Furcsa kolléganő
Az új kolléganő azonnal felkeltette Anikó figyelmét. A lány azonban láthatóan elkerülte a munkatársait, nem ment velük az irodai étkezőbe, és amint végzett a munkával, felkapta a táskáját, sapkát húzott a fejére, és rohant a parkoló irányába, anélkül, hogy bárkivel is szóba állt volna. A lányt Anikó melletti munkaállomásra osztották be. Hallotta, ahogy a hívásokat fogadja. Kellemes hangja volt.
– Ani, te még nem beszélgettél az újonccal? – kérdezte egyszer Olívia, a műszak vezetője. – Úgy tűnik, rendben van vele minden, és a teljesítménye is kiváló… De valahogy nagyon zárkózott. Több mint egy hónapja dolgozik itt velünk, és még senkivel sem barátkozott. Még az arcát sem tudja senki felidézni.
Anikó megvonta a vállát:
– Nem, nem beszéltem vele. Egyszer kértem tőle egy ceruzát, rám sem nézve dobta oda… Kicsit bántó.
– Talán idővel majd nyitottabb lesz…
Hamarosan Anikó megtudta, hogy az új kolléganő végzettsége egyáltalán nem illett a munkahelyéhez. Kiderült, hogy Virág (így hívták a lányt) biológia szakon végzett, és még tudományos fokozata is van. Hogyan került egy hívásközpontba, ahol főleg hallgatók és pályakezdők dolgoznak, akik még nem találtak jobb lehetőséget?
Kíváncsiságból Anikó megkérdezte Virágot munka közben valamiről. Virág lesütötte a fejét, és halkan válaszolt. Anikónak úgy tűnt, Virág szándékosan tartja úgy a fejét, hogy haja eltakarja arcát.
– Szerintetek beteg? – kérdezték egymást a call centerben dolgozó fiatalok.
– Ugyan, inkább bőrproblémája van, ezért takarja az arcát… – tréfálkozott Olivér, a rendszergazda, aki magát a call center mókamesterének tartotta.
Egyszer Anikónak tovább kellett maradnia a munkahelyen. A call center kiürült, Anikó egyedül maradt, hogy befejezze a kimutatást a kimenő hívásokról. Elkészült, elküldte a kimutatást a menedzser email címére, majd az órára nézett. Szörnyű! Már majdnem kilenc óra, és még egy óra az út hazáig. Mondták neki, hogy időben fejezze be a feladatokat.
Anikó sóhajtott, kikapcsolta a számítógépet, felvette kabátját a szekrényből, bezárta az irodát, és elindult haza. Az irodaházból kilépve eső fogadta. Az esernyőjét pont otthon felejtette. Mire a metróhoz ér, teljesen elázik. Micsoda nap ez! Mikor lesz már vége?
– Elkísérhetlek, ha szeretnéd – szólalt meg egy ismerős hang Anikó mellett.
Anikó megfordult, és meglátta, hogy a központ másik oldalán magas lány áll sapkában és pulóverben. Hiszen Virág az!
– Virág, te vagy az? – kérdezte meglepetten Anikó.
A lány bólintott.
– Igen, az irodában hagytam a telefonomat. Vissza kellett jönnöm. Láttam, hogy te is kijössz. Ha megvársz, elviszlek, ahová kell. Nagy eső lesz, és kocsival vagyok.
– Köszönöm, elfogadom – mosolygott Anikó.
Tíz perc múlva már Virág autójában ültek. Először Anikó alaposabban megnézhette Virág arcát. És megrémült. A lány arcán sebhely volt, orra befelé nyomódott, egyik szemét részben lehúzta a szemhéja.
Érezve kolléganője pillantását, Virág mosolygott:
– Kérdezz nyugodtan, ha érdekel.
Anikó nemet intett a fejével:
– Nem, minden rendben.
– Ugyan, ez nem normális – sóhajtott Virág. – Igen, vannak problémáim. Komoly problémáim. Nem mindig voltam ilyen. Egyébként hová vigyelek?
Anikó megadta a címet.
– Ha szeretnéd, elmondom, mi történt. Úgyis hosszú az út, lesz időm. Tudod, jó lenne megosztani valakivel. Annyira nehéz mindent magamban tartani…
– Rendben. Ha szeretnéd. Ha nem, az is jó. Tényleg – mosolygott Anikó. – Nem vagyok különösebben kíváncsi. És ha fontos, nem mondom el senkinek.
Virág elkezdte a történetét.
Virág késői gyerek volt. Anyja, a biológiai tanszéken oktató, már negyvenen túl volt, amikor született, az apja pedig ötvenévesen vált apává. Már nem is reménykedtek abban, hogy gyermekük lesz. De csoda történt. A család számára óriási öröm volt.
– Legyőztük a természetet – mondta mosolyogva Virág anyja.
– Akkor a lányunkat úgy kell hívni, hogy Virág – viccelődött az apja.
Rövidesen kiderült, hogy Virág kiemelkedően tehetséges a tanulásban. Háromévesen már érdeklődve lapozgatta az élővilágról szóló enciklopédiákat, hatévesen kezdte az iskolát, és kitűnő eredménnyel végezte el. Azután bekerült az egyetem biológia szakára.
A szülők nem győztek büszkélkedni a sikerével. Biztosak voltak benne, hogy lányaik előtt fényes jövő áll. Csakhogy, miközben a jövőjük terveit szőtték, nem vették észre a problémát. A tanulásra szánt idő miatt a lány alig érintkezett a társakkal. Könyvek vették körül, és tudományos elméletekbe és koncepciókba merülten élt, szobájának falán pedig nem divatos együttesek jóképű fiainak, hanem nagy tudósok portréi függtek.
Ez kihatott Virág személyiségére. Magába zárkózottan nőtt fel. A kortársai megijesztették, ő pedig furcsálkodást és ellenszenvet váltott ki belőlük. Túl okosnak tartották, és nem tudott másról beszélni, mint a tudományról, ami addig nem zavarta, amíg nem kezdett nővé érni.
A természet elkezdte követelni a magáét. Virág rájött, hogy már nem csak monográfiákat és a genetika, citológia új irányzatairól szóló cikkeket szeretne olvasni, hanem szerelmes regényeket is. Ezeket a regényeket a matrac alá rejtve tartotta: ha az anyja meglátta volna, biztosan botrányt csinál.
Virágnak volt még egy titka. Saját csúnyasága miatt szenvedett. Pontosabban, biztos volt benne, hogy szörnyen csúnya. Magas volt, kicsi mellekkel, hosszú és vékony lábakkal, egyszerű arcú, krumpliorrú, széles arccsontokkal… Mindez Virág számára összhangtalan és szánakozásra méltó volt.
Az idő múlásával Virág elvégezte a posztgraduális képzést, és tudományos fokozatot szerzett. A Genetikai Tanszéken kezdett tanítani. A hallgatók szívesen jártak az óráira: Virág tudott lelkesíteni és a legnehezebb elméleteket is érthetően elmagyarázni. Úgy tűnt, minden jól alakul. Virág azonban a szerelemre várt, és arról álmodott, hogy talál egy férfit, aki őt olyannak fogadja el, amilyen, minden hibájával együtt. Virág szerint azonban ezekből rengeteg akadt.
És hamarosan találkozott is vele. Pontosabban VELE. És szinte azonnal bolondul beleszeretett. Egy emberbe, aki a teljes ellentéte volt.
Virág egy edzőterembe járt, amely meglehetősen előkelő volt, hiszen jól keresett. Ebben az edzőteremben ismerkedett meg Dániellel. Dani gazdag szülők gyermeke volt, őket “aranyifjúnak” nevezik. Gyerekkorától mindent megkapott, amit akart, erőfeszítés nélkül. Amikor meglátta Virágot, aki szorgalmasan tekerte a kerékpárt, csak azért akart megismerkedni vele, hogy újra próbára tehesse a férfiúi báját. Virág pedig, akivel még senki sem ismerkedett meg, elbűvölte Dani mosolya, tekintete és viselkedése.
Dani elkérte a lány telefonszámát, és másnap fel is hívta. Virág számára ő egy különleges teremtés volt, akit korábban sosem látott. Dani pedig a nagy szerelmet látta benne, a férfit, akiért kész bármit megtenni. Dani hamarosan észrevette, hogy a lány teljesen az ő irányítása alatt áll.
Először arra kérte, hogy mondjon le a tanóráit, hogy találkozzanak. Aztán azt kérte, hogy változtassa meg az öltözködési stílusát. Korábban mindig farmert és pulcsit viselő Virág mostanra miniszoknyákat, rövid topokat és magassarkút kezdett hordani. Daninak tetszett, hogy irányítja az okos, különleges lányt. És még többet akart belőle.
– Cicababa, te nagyon szép vagy – mondta. – De tudod, mindig is a nagyobb mellekért rajongtam. Ha kicsit nagyobb lenne, tökéletes lennél.
Jól átgondolva és minden kockázatot mérlegelve, Virág vállalkozott az első plasztikai műtétre. Dani le volt nyűgözve, és dicsekedett barátainak, hogy van egy “tudósa”, aki “mellimplantátumot csináltatott” érte.
Dani ezzel nem állt le. Virág feltöltötte az ajkát, növelte arccsontjait, még a szemhéját is kicsit átalakította… A munkája szenvedett, a kollégái nem értették, mi történik a lánnyal, aki nemrég még csak a tudománynak élt. Virág egyre gyakrabban kihagyta az óráit, ami elégedetlenséget váltott ki a többi oktatóból, akiket helyettesíteni kellett.
Virág úgy gondolta, hogy ennek így kell lennie. Feláldozza magát azért, hogy a szerelmének jó legyen. És ő biztosan értékelni fogja a fáradozásait. Ott lesz a házassági ajánlat. Egy házikó a tengernél, három vagy akár négy gyerek, boldog öregkor… Virág álmaiban tökéletes képek jelentek meg. Miközben Dani folytatta a szórakozást, és újabb és újabb fájdalmas változtatásokat javasolt.
Virágnak nem voltak barátai, akik megmondták volna neki, hogy valami borzalmas történik, és anyja sem beszélt a változásokról. Elkerülte a témát, saját békéjét előbbre tartva, mint lánya jólétét.
A vég tragikus volt. Virág újabb beavatkozásra vállalkozott: meg akarta emelni a szemöldökét. Már alig maradt pénze, ezért olyan sebészhez kellett mennie, aki keveset kért… Fertőzés következett be… Fél évet kórházban töltött, több műtéten átesve. Utána az arca valóban drasztikusan megváltozott.
Dani csak egyszer látogatta meg a kórházban. Amikor meglátta Virág duzzadt arcát és a varratokat, gyorsan elhagyta az életét. Nem válaszolt a telefonhívásokra, nem reagált Virág üzeneteire a közösségi médiában, és hamarosan egy másik nővel készült képeit is meglátta, akit a menyasszonyának nevezett.
Virág számára ez egy felmérhetetlen csalódás volt. De képes volt úrrá lenni magán. A tudomány érdekében. Azért, hogy tovább éljen, újra tanítson, és visszatérjen az egyetemre, ahonnan egészségi okokból távozni kényszerült.
Fél év múlva kiengedték a kórházból. Vissza kellett nyernie a külsejét. Ezzel az arccal nem akart tanítani. Zavarta az önmaga látványa. Tehát pénzre volt szüksége egy újabb, bonyolult és drága műtétre.
– Most nálatok dolgozom és még másik helyen is. És jelentéseket írok rendelésre – fejezte be a történetet Virág.
Az autó már régóta állt annál a háznál, ahol Anikó lakott. A fiatal nő Virágra nézett, és könnyei csillogtak a szemében.
– Hogyan tehette ezt veled? Milyen embernek kell ehhez lenni…? – kérdezte remegő hangon.
Virág végigsimított arcán, és elmélázva nézett ki az ablakon, amin végigfolytak az esőcseppek.
– Tudod, egy fontos dolgot megtanultam. Csak magadért változz. És soha, senki kedvéért ne áldozd fel magad. Se a szerelemért, se barátságért…
