál!
De Réka határozottan válaszolt:
Elmegyek. És lehet, hogy Vackor most már Vackor a Vackor lesz. Nem fogsz unatkozni mondta, és felébe ment a kijárat felé.
Az ajtó mellett valaki hirtelen a kezét fogta:
Táncolnál velem, hölgyem?
Réka nem nézve vissza próbálta visszatolni:
Nem táncolok.
A férfi azonban kitartó volt.
Kérlek, engedj egy táncot.
Végül megfordult, és a szíve darabokra szakadt. Ez volt ő, az a fiú, akinek a véletlen találkozása örökre megváltoztatta az életét. Nem ismerte fel őt egy pillanatra. Egy kis szívdobogás után mosolygott:
Rendben, csak egyszer, mert sietek.
Furcsán körözte Rékát a táncban.
Értem, biztosan aggódik a férje?
Réka szárazan válaszolt:
Nincs házas.
A férfi kacsintott, és a szemei olyanmerre ragadtak, mint egy színes szalonban.
Akkor van esélyem? kérdezte szögletesen.
Réka hátrált tőle:
Ne számíts rá, kiáltotta, és kifutott a klubból.
Útközben sírt. Emlékezetébe vésve, mintha első pillanattól szerelmes lett volna, de ő nem ismerte fel.
Később a vonaton ütköztek egymásba. Réka szomorúan ígérte, hogy hazafelé megy a vizsgák elbukása után, ő pedig a szüleihez utazott vendégül. Látva Réka bánatát, megpróbálta felvidíteni.
Maxim vagyok. Anyám Maximnak szól, az unokatestvérem Mária. Válassz, mi tetszik.
Réka mosolygott.
Mária érdekesebb.
A fiú kezet nyújtott:
Már majdnem megismerkedtünk. És te, mi a neved, csodálatos lény?
Réka.
Maxim komolyan bólintott:
Pontosan, királynői név.
Szó szerint elmesélte, hogy letette a vizsgákat, és hogy anyja ezután sokáig emlékezni fog rá.
Készítsd fel magad a téli időszakra, és próbáld újra tanácsolta Maxim.
Réka felugrott:
Köszönöm, tényleg nem is gondoltam rá.
Maxim gondolatosan nézett rá:
Nincs mit. Nem hallottál már arról, milyen gyönyörű vagy?
Réka elpirult.
Én csak átlagos vagyok, ne túlzózz. De azért köszönöm.
Maxim közelebb lépett:
De tényleg, mondta, és hirtelen megcsókolta. Réka fejét kiforgatta, de a következő pillanatban már szíve megdobogott, és a dolgok egyszerre voltak furcsák és édesek. Maxim előre lépett, de csak azt mondta:
Biztosan megtalálom majd!
Később Réka szomorúan jött rá, hogy Maxim egyáltalán nem is kérdezte meg a címét.
Néhány hónap múlva kiderült, hogy gyermek várandós, és anyja, Lúcia, csúnya hangon megjegyezte:
Nem vagy többé az én lányom. Ki ő, honnan jött? Szégyellem magam miattad. Költözz a nagymama házába, és élj felnőttként. Vállald a felelősséget a cselekedeteidért.
Réka a szülés előtt könyvtárban nyugodott, addig is szülési szabadságot kapott. A kórházból Mária vette őt, anyja pedig még nem jelent meg. Amikor Vackor ötéves lett, szívét már nem bírta tovább, és megjelent.
Nem a mi fajtánk mondta határozottan.
De gyakrabban jött, játékokkal az unokájának.
Miért jöttél ilyen korán? kérdezte anyja. Nem volt semmi érdekes. Hogy megy Vackor?
Anyja mosolygott:
Alszik a gyermeked. Ha már itt vagy, menj haza.
Réka bezárta a kaput, és csak reggel felkelve tudott aludni. Álmosan etette a fiát; Vackor játszadozott, de nem akart a kását enni.
Ha nem eszed meg, nem nősz fel úgy, mint az apád. Ő erős és szép.
Erről beszélsz velem? Örülök. És ez a fiú? szólt egy hang a bejárati ajtótól.
Réka betett egy kanalat.
Te vagy? Honnan jössz? mosolygott Maxim.
Már mondtam, hogy megtalálom majd. Nem tudtam, hogy közben született a fiunk. Akkor még a meglepetéstől felejtettem el megkérdezni, hol élsz. De talán a sors úgy döntött, hogy együtt kell lennünk mondta, miközben Vackorra vágott.
A fiú felnevetett.
Reggel anyja boldogan látta Rékát és egy ismeretlen férfit, aki elégedetten hordozta a kisfiát a vállán.
Ő az? kérdezte anyja.
Igen válaszolta Réka, ragyogóan.
Anyja odalépett Maximhoz, és kezet nyújtott:
Én Lászlóné vagyok. Te milyen férfi vagy, akivel a gyermekem szigorúan felügyelhető?
Maxim komolyan szorította a kezét, és bólintott:
Értem.
Vége.
