– Erzsébet néni, ma este hatkor szülői értekezlet van Leventének. Önnek kell elmennie az iskolába, mert mi Péterrel nem érünk rá. Hogy ne felejtse el, öt körül felhívom és emlékeztetem – jelentette ki a menyecske, Klára, miközben az előszobában újrahúzta az ajkát.
– Klári, inkább ti menjetek. Rosszul hallok. Annyi szülő lesz ott. Mindenki mond valamit, én meg csak idegeskedem – válaszolta Erzsébet néni, kijövet a szobájából.
– Erzsébet néni, hát tudja, hogy Péter éjfélig dolgozik, nekem meg jelentéseket kell írnom. Ön úgyis itthon ül! Mindig ugyanaz a történet… – húzta fel a szemöldökét Klára ingerülten.
– Klári, nem csak úgy ülök itthon. Takarítok, bevásárolok, ebédet főzök Leventének… És mégse vagyok már fiatal, hatvanhét éves vagyok – ragaszkodott a véleményéhez Erzsébet néni.
– Reggel óta csak vitatkozni akar. Mindig azzal jön, hogy főz a fiúnak. Egyébként ő az egyetlen unokája! Péter, te meg mit hallgatsz?! Mondj már valamit… – Klára már ki volt akadva, amikor a férjéhez fordult.
– Anyu, hát tényleg. Menj el, ülj ott, figyelj. Ha pénzt kérnek valamire, rögtön írd meg, átutalom. Nem nagy dolog… Nem is értem, miért vitatkozunk – válaszolta nyugodtan Péter, Erzsébet néni fia.
– Akárhogy is. Ma nem tudok elmenni. Volt már más tervem… – mondta halkan Erzsébet néni.
– Hát akkor foglalkozzon a terveivel! Mindenki szülője ott lesz, csak a miénk marad árva! Köszönöm a romlott hangulatot! – kiáltotta Klára, és kilépett a lakásból, csapva az ajtót.
– Pontosan, mindenki szülője… – mondta Erzsébet néni, és visszament a szobájába.
Péter még egy kicsit tétovázott az előszobában, megigazította a nyakkendőjét a tükör előtt, megfogta a laptopját, és ő is kiment.
– Elmegyek. Levente, ne késs el az iskolából, legyél ott az első órára! – ezek után Péter is becsapta az ajtót.
A lakásban csönd honolt…
Tizenkét éves Levente már felöltözött, hogy iskolába menjen. A hátralévő néhány percet úgy döntötte, hogy a konzolon játszik. Fülesben ült, és nem nagyon figyelt arra, mi zajlik a lakásban. Vagy inkább egyáltalán nem hallott semmit…
…Erzsébet néni a szobájában ült a kis kanapén, és kinézett az ablakon. Öt év alatt, amit ebben a pici szobában töltött, alaposan megismerte a kilátást: a szemközti ház sarka, egy nyírfa, csipkebokrok és egy kis játszótér része – mindez ismerős volt, akár a tenyer
