Az élet nyugodtan folytatódott: felnőtt a fiú, épült a ház, és a szerető férj mellett lehettem. Tímea magára választotta Mihályt a sok fiú közül épp ő nyerte el a szívem. Amikor Mihály hazatért a honvédből, összeházasodtunk. Nem sokkal később megáldott minket egy fiú, Áron. Ahogy Áron nőtt, Tímea egy leánynak vágyott.
Mihály, fejezzük be a házépítést, és hozzunk a családba lányt. Így lesz igazán otthonunk, igazi családi paradicsom gyakran mondogatta.
Mihály csak mosolygott és bólintott. Ő maga is készen állt arra, hogy újra apuka legyen akár holnap. Gyakran, a vállára felveve Áront, büszkén sétáltam a faluban, minden járóval üdvözölve.
Egy hideg téli napon a hó elzárta az utak nyílását, a szél tombolni kezdett. Tímea az ablakba bámult, várva, mikor leszáll a férje. De Mihály nem jelent meg. Munkája közben súlyos baleset történt, és a férjem meghalt.
Az idő gyógyít mondták a szomszédok és ismerősök. Nem vagy egyedül. Sírd ki, majd az évek múltával újra megtalálsz valakit. Tímea hallgatta őket, de a könnyek elmaradtak, és ez még fájdalmasabb volt. Így telt el egy év. A gazdasági bizonytalanság még a legszilárdabb házasságokat is megrázta. A falu néha hónapokig nem kapott bért. Csak azok boldogultak, akik földdel rendelkeztek és nem rettentek a nehéz munkától.
Tímea hamar ráébredt a helyzet súlyára. Áron már iskolába járt, ruhát, cipőt, ételt kellett adni neki. Ez azt jelentette, hogy a kertet teljesen be kell vetnünk, hogy ősszel legyen eladható zsömle a piacon.
A kertben dolgoztam késő estig. Kezem durva lett, a mosolyom elillan, a lélek mintha megkőzött volna.
Vedd a vödröt, szegény! kiáltottam Sándornak, amikor megpróbált elmenekülni a barátaihoz. Megcsináltad a feladatot?
Sándor csendben felvette a vödröt, de fejében a régi, boldog napokat idézte fel, amikor még apával minden rendben volt, anyám pedig vidám és jóindulatú.
Éjszakánként gyakran sírtam, magamért, ami a fiúra kiszorult. Reggelre újra szigorúvá és komollyá váltam.
Egy szombaton Fanni és Luca, a régi barátnőim, betelepedtek hozzám. Korábban nem voltak barátaim, mert Mihály volt minden társasági szükségletem. Most viszont a neveskedő, szakító barátnők gyakran jártak, nevetve, mintha csak teát hoznának, de a háttérben más szándék lappangott.
Reggel úgy indult, mint szokott. Tímea felkelt anélkül, hogy a tükörbe nézett volna; tudta, hogy arca megfáradt. Etette a malacot, szórta a szemét a tyúkokra, a vegyes edényeket a tálba pakolta, Sándornak pedig megparancsolta, hogy mosson meg és sietve menjen az iskolába.
Este nem várt senkit, de tudta, hogy egy állandó vendég bejöhet. Ilyen meghívásra mindig közömbösen reagáltam: ha jön, jó; ha nem, nem ismétlem meg. A férfiak általában azonnal értették: meglátták a fiút, pár szót ejtettek, és mentek tovább, mintha csak egy kocsi mögött húzott nő lett volna.
Látod, Tímea, így minden férfit elűzhetsz tréfálta Fanni. Nehéz lesz megfelelni nekik. Vagy talán az ágy a hibás? Új kanapéra van szükség?
Most megyek kanapét vásárolni sóhajtottam. Mivel fizetek? Ha nincs pénz, a teénk legyen.
Rendben, ne haragudj. Inkább tedd meg a asztalt, és fogadd a vendéget mondta Fanni, miközben csendben a savanyú uborkát tálalta. A házassági fotó előtt sóhajtva kifejezte:
Bocs, Mihály. Nélküled nehéz.
Mindegyikük ugyanaz olvasva a gondolataimat, válaszolta Fanni. Gyere, Tímea, isszünk egyet! Mi vagyunk a legjobbak!
Másnap Tímea egyetértés nélkül letette a vacsora maradékát, és munkába indult.
Érkezett Nina Egervári, a férjem elhunyt nagynénje.
Mi történt veled, Tímea? Nem ismerlek már Mihály után mondta. És ezek a barátnők csak hátráltatnak.
Mi ez, Nina Egervári, most akarsz nekem erkölcsi előadást tartani? Azt hiszed, hogy vesztérek? Van házam, gazdaságom, a fiam tanul, a feladataimat ellenőrzöm hirtelen elcsendesedtem, amikor eszembe jutott, hogy már több mint egy hétje nem néztem meg Sándor füzetét vagy naplóját. Mostanában egy osztályfőnökkel beszéltem, aki meghívott az iskolába.
Nem tudtam mit válaszolni, ezért csak a koszos edényeket pakoltam a tálba.
Régen más voltál folytatta Nina kedves, szorgalmas, jó lelkű Hagyd abba a felesleges bulikat.
Nem bulizok tiltakoztam. Csak néha találkozom barátokkal, hogy eltereljem a figyelmem a mindennapok terhéből. Nem vagyok jogosult pihenni a munkám után?
Természetesen bólintott Nina, sóhajtva.
Akkor ne olvasd még a morált, és ne szarj bele a dolgaimba, kedves nagynéném. Az ajtó nyitva van mondtam, és a konyhapulthoz fordultam.
Nina szorosan felkötözve a kendőt, csendben távozott.
Tímea felnyögött, arcát fájdalommal torzítva. Elmenekült a verandára, hogy elkapja a nagynénit.
Nina Egervári, várjon, adok sárgarépát, sok van ebből az évben kértettem.
Nem kell, gyermekem intette, miközben lelépett a verandáról.
Nina már tudta, hogyan érez valaki más fájdalma. Érezte, hogy Tímea csendes bocsánatkérése. Bár Tímea nem mondta ki hangosan, szemei és hangja a feloldást kérte. Nina megállt.
Itt egy zsák a kezemben mondta Tímea, nagyvonalúan szórva a répát. Hozzák el, vagy segítek?
Hozzák el, Tímea válaszolta Nina, köszönve, és hazament. Szíve összeszorult Tímea lelkének gondjaitól.
Késő délután pénteken Tímea hagymát és répát gyűjtött, hogy a piacon eladja.
Még egy fillért is szerzek, mert a saját pénzem, mint a saját fül, sosem látszik gondolta, összecsomagolva a zöldségeket.
Hová viszed ezeket a zsákokat? kérdezte a kíváncsi szomszéd, Zsóka, bepillantva a táskákba.
A piacra, zöldségeket viszek felelte Tímea.
Alig hozta el a nehéz zsákokat a buszmegállóhoz. Ott már állt Öcsi bácsi és Gábor néni, akik szintén a városba tartottak. De a busz nem jött.
Mi a baj? Újra meghibásodott? sóhajtott a néni.
A bácsi dühösen szidta a közlekedést. Végül, mikor rájöttek, hogy a busz nem lesz, úgy döntöttek, hazafelé mennek más úton.
Tímea maradt várni. Nem akarta visszahozni a nehéz zsákokat, ezért próbált egy szállítót találni.
Először egy RÁK jött, majd egy LÉGÓ, de mindkettő tele volt. Végül egy MÁVÁKI jelent meg. Tímea szemei összegyűrültek, hogy lássa, van-e szabad hely. Még mielőtt felhívta volna a kezét, a sofőr már megállította az autót.
A férfi, egy kicsit idősebb, Tímeát még sosem látta. Látta, hogy a központi kerületből jött, mert korábban még nem látta. Megpattintotta a zsákokat, és a tekintete a csomagokra feküdt.
A busz ma nem lesz, elromlott. Épp a városba megyek, be tudlak vinni.
Ha így van, akkor vidd sóhajtott Tímea.
Rendben mosolygott a férfi, majd könnyedén felemelte a nehéz zsákot, mintha semmi sem nyomná.
Talán a piacig is elviszel? kérdezte Tímea.
Talán igen válaszolt.
Fizetek mondta.
Útközben Tímea elővett egy tükkröt, és színezte a ajkait. A hátsó ülésről figyelte a sofőrt.
Tímea vagyok töri meg a csendet.
Én vagyok János Szabó válaszolta.
Ó, fiatal vagy, születési név is? tréfálta Tímea.
Igen, igazgató vagyok egy gyárban, tulajdonos több hajóval viccelődött János. Valójában építőmester vagyok.
János a piacig vitte, sőt segített a zsákokkal. Útja során csak a pénz felét kérte.
A maradékot este adod vissza. Ugyanott jövök vissza mondta.
Mennyire nagylelkű mosolygott Tímea. Szerencsés vagyok.
Este János hazavitte.
Gyere be, igyunk egy teát szóltam.
Megcsinálhatod a keresztneved, csak Jani legyen tréfálta a férfi.
Tímea gyorsan megterítette az asztalt. Áron betört a konyhába.
Ne állj itt! Menj a szobába! Megcsináltad a feladatot?
Majdnem morgott a fiú.
Akkor fejezd be! szigorúan mondtam.
János Szabó, a tűzhely mellett ülve, átkapcsolta a lábát, és mosolyogva szólt a fiúhoz:
Üdv, Jani vagyok, te meg mi vagy?
Sándor válaszolta a fiú.
Igazi neved Áron?
Igen bólintott Áron.
Hogy megy a tanulás? Nehéz?
A matek olyan, mintha szorulnék vallotta.
Lássuk csak intette János, és meghívta Sándort, hogy mutassa a füzetét. Fél óra után a fiú elégedetten menett aludni, miután megkapta a segítséget.
Tedd el a kést kérte nyugodtan János, mutatva a asztalra. Én csak tea iszom.
Ha te vezeted a kocsit, csak tea egyezett Tímea.
Még ha nem is vezetek, csak tea, kompot, pudingot, gyümölcslét tette hozzá.
Tímea gyanakodva nézett a vendégre, de csendben teát töltött forró vízbe, belekevert tealevelet, és mellé tálalt krumplit.
Már ideje mennem mondta János, felállva. Egy pillanatra vonakodott, majd folytatta: Nagyon tetszettél, Tímea Kovács. Jöhetnél pénteken?.
Tímea egyet mosolygott, mert egy ilyen fordulatot már várt.
Persze, gyere csak válaszolt.
Én nem vagyok házas mondta, bár Tímea nem kérdezett semmit.
Talán egy hét múlva elfelejted gondolta Tímea, remény nélkül.
Miközben dolgoztam, Fanni és Luca megérkeztek, de már korábban kifogytam a feladatokból. Talán tényleg eljön? körözte a fejében a gondolat.
Nem, Tímea, ez igazsVégül megtanultam, hogy a saját értékünk és a kitartásunk a legstabilabb alap, amelyre minden jövőbeli boldogság felépíthető.
