A lakás üres lett, miután a lagzi véget ért, a vendégek hazamentek, és a lányunk is elköltözött a férjéhez. Egy hét csend után a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy állatot veszünk. Azt akartuk, hogy kitöltse a lányunk helyét, és ne hagyja kihunyni a szülői ösztönt, hogy etessünk, neveljünk, sétáltassunk, és valaki után takarítsunk. Reméltem, hogy az állat ellentétben a lányunkkal nem fog visszabeszélni, nem lopja el a cigarettáimat, és nem matat az éjszaka közepén a hűtőben. Még nem döntöttünk, mit vegyünk, terveztük, hogy a helyszínen eldöntjük.
Vasárnap elmentünk a Vásárcsarnokba. A bejáratnál aranyos tengerimalacokat árultak. Kérdőn néztem a feleségemre.
Nem jön szóba vágta el , a miénk szárazföldi volt.
A halak túl csendben voltak, a papagájok meg színezetükkel és fecsegésükkel allergiát váltottak ki a feleségemben a madártollra. Nekem tetszett egy majom, hisz a grimaszai emlékeztettek a lányunkra a kamaszkorában. De a feleségem azt mondta, hogy holttestként fog feküdni közénk, így engednem kellett. Végül is, a majommal alig öt perce ismerjük egymást, a feleségemhez viszont már hozzászoktam.
Maradtak a kutyák és a macskák. A kutyákat folyton sétáltatni kell, a macskákkal meg sok a macera: nem igazán látom magam, ahogy a metró előtt kiscicákat próbálok eladni. Így hát macska.
A mi Macskánkat azonnal megismertük. Egy plexi akváriumban feküdt, butácska kiscicák között. A kiscicák nedves orrukkal bökdösték a puha hasát, álmosan rugdostak. A macska aludt. Az akváriumon egy tábla lógott: Cirmi. Az eladó megható történetet mesélt a macska nehéz gyermekkoráról. Arról, hogy a vele együtt felnőtt kutya majdnem széttépte, és a szerencsétlennek nem maradt hely a lakásban.
Külsejére nemes fajta, szürke színű perzsa macska volt. De papírok, amik igazolták volna, hogy a lapított orr nem születési rendellenesség, hanem a fajtajegy, nem voltak. Az elveszett papírok szerint hivatalosan Kaiszernak hívták, de a Cirmi nevet is felvette. Így megvettük.
Hazafelé minden rendben ment, Cirmi halkon szuszogott a kocsi ülés alatt. A lépcsőházban, tudva, mit gondolok a testi sértésről, a feleségem gúnyosan megkérdezte:
Biztos vagy benne, hogy nem ivartalanított?
Megfeszültem. Nem azért, mert rosszul állok a szexuális kisebbségekhez, csak az ivartalanított macska Quasimodóra emlékeztet, akit az emberek kegyetlenül megcsonkítottak. Cirmit szétterítettem a lépcsőfordulóban, és elvégeztem az első urológiai vizsgálatot. A félhomályban a macska nemi szervei nem látszottak, a puha, bundás hasán csak összegubancolódott szőrcsomók voltak. Próbáltam felidézni a zoofil érzéseket, és végighúztam a kezem az állat peremén. A macska felüvöltött, de úgy tűnt, minden a helyén van.
Aznap a lányunk betoppant a hűtő ellenőrzésére. Meglátva Cirmit, félretette a már megrágott süteményt, és rávetette magát az állatra. Anyukájával együtt bekentek a fürdőszobába, gyermeksamponnal megmosták, majd becsomagolták, és valamiért az én törölközőmmel megszárították a haj
