Márta Kővári nagyon szerette a macskákat Hogy ne is szeresse őket, ha úgy gondolta magát, mint egyike, miközben valójában egy igazi kutya volt. Egy közepes termetű, erős testalkatú kutya, olyan fogakkal, hogy még a krokodil is irigyelni fogja. De Márta nem fújt ki senkit, mindig kedves leány volt, senki sem zavarta a féltékenységet.
A macskaszeretet nem egyből jött, hanem nagyjából másfél hónapja a születésének. Aznap Szonja, a névtelen kölyökkutya, egy tavaszi esőcsapás által kelt árvánál sírt. Az esővízben ülve ketyegve kiáltott, míg alig volt ereje, és sorsa felé szúrt szavakkal szegődött. De senki nem hallotta, csak egy macska, Morzsi, akit a járda szélén ücsörögve vette észre a kicsi szirányságot.
Morzsi leült a pocsolyához, feltekintett, és a fehér mancsa felé vette a szemét: ugyan olyan, mint a kiskutya előtti mancsán. Talán a sajátom? sugalmazta magának. De honnan lehetett ez a leány? Micsoda anyja lehetett? Sétált már Murkóval? Cirmos? Vagy Mici-val töltötte az időt a tanya tetőjén? Kíváncsi lett, ki hagyta a pocsolyában a gyereket.
Szonja egy pillanatra abba hagyta a nyögést, és észrevette, hogy valaki melegséggel és együttérzéssel árad körülötte. Félt, hogy az illető elmegy, úgyhogy kiszállt, de a lábai megakadtak, és újra a vízbe zuhanva nyögött. Morzsi elégedetlenül felnyüvőlt, de a macska már nem kételkedett: ez százszázalékban az ő igazi lánya volt! Hiszen egyszer ő is összekeverte a lábait.
A macska óvatosan átsétált a vízen, lehajolt a kölyökre, mély lélegzetet vett, és a tarkóján fogta. A felelősség nehéz teher, de Morzsi nem akarta elkerülni feladatát. Ha az anyja elhagyta a gyereket, ő sem fogja! Bár ez a szülő, vagy mégsem?
Ekkor Szonja rájött, hogy most már biztonságban van. Elcsendesedett, ellazult, s még el is aludt, miközben Morzsi a házba vitte. Amikor János, Morzsi gazdája, meglátta, ki csúszott be a kertbe, lelkesen felkiáltott:
Feri, nézd csak, a macskánk kutyát hozott! És jókora, zsíros lábakkal! Nagyszerű őr!
Feri János férje szintén elismerték a kiskutyát, de nem sejtették, hogy Márta Kővárinek nincs szándéka senkit, semmit őrizni. Ő maga egy igazi macska, Morzsi lánya semmi őrület nekik!
Morzsi nevelte Szonját a tisztaságra, egerek és madarak vadászatára. Próbált felmászni fákra és kerítésekre, de nehéz farok mindig megállította. Két év alatt Szonja több szörnyet is túlszárnyalta a macskák között, de Morzsi minden alkalommal megállította:
Idegenekkel én magam bánok, nem engedném, hogy egy szép cicanyuszikra leöntsön!
Morzsi tagadta, hogy Szonja kutya, mert azt jelentette volna, hogy ő nem igazi lánya, és a macska nem bírná elviselni. Aki ezzel szemben állt, azra Morzsi szigorúan megrúgta.
Egy este Morzsi nem jött haza. Soha korábban nem történt ilyesmi! Szonja várt rá, várt, felmászott a kerítésre, orrával betoppant a réseken, remélve, hogy érzékeli a macska illatát. De a kerítés sima volt, karmok csak csúsztak, orra nem fogta fel a macska szagát. Szíve egyre hevesebben zakatolt.
A kutya szaladgált a kertben, majd leült, és hangosan üvöltötte:
Engedd el őt! szólt a feleség, János felesége. Mert nem tud nyugodni, amíg Morzsi vissza nem jön. Megtalálja, és együtt fognak hazatérni
Szonja, mint egy kilőtt nyíl, azonnal átrepült a kerítésen, megállt egy pillanatra, becsukta a szemeit, és hallgatta magát. Valami belül mutatta az irányt, és nyüszítve elindult, ahol Morzsit először megtalálta.
Az előérzés nem tévedett. Ott, a frissen megszáradt pocsolyánál, a nedves földön heveredett Morzsi, kitépve, gyengének tűnő. Apa szólalt meg a kutya remegő hangon. Óvatosan közelített, imádta, hogy a macska életben maradjon. Szájában semmi nem sérült, még egy pillangó sem bántotta meg.
A kutya szaglása feljött minden apró illatról, amit a macska bundáján hordott. Kettőt jegyzetelt: a frissen ápolt szag és a kórházi illat. Ezeket örökre megjegyezte.
Morzsi! kiáltották a gazdák, felvették a macskát, takaróba csomagolták, és autóval a legközelebbi állatorvoshoz, a budapesti Vép felé siettek. Szonja a hátsó ülésen futott, míg az autó eltűnt a láthatáron.
Ott megállt, és várt. Mit gondolt a kutya? Csak attól félt, hogy Morzsi soha többé nem tér vissza. Az emberi autó anélkül érkezett vissza, hogy a macskát magával hozta volna. Szonja átnézte a gépkocsit, szagolta a gyógyszereket, és halkra sírt.
Három napig kevés volt, csak vizet ivott, haragja csak nőtt. Miért tönkreteszék az apám? gondolta. Az idegen kutyák nem érintették volna a családját, de a sajátokat mindig felismerték szagukból.
A harag lángra lobbant, de a kutya lassan elkezdett enni, és egyre gyakrabban bámult a kerítés felé. Márta Kővári várt, hogy eljön a szökés lehetősége. Két hét után nyíltak a kapuk, és a gazdák elindultak. Szonja azonnal kilépett, körbe-körbe futhatott a falu körül, és megtalálta a két kutyát, akik a hátsó úton egy maradt libát majszolták.
Leült a földre, mert Morzsi megtanította, a vadászat titka a csend. Várni kell a megfelelő pillanatot, majd gyorsan cselekedni. Ahogy a macska, úgy viselkedett Márta, suttogva közelített, a dühös, fenyegető nyüszítő hangját visszatartva.
Azután hirtelen a szökés, mint a macska tanítása: csontok törtek, szőr repült, bőr szétrobbant a fogaival és karmával. Vadharcban harcolt, mint egy megvadult macska, nem úgy, mint egy kutya, akit senki sem tanított.
A kutyák sikítottak, de nem volt esélyük semmi sem maradt meg, mint Morzsi éjszakája. Márta diadalmaskodott, de a nyakörv erősen hátrahúzta. Ekkor a gazda asszonya szorosan átölelte, míg a gazda elűzte a megsebesült kutyákat.
Szonja, nyugi szólt. Ez a macskák harcát jelentette? Megkaptátok, mikor Morzsi megjelenik. Az autóban újra ott van!
Morzsi az autóból nézett rá, és a kutya szemei felderültek. Mit csinálsz? Hozottunk ide, hogy a kórházba menjen, drótkötéllel, infúzióval. szólt a gazda.
Márta felkiáltott, mint két évvel ezelőtt, és a boldogságtól lüktető mancsait a gépkocsi felé indította. Morzsi szigorúan, de örömmel csóválta a nyelvét, és megjegyzte:
Elmenekültél, egyedül harcoltál? Nem várhattál rám?
Majd büszkén és elégedetten hozzátette:
Senki sem látta anyámat, de most mindenki tudni fogja, ki Morzsi lánya! A legjobb macska a világon!
Márta óvatosan megillatta a műtéti varratot Morzsi hátán, és sajnálta, hogy olyan korán állították le. De Morzsi igazat mondott ő tényleg macska! És macskaként tudja, hogy türelemmel kell várni
Így hát, szíve megtelt érzésekkel, Szonja újra nyalogatta kedves apukáját.
