– Fiam, Isten veled, sok szerencsét a vizsgáidhoz! – izgatottan búcsúzott reggel Marika egyetlen fiától, Bencétől, aki a főiskolára indult.
A szomszéd városba kellett utaznia felvételizni. Marika bátorította, megetette reggelivel, majd kikísérte, hogy új csúcsokat érjen el.
– Kösz, anyu, ne aggódj, minden rendben lesz. Bár a államira valószínűleg nem vesznek fel… – mögötte becsapódott az ajtó, a férje, Tibor már rég dolgozni ment.
Marika és Tibor huszonkét éve éltek együtt. Ezalatt megszületett Bencéjük, akit remek fiúnak neveltek. A szülők biztosak voltak benne, hogy csak a legjobb vár rá az életben. Jómódban nőtt fel, velük utazgatott, szeretettel és gondoskodással vették körül. Benedek sem okozott gondot, nyugodt, felelősségteljes fiú volt.
Még picike volt, amikor Marika és Tibor ide-odarohangáltak, őt pedig a nagymamára hagyták. Így kezdték el kicsiny vállalkozásukat. Marika a piacon árult, de idővel minden rendbe jött, és már félre is tudtak tenni.
– Marika, elég volt a piacozásból, maradj otthon, foglalkozz a háztartással – mondta egy nap Tibor.
– De én szeretném, ha semmi ne hiányozna, ezért segítenem kell neked – ellenkezett a felesége –, ráadásul otthon ülni unalmas.
– Te is tudod, milyen az én nézetem: az asszonynak otthon kell lennie, a tűzhely őrzőjének, a férfnak pedig a kenyérkeresőnek – tette hozzá Tibor.
Marikát gyerekkora óta arra tanították, hogy a feleség dolga egyetérteni a férjével, hogy megőrizze a családot. Mi mást mondhatott volna? És semmi okot nem látott, hogy elutasítsa az ajánlatot. A hátuk megvolt, a vállalkozás jól ment.
– A lakás, amit most vettünk hitelre, igényli a gondozást, a meleget, Benedek pedig hamarosan iskolába megy.
– Igazad van, Tibi, nem ellenkezem. Itt az idő, hogy kialakítsuk a kis otthonunkat. Mindig okosat mondasz – mosolygott Marika.
Mélyen legbelül Marika szerette volna továbbra is önállóan dönteni, aktív maradni, hiszen ők ketten kezdték az üzletet. De belenyugodott a sorsába, hallgatott a férjére, és háztartásbeli lett, a tűzhely őrzője. Persze, továbbra is segített Tibornek, intézte a vállalkozás könyvelését – legalább a közgazdasági diplomája nem veszett kárba.
– Marikám, vegyünk egy nyaralót a vidéken – javasolta egyszer Tibor. – Van autónk, úgyhogy nem lesz gond az oda-vissza utazással. Kikapunk a friss levegőn a fullasztó városi forgatagból, főleg nyáron.
– Nahát, Tibi, épp az álmom valósítod meg! Én is erre gondoltam – egyetértett a felesége, és bár Tibor sokszor elfoglalt volt, a hétvégéket, néha a szabadságot is a nyaralóban töltötték.
Azon a reggelen, amikor Benedek elment a felvételire, Marika elhatározta, hogy süt egy süteményt, hogy megnyugtassa magát. A konyhába ment, és elővette a lisztet.
– Semmi baj, felveszik Benedeket, ha már fizetősre. Az iskolában amúgy is jól tanult – gondolta. Ekkor becsapódott az ajtó: – Benedek? Elfelejtett valamit? Tibor már két órája dolgozni ment.
De nem Benedek volt, hanem Tibor.
– Mi történt, miért nem dolgozol? – lepődött meg őszintén Marika.
– Nem a mamádnál kellene lenned? Azt mondtad, beteg – kérdezte Tibor, nem nézve a szemébe.
– Délután megyek hozzá, most elkísértem Benedeket, és most sütök egy süteményt. Aggódom érte.
Tibor egy percig hallgatott, majd így szólt:
– Hát jó, talán így is jobb, egyszerre lesz meg minden. El akarok válni tőled, mert másik nőt szeretek. Magam indítom a válást. Azért jöttem, hogy összeszedjem a cuccaimat, és elmegyek.
Marika világa összeomlott. Megdermedt, zavartan motyogott valamit. Tibor közben pakolta a holmiját a bőröndbe. Mintha kevés levegő lett volna a lakásban, nehezen kapott szót.
– És Benedek? Most nem lehet megrázni, épp a vizsgái vannak. Várjunk legalább egy kicsit!
– Mi van Benedekkel? Úgy döntöttem, idén ne menjen egyetemre. Államira úgysem veszik fel, ha fizetősre megy, azt meg nem terveztem kiadni. Most sok a kiadásom. Dolgozzon egy évet, vagy menjen katonának – mondta Tibor nyugodtan, mintha ez már rég megbeszélt dolog lenne.
– Tibor, ez a te fiad, az egyetlen, ne csináld ezt vele! Támogasd!
– Ne hisztizz, Marika, minden eldőlt. Nekem se könnyű – és távozott, becsukva maga után az ajtót.
A lakásban csönd honolt, Marika fejében pedig egy kérdés motoszkált:
– És Benedek? Most nem szólok neki, nem akarom megrázni a vizsgái alatt. Azt mondom, Tibor üzleti úton van.
Marika maga sem volt rendben, agyában ezernyi gondolat zsongott. Később megtudta, hogy Tibor már két hónapja átírta a vagyont és a lakás felét – ami az övé volt – az anyjára. És mindketten hallgattak. Pedig a kezdőtőkét együtt keresték meg.
– Nahát! Én meg naivan hittem Tibornak, ő meg a hátam mögött áskálódott, én meg gyanútlan voltam!
Nem sokkal később hazaért Benedek, a felvételi vizsgák véget értek, és ahogy sejtették, fizetősre vették fel. Amint hazaért, rögtön érezte, hogy valami nem stimmel. Kérdőn nézett anyjára.
– Benedek, érted, ilyen a helyzet. Apád elhagyott minket, másik nőhöz ment. A fizetős sulit nem tudjuk kigazdálkodni, nem ad pénzt.
Benedek nem hitte, felhívta az apját, aki megerősítette anyja szavait. Benedek nagyon elszomorodott. Hosszan hallgatott, majd így szólt:
– Anyu, ne aggódj
