Én már csak a legjobb minőségű pulykahúst veszem magamnak, abból csinálok gőzön párolt fasírtot, neki meg marad a leárazott, szavatossági ideje utáni sertéshús.
Ötvenhét éves vagyok. Több mint harminc éve vagyok házas, és ezalatt az idő alatt a férjemnek mindig én mostam, főztem, az egész család komfortját igyekeztem megteremteni. Van két gyerekünk, akiket egymagam neveltem fel és taníttattam. Amióta az eszem tudom, úgy futkostam, mint a mesebeli hörcsög a kerékben. Mindig legalább két-három állásban dolgoztam egyszerre, minden munkát elvállaltam, csak legyen mindenünk, a gyerekek pedig rendesen fel legyenek öltöztetve, mint másokéi.
A férjem meg… egész közös életünk alatt sosem dolgozott igazán keményen. Amikor elérte a nyugdíjkort épp leült a fotelbe, és onnantól szó szerint semmit nem dolgozott. Én még mindig járok dolgozni, gyerekeknek is segítek az unokák körül, és a háztartás minden terhét is viszem.
Ezerszer kértem már a férjemet, hogy vállaljon valami kis munkát, akár portásnak valami lakótelepi házban, de mindig azt mondja, hogy megvagyunk az ő félállása nélkül is. De ha kajáról van szó, akkor egyből észnél van! Nekem alig van időm főzni. Néha hazaérek este hullafáradtan, aztán kiderül: mindent felfalt, ami jó, nekem marad a leves.
Egyszer aztán kifakadtam a barátnőmnek, aki adott egy tippet: főzzek magunknak külön! Neki olcsóból, magamnak minőségiből. Hazamentem és megmondtam a férjemnek, hogy az orvos diétát javasolt, szóval az én kajámhoz ne nyúljon.
Most már eldugom az ételeimet. Amíg ő lent van a garázsban a csavarok között kotorászva, én titokban csokit majszolok. A kolbászt, sajtot elrejtem a hűtő mélyén, hogy észre se vegye, aztán amikor nem néz oda, mindent megeszek. Tiszta életmentő, hogy két hűtőnk van: az egyikben az általános kaja, a másikban a befőttek na, oda mennek elrejtve az én kis tartalékaim is.
Ismeritek, milyen egy magyar férfi minden ott van az orra előtt, mégsem látja. Magamnak beszerzem a legjobb filézett pulykát, abból gőzön párolt pogácsát csinálok, neki meg a mai nap akciós, fáradt sertéshúsát fűszerezem be. Az olcsó, pár száz forintos tésztát csak neki veszem, magamnak meg szép, aranyló durumot.
Semmi rosszat nem látok ebben szerintem ez így igazságos! Ha finomban akar élni, menjen dolgozni. A mi korunkban butaság lenne válni vége az ifjúságnak, közös házunk van, most minek eladni a zuglói lakást és a pénzt kettévágni forintra pontosan…? Inkább eszem néha egy kis csokit titokban, a háborítatlan mindennapokért.
