„Anyuka Pannikának”
– Pista, gyere ebédelni – mondta szelíden Panni néni.
– Nem – válaszolta, és mereven az ablakot bámulta. – Nem.
– Pistuka, gyerünk már.
– Neeem – üvöltötte, és vékony, görbe lábacskáival, amik a barna harisnyában voltak, dübörögve dobbantott. – Neeem, anya ott van!
– Anyuka kicsit később jön, gyerünk.
– Mi ez itt? Takács Tünde, maga megint micsinál itt nekem? Azonnal mars a menzára!
A haragos néni megragadta a sikoltozó Pistát a gallérjánál, és vonszolva vitte az asztalhoz. Hideg, szürke tésztát tuszkolt a szájába, miközben a kisfiú vergődött és üvöltött, de a néni csak nyomta tovább.
– Egyél már, te kis ördög, egyél, mondtam! – Morogta.
A többiek gyorsan kezdték csattogtatni a kanalukat az alumasztalhoz.
– Miért kell így, Erika néni? Ezek csak gyerekek… – suttogta elsírva magát Panni néni.
– Gyerekek?! – köpködte a haragos néni. – Milyen gyerekek? Ezek mind jövendő bűnözők, mint anyjuk! Tolvajok, gyilkösködők!
– Aaaah! – üvöltötte Pista, majd a földre rogyott, elvörösödött, és görcsbe rándult. – Anyuhooooz akarok! Aaaah, anyáááám!
– Fogd már be, te kis nyavalyás!
– Mi ez a lármázás? – kérdezte egy másik ingerült néni, és még Pista is elhallgatott tőle. – Mi történik itt?
– Hát ez itt lázadozik, nem hajlandó enni.
– Ez kié?
– Molnárékéhoz tartozik.
– Á, a lázadóé? Vigyék ki, jött az anyja.
Pista felnyerített, és berohant az óvónő mögé, majd az anyja vékony, hegyes térdébe fúrta az arcát.
– Anyu, anyu…
Az anya leült közvetlenül a padlóra, és csókolgatta Pista sovány testét, karjai, mint a gyönge ágak, átölelték.
Csak nekik ketten szánt szavakat suttogott.
– Jaj, nem bírom, lányok, ezt nézni… – zokogta a vén dadus, Irén néni, aki már annyit látott, hogy abból tíz regény is megírható lenne. – Vénülök már, vagy mi? Hogy szereti őt! És ő? Hiába lázadó, hiába elvetemült, a többi anyának tőle kéne tanulnia! Alig több a földből, mint amennyit kikerült, de úgy szereti, hogy reszket tőle.
– Pff, szereti… A könnyebb bánásmódot szereti. Nemsokára elviszik ezt a kölyköt, és hoz még egy újat, jól ismerem őket…
– Te meg nagyon gonosz vagy, Erika.
– És mit mondtam rosszat, Irén néni? Talál majd magának valakit, aki vállalja helyette, és máris jön a könnyítés!
– De hát nő vagy, Erika, hogy beszélhetsz így?
– Nincs gyereke, nem érti – mondta valaki a személyzetből.
– Na és? Nézd meg, Panninak sincs senkije, mégse lett így kőszíve. Bocsáss meg, Panni.
– Hagyjátok már ezt a jóságoskodást! Úgyse érdekli őket, ki és hány gyereket csinál! Mind szentek vagytok itt… Amíg itt van, addig szereti. De ha betölti a fiú három évet, akkor sem törődött vele, hogy ne d– Pistuka, gyere, indulunk haza – mondta az anya, és úgy érezte, most kezdődik minden újra, az igazi szeretet megtalálása.
