Kora tavasz
A négyéves Zsófika figyelmesen szemlélte az új jövevényt, aki nemrég jelent meg a házuk udvarán. Egy ősz hajú nyugdíjas ült a padon, kezében egy bot, mintha varázsló lenne a meséből.
Nagypapi, maga varázsló? kérdezte kíváncsian a kislány.
Mikor a válasz tagadó volt, Zsófika kissé szomorúan összehúzta a szemöldökét.
Akkor minek a bot? folytatta.
Ez segít járni, könnyebb így mozogni magyarázta a férfi, majd bemutatkozott: Nagy Sándor vagyok.
Akkor nagyon öreg? kérdezte a kíváncsi kislány.
A te mércéd szerint igen, az enyém szerint még nem. Csak a lábam fáj, nemrég tört el. Még a botra támaszkodom.
Ekkor megjelent Zsófika nagymamája, Kiss Erzsébet, és kezén fogva a parkba indultak. Udvariasan köszönt az új szomszédra, aki visszamosolygott. De a hatvankét éves férfi igazából Zsófikával került közelebbi viszonyba. A kislány, mikor a nagymamájára várt, mindig korábban kijött az udvarra, és elmesélte minden újdonságot: az időjárásról, hogy mit főzött nagyi ebédre, vagy hogy a barátnője mitől volt beteg múlt héten
Nagy Sándor mindig adott neki egy jó csokoládés cukorkát. És mindig meglepődött, amikor a kislány hálásan fogadta, kibontotta, pontosan a felét letörte, a másik felet pedig gondosan visszacsomagolta a fóliába, és a kabátja zsebébe tette.
Miért nem eszed meg az egészet? Nem ízlett? kérdezte a férfi.
Nagyon finom! De a nagymamának is adok belőle válaszolta Zsófika.
A nyugdíjas meghatódott, és legközelebb már két cukorkát adott neki. De a kislány ismét csak a felét ette meg.
És most kinek tartogatod? kérdezte Nagy Sándor, csodálkozva a gyerek takarékosságán.
Most már anyukának és apukának is adhatok. Bár ők maguk is vehetnek, de nagyon örülnek, ha meglepik őket magyarázta a kislány.
Értem. Biztos nagyon jó a családod bólintott a férfi. Szerencsés vagy, kislány. És jó szíved van.
A nagymamámnak is! Mert ő mindenkit nagyon szeret kezdte el mesélni Zsófika, de ekkor már megjelent Kiss Erzsébet, és kezét nyújtotta az unokájának.
Egyébként, Nagy úr, köszönjük az édességeket. De az unokámnak, és nekem sem jó a sok cukor. Bocsánat
De akkor mit tegyek? Mivel lepjem meg őket? kérdezte a férfi.
Mindenünk megvan itthon Köszönjük, de semmi sem kell mosolygott a nagymama.
Nem, így nem megy. Nagyon szeretnék valamit adni. Ráadásul jó szomszédi viszonyt szeretnék ápolni nevetett Nagy Sándor.
Akkor legyen dió! De csak tiszta kézzel, és otthon esszük meg. Rendben? kérdezte Kiss Erzsébet, a férfira és az unokájára is nézve.
A kislány és Nagy Sándor bólintottak, és legköze
