A kisasszony megtanította a férjét.
— Elég! A türelmem végleg elfogyott! — kiáltotta Zoltán, amint beérték a lakásba Anikóval. — Soha nem tanulsz meg csendben maradni?
— Én meg mit mondtam? — háborodott fel Anikó.
— Még meg is kérdezed? — vágta oda Zoltán gonosz vigyorral. — Drágám, te már minden határt átszeltél! Most én foglak nevelni!
— Zoltán, mi a bajod tulajdonképpen? — kérdezte Anikó, hátralépve.
— A baj az, hogy a viselkedésedet még elégtelennek sem nevezném! Egy p… kis növésű vagy, de mekkora a pofád!
— Nem mindenkinek kell ilyen óriásnak lennie, mint neked! — válaszolta Anikó a férje durvaságára. — Egy lánynak pedig kicsinek és kecsesnek kell lennie!
— És csendesnek, engedelmesnek, szerénynek! Amiből neked hiány van! — Zoltán kihúzta az övét a nadrágból. — Most nevelni foglak, ahogy a jó magyar szokás!
— Megőrültél? — sikoltotta Anikó, tovább hátrálva. — Meg akarsz verni?
— Nevelni! — vicsorgott Zoltán. — És megfizettetni a hosszú nyelvedért! Anyámat ma majdnem szívrohamot okoztad!
— Akkor ne beszéljen ostobaságokat! — tört ki Anikó. — Miért kellett volna levetni a cipőmet, amit egyébként egy zacskóban hoztam, csak hogy a büdös papucsát húzzam? Nem vagyok én valami alacsony, hogy ilyen lapos talpúval mászkáljak!
— Azok rendes papucsok! — lépett közelebb Zoltán. — A vendégeknek!
— És mióta kell a vendégeknek mosogatni, meg a konyhapultot is tisztítani? — kérdezte Anikó, kissé a fejét oldalra döntve. — Főleg úgy, hogy utálom, ha parancsolgatnak nekem!
— Pont ezért fogsz most kapni! Az én feleségem vagy, de úgy viselkedsz, mint valami elkényeztetett kis hercegnő! Most rendbe teszlek, hogy tiszteletben tartsd a férjedet és a szüleit is!
— Akkor viselkedjenek normálisan! — Anikó gyorsan besiklott a szobába. — Ők meg úgy durván beszélnek, én meg hallgassak? Neked kiállnod kellett volna a feleséged mellett! Nézd csak, milyen kicsi és törékeny vagyok! És mégis bántanak! — Anikó duzzogva összecsücsörítette a száját, de figyelmesen leste a férjét.
— Ha a méreteidhez és helyzetedhez képest viselkednél, senki nem beszélne így veled! De neked mindig megvan a magad véleménye! Na, ezt most ki fogom verni belőled!
— Kérlek, ne tedd! — nyöszörögte Anikó. — Fájni fog!
— Nagyon is fog! — mondta elégedetten Zoltán. — Annyira, hogy életed végéig emlékezz rá, hol a helyed! Külsejre picike vagy, de úgy állítod be magad, mintha te lennél a királynő!
— Ne! — sikoltotta Anikó, hátrahökölve a falhoz és összekucorodva. — Kérlek, ne!
Zoltán közelebb lépett és felemelte az övet:
— Kell! Az ilyen szemtelenséget ki kell verni! Másképp nem értitek!
Zoltán első találkozása a leendő felesége szüleivel mély nyomot hagyott az emlékezetében.
Ferenc János, aki ragaszkodott hozzá, hogy „Feri bácsinak” szólítsák, hosszan rázta Zoltán kezét, majd még át is ölelte:
— Fiam! Bármit megteszek érted! Egész életemben fiúra vágy







