Lélek nélkül
Klára Vaszily néni hazatért, miután újra ellátogatott a fodrászhoz mert hát kor és ősz haj ide vagy oda, valamit adni kell magára, főleg most, hogy már 68.
születésnapját ünnepelte.
Klára Vaszily néni rendszeresen lelkesen jár fodrászhoz, manikűrre, s még pedikűrre is, hiszen ezek a kis önmagát kényeztető dolgok adják neki az életkedvet és némi vidámságot.
Klárika, valamiféle rokonod járt nálad.
Mondtam neki, hogy később leszel otthon, azt ígérte, majd visszajön jelentette be férje, György.
Miféle rokonod?
Nekem már nincsenek sehol élő rokonaim.
Valami hetedhét országon túli rokon lehet, minden bizonnyal kérni akar valamit.
Inkább mondtad volna neki, hogy elutaztam valahová messzi-messzi tájra morogta, nem túl nőiesen, Klára.
Ugyan már, miért kellene hazudni?
Nekem úgy tűnt, tényleg családi vonalról jött, magas, elegáns, valahogy emlékeztet a néhai anyósodra.
Komoly, intelligens asszony, jól öltözött próbálta György megnyugtatni.
Negyven perc múltán a rokon tényleg megjelent.
Klára maga nyitott ajtót, és tényleg Greta anyusra emlékeztető, csinos, drága kabát, divatos csizma, bőrkesztyű és fülbevaló, mintha a budapesti divatlapból lépett volna ki.
Persze, a gyémántokat is kiszúrta Klára ő látott már pár nemes kőzetet.
Klára behívta a hölgyet, leültette az éppen terített asztalhoz.
Ismerkedjünk hát, ha már család!
Klára vagyok, mellőzzük az “asszony” megszólítást, gondolom, korban közel vagyunk egymáshoz.
Ez itt a férjem, György melyik ágról is vagy a rokonom?
kérdezte Klára.
A hölgy láthatóan zavarba jött, elpirult kicsit, Én vagyok Gizella Gizella Vilmosné.
Csak tizennyolc év van közöttünk.
Pont hatvan vagyok, június tizenkettedikén lettem.
Nem mond ez a dátum magának valamit?
Klára elsápadt.
Látom, ráismertél.
Igen, én vagyok a lányod.
Nem akarok semmit.
Egész életemben azt sem tudtam, miért nem szeret engem az anyám csak az apám.
Ő két hónapja ment el, az utolsó pillanatban mesélte el, ki vagy.
Arra kért, bocsáss meg neki, ha tudsz hadarta Gizella.
Most megálljunk!
Neked van lányod?
kérdezte az elméje határait kereső György.
Úgy néz ki, van.
Később elmagyarázom felelte Klára.
Szóval te lány vagy.
Remek.
Megnéztél.
Ha azt hiszed, én bűnbánó leszek, vagy sírok, hát nem, nem leszek.
Nem érzem magam hibásnak.
Remélem, apád mindent elmondott.
Ha anyai érzéseket akarsz ébreszteni bennem, hát nem fog menni, bocsánat!
Szabad még egyszer meglátogatnom?
Itt lakom kint Budakeszin, nagy két emeletes ház, jöjjön maga is a férjével.
Hozott fotókat a fiúunokáról, dédunokáról, legalább nézze meg!
kuncsorgott Gizella.
Nem, nem akarom.
Ne jöjjön, felejtsen el.
Viszontlátásra vágta rá Klára.
György hívott Gizellának egy taxit, el is kísérte.
Mire visszaért, Klára már elrakta az asztalt, és békésen nézett egy könnyed műsort a tévén.
Hát te aztán kőkemény vagy!
Téged az egész honvédség vezényelhetne, lehet, nincs is lelked?
Mindig gyanítottam, hogy nincs benned sok szív, de ilyen fagyosnak még sosem láttalak morogta György.
Tudod, mikor megismerkedtünk, huszonnyolc voltam.
Akkor már rég nem volt lelkemben hely semmi ilyesminek.
Falusi lányként mindig a nagyváros volt az álmom, ezért tanultam, bekerültem az egyetemre mesélte Klára.
Tizenhét éves voltam, amikor beleszerettem Ferkóba.
Tizenkét évvel idősebb volt, de nem zavart.
A városi élet varázslatos volt, az ösztöndíj persze semmire sem elég.
Így ujjongva fogadtam minden meghívást kávézóba, fagyira.
Ferkó sosem ígért semmit, de biztos voltam benne, hogy el fog venni.
Egy este meghívott a nyaralójukba, gondolkodás nélkül mentem.
Meggyőződésem volt, hogy ezzel már végérvényesen magamhoz láncoltam.
Egyre gyakoribb lett a nyaralós találkozás, aztán kiderült, hogy anyai örömök elé nézek.
Amikor ezt megmondtam neki, örült.
De aztán egyszer megkérdeztem, mikor házasodunk?
Már tizennyolc vagyok, lehet menni a hivatalba.
Én megígértem valaha, hogy elveszlek?
jött a kérdés vissza.
Nem ígértem, s nem is veszem el.
Már van feleségem amúgy is folytatta nyugodtan.
De hát mi lesz a gyerekkel?
Mi lesz velem?
Csinos vagy, fiatal, egészséges szobrot lehetne rólad készíteni.
Vegyél ki egy tanulmányi szünetet, amíg nem látszik, maradj az egyetemen.
Aztán majd hozzánk költözöl, amikor a feleségemmel elviszünk téged.
Neki nem lehet gyereke, talán idősebb is.
Amikor megszületik, elvisszük a gyereket.
Hogy hogyan lesz papírozva, ne firtasd.
Én nem vagyok akárki a városházán, feleségem pedig osztályvezető a kórházban.
Szóval a gyerek miatt ne aggódj, kapsz majd pénzt is.
Akkoriban még senki sem hallott a béranyaságról.
Bizony, én egyedül voltam béranya az egész Magyarországon.
Mit tehettem volna?
Hazaköltözni falura, magamra hozni a szégyent?
Szülésig házukban laktam.
Ferkó felesége sosem jött be hozzám, talán mégis féltékeny volt.
Otthon szültem, hoztak szülésznőt, minden hivatalosan.
Nem szoptattam a kislányt, azonnal elvitték.
Soha többet nem láttam.
Egy hét múlva udvariasan kikísértek.
Ferkó adott pénzt.
Visszamentem az egyetemre.
Utána gyárba mentem dolgozni, kaptam egy kis szobát a családi kollégiumban.
Előbb sima művezető voltam, majd idővel minőségellenőr.
Barátok jöttek, de férj csak te lettél.
Huszonnyolc évesen, már ideje volt.
A többit tudod.
Jól éltünk, három autót vettünk, ház, nyaraló, minden, ami kell.
Minden évben nyaraltunk, a gyárunk a kilencvenes években is túlélt.
Traktorhoz szükséges műszereket csak nálunk gyártják, hogy máshol mi folyik, senki nem tudja.
A gyár ma is körbe van kerítve szögesdróttal és őrtornyokkal.
Kedvezményes nyugdíjra mentünk, mindenünk megvan.
Gyerek nincs, és nem is hiányzik.
Amilyen gyerekek manapság fejezte be Klára.
Nem is olyan jól telt az életünk.
Mindig próbáltam felmelegíteni a szíved, de nem sikerült.
Gyerek nem lett, de még egy macskát vagy kutyát sem sajnáltál meg.
Testvérem kérte, hogy segíts a keresztlányának, még egy hétig sem engedted be.
Ma a saját lányod jött el, és ahogy fogadtad!
A lányod!
Saját véred, és te Isten bizony, ha fiatalabbak lennénk, elválnék tőled, de most már késő.
Veled hideg az élet, nagyon hideg fakadt ki György.
Klára kissé megijedt, soha ilyen keményen még nem beszélt vele György.
Egész nyugodt életét felbolygatta ez a lány.
György kiköltözött a nyaralóba.
Az elmúlt években ott él, van három kutyája mind elhagyott és ki tudja, hány macska.
Ritkán jár haza.
Klára tudja, hogy György jár Gizellához, ott mindenkit megismert, dédunokát imádja.
Mindig lökött volt, lökött is marad.
Éljen úgy, ahogy akar gondolja Klára.
Soha nem született benne vágy, hogy megismerje a lányát, az unokát, dédunokát.
Egyedül jár a Balatonhoz.
Pihen, feltöltődik, és nagyszerűen érzi magát.
