A konyhai leleplezés: az igazság, ami szétzúzta az eljegyzést
Aznap este, amikor György gyerekkori barátja, Zoltán betért hozzá, minden egy meghitt, régi barátok találkozójának indult. A konyhában ülve meséltek az iskolai évekről, nevetgéltek, kortyoltak a pálinkából. Minden otthonos és meghitt volt.
Aztán hirtelen becsapódott az ajtó.
– Ez a menyasszonyom! Most bemutatom neked – jelentette ki mosolyogva György.
A konyhába belépett egy karcsú lány. Zoltán hirtelen megmerevedett. A lány is, amint meglátta, mintha megdermedt volna egy pillanatra.
– Íme, Zoltán, a gyerekkori barátom! – mondta vidáman György.
– Örülök – nyögte ki erőltetett mosollyal a lány. Viktóriának hívták. Majd szinte azonnal kiment a szobáből anélkül, hogy bármit mondott volna.
Alig csukódott be az ajtó, Zoltán kikaparta a telefonját:
– Gyuri… Mutatnom kell valamit.
Bekapcsolt egy videót, és a barátja elé fordította a kijelzőt. Egy másodperc múlva György úgy elsápadt, mintha szellemet látott volna.
Egy héttel korábban.
– Szia, most szabad vagy? – szólalt meg az ismerős gyerekhang.
Bár évek óta nem látta, mióta Zoltán Debrecenbe költözött munkáért, György a hangját azonnal felismerte volna – ha éjjel is felverték volna vele.
– Zoli! Te vagy az! Persze, gyere! Van egy szabad szobám, addig is nálam laksz, amíg albérletet keresel. Be is mutatom Viktóriát, a menyasszonyomat. Ő egyébként a te városodról származik.
– Micsoda véletlen – nevette el magát Zoltán. – Jó, egy hét múlva ott leszek.
Amikor Gyuri Viktóriának mesélt a barátja érkezéséről, a lány mintha megfeszült volna.
– És ki fog főzni rá? Ki takarít utána? – kérdezte nyűgösen, miközben tökéletes manikűrjét nézegette.
– Mindent közösen csinálunk. A mosogatást, a takarítást egyenlően elosztjuk. Zoltán felnőtt ember, nem gyerek. Megoldja.
– Majd meglátjuk – húzta fel a szemöldökét Viktória.
A találkozó melegen zajlott. A vonatállomásról hazafelé gördülékenyen beszélgettek, nevetgéltek, megemlékeztek a régi időkról. Otthon György előkapta a pálinkát – „az érkezésre”.
– Csak egy keveset, holnap munkaügyben találkozóra megyek – jegyezte meg Zoltán.
Este, amikor Viktória hazaért a munkahelyéről, a férfiak már elmosogattak, feltették a teát, és a focit nézték.
– Viktória, ez itt Zoltán.
A lány arca megmerevedett, amint meglátta Zoltánt. De gyorsan magához tért:
– Ismerjük egymást. Debrecen. Szia, Zoltán. Nem számítottam rá.
– Én sem – húzta fel a száját Zoltán.
– Mi lesz a vacsora? – változtatott hirtelen témát Viktória, és kiment a hálószobába.
Később, amikor kettesben maradtak, György megkérdezte:
– Mi történt, Viktória? Reggel óta mintha nem is te lennél.
– Nem hiszel nekem – suttogta.
De a kitartó kérdések után elmesélte: régen egy rövid ideig Zoltánnal járt. Állítólag zaklatóan viselkedett, és amikor elutasította, pletykákat kezdett terjeszteni, hogy becsmérelje a nevét.
– Majd Ő is mond neked valamit, csak várj.
– Zoltán? Ő nem olyan…
Viktória sírva fakadt, felugrott, és elkezdte összepakolni a holmiját.
– Ha nem hiszel nekem – vége mindennek. Vagy én, vagy ő. Válassz.
– Várj… Reggel beszélek vele. Ha igaz, kidobom.
– Tehát még mindig kételkedel?! – kiáltotta Viktória, becsapta a bőröndöt, és kirohant a szobából.
Amikor György belépett a konyhába, Zoltán már várt rá.
– Elment? Hallottam mindent, itt a falak is vékonyak – mondta nyugodtan.
– Zoltán, őszintén… Igazat mondott Viktória?
Zoltán szó nélkül kihúzta a telefonját, görgetett pár képet, majd a barátja elé tartotta a képernyőt.
A videón egy Viktóriára hasonlító lány, feltűnő sminkkel, táncolt egy asztalon egy éjszakai bárban. Egy részeg hang kiabált hozzá a háttérből. A végén pedig egy ismeretlen fiú karjaiba vetette magát.
– Ilyen videókból, hidd el, Debrecenben bőven van. Viktória akkoriban olyan társasággal lógott, akik… nos, mondjuk úgy, nem épp jó hírben álltak.
– Mi mást tudsz még?
– Nem szeretném mondani, de…
– Nem neked kell szégyenkezned, Zoli. Te nem hazudtál nekem. Ő viszont igen, a szemembe nézett, és ártatlannak tettette magát.
Pedig hozzá akartam menni. Családot akartam. De vajon megtudtam volna, ha te nem jössz el?
Viktóriával aznap este szakított. Amikor a barátnői elkezdtek üzeneteket küldeni, és Zoltánt okolták, hogy tönkretette a szerelmet – György mindent kiposztolt.
– Nem tudtam a múltjáról. De most… Nem tudok megbízni benne. És egy ilyen nővel nem lehet családot alapítani. Szóval… menjen.
Senki nem „vette el”. Hamarosan elköltözött egy másik városba, mintha remélte volna, hogy a múltja nem éri utol.
Vagy talán végre megérti: ha elrejted az igazságot – egyszer csak előkerül. És a következmények visszavonhatatlanok lesznek.







