Fiam, mondd már el, mit is találtál benne? vágta át a csendet a Tímea Mária hangja a konyha csendjét. Egy lány egy kis faluból, semmi iskolai végzettség, semmi kilátás. Kiválaszthattál volna bárkit, csak ezt hoztad haza
Katalin megdermedt a nappali ajtajának kereszttartójában. Az arca pirosra vált a szégyentől és dühétől. Szíve vágyott, hogy belépjen a konyhába és kiáltson mindent, ami benne kavargott. De vendég volt ebben a házban. Idegen.
Anya, kérlek hallatszott fáradtan Ádám hangja. Kértelek, ne kezdj el.
Mi van ilyen? Mit mondott a mama? A tények magukért beszélnek. Koli, mondd csak neki!
Katalin visszavonult a nappaliba, leült a kanapé szélére. A puha kárpitozás egyáltalán nem nyújtott kényelmet.
Hat hónappal ezelőtt találkoztak egy falusi vásáron, amikor Ádám a nagybátyjaival látogatott el a falujába. Első pillantásra beleszeretett így mesélte később, miközben az ujjait csókolgatta, és megígérte, hogy elviszi onnan, egy jobb életet ad. Katalin hitt neki.
István és Tímea Mária nem fogadták őt azonnal Már az első percben Katalin a tekintetükben hideg megvetést látta, mintha az ő jelenlétét a fiuk életéből akarnák kitörölni. Nem rejtették el a nemtetszésüket, nem próbáltak udvariasak lenni. A családi ebédeken csak Ádámon keresztül szóltak hozzá, mintha láthatatlan vagy a magyar nyelvet sem értené.
Ez csak egy átmeneti őrület nála mondta egyszer Tímea Mária a tea mellett, miközben Katalin a mosdóba ment, és véletlenül hallotta a beszélgetést a félig nyitott ajtón. Játszadozik, aztán elhagy.
Katalin akkor nem szólt. És másnap sem. És egy héttel később, amikor a anyós ismét valami mérgezőt mondott a falusi modorairól. Nem volt hová visszatérnie. Elvállalt egyedülélni nem volt pénz. És még Ádámot is szeretett.
A család dühös ellenállása ellenére Ádám augusztusban házasodott Katalinnal. Kis esküvő, néhány barát, az anyja egyetlen díszes ruhában érkezett a faluból. Ádám szülei demonstratívan hiányoztak, egy rövid üzenettel, hogy nem hagyják jóvá a házasságot, és megtisztítják a kezüket.
Az esküvő után az első hónapok feszült csendben teltek. Ádám próbált kapcsolatot teremteni, telefonált anyjának, de Tímea Mária hideg, egy szóval válaszolt. Katalin nem akadályozta a kommunikációt végül is ez az ő családja, az ő joga próbálni fenntartani a kapcsolatot. Ő csak a háttérben maradt, a kis bérlakásuk berendezésével, munkát keresve.
Amikor az anyós végre beleegyezett egy találkozóba, Katalin felvett egy szép blúzt, elrendezte a haját, még virágot is vásárolt. Tímea Mária a csokrot úgy fogadta, mintha elnyomott halat kapna, és azonnal egy üres vázába tette.
Na, találtál már munkát? kérdezte anyós, a fő asztalhoz ülve.
Még nem, de nem adom fel válaszolta Katalin, megőrizve a nyugalmát. Gondolkodom, hogy távtanuló képzésre jelentkezzek. Szeretnék diplomát szerezni.
Ó, milyen nemes! mondta Tímea Mária. Ádám biztosan kettőt fog dolgozni érted!
Katalin összetörte a fogát, de nem szólt. Ádám zavarban köhögött, a szemeit anyja és felesége között váltogatva.
A távtanuló képzést tényleg elkezdte egy hónappal később nem az anyós jóváhagyásáért, hanem magáért. Hogy bizonyítsa, nem csak egy falusi lány, hanem ambíciókkal és célokkal rendelkező ember. Katalin egy kisebb irodában kapott állást, dokumentumokkal dolgozott, miközben a tankönyveket bújta. Elfáradt, álmában tanult, de kitartott.
Ádám szülei tavasszal felvirágoztak. Tímea Mária felhívta Katalint, és egy édes hangon kérte, hogy segítsen a kertben.
Szükség van palántákra, ágyásokra magyarázta anyós. Ádám egyedül nem bírná, és neked is járna, hiszen falusi vagy, igaz?
Katalin sokáig hallgatott. Az anyós hangja bosszantotta.
Gondolkodom próbálta Katalin, majd letette a telefon.
Mi? szólalt meg a férje.
Nem fogok a kertjükben csúfolni mondta határozottan.
Ő a szüleim, Katalin. Nem lehetne egy kicsit segíteni?
Segíteni egyszerű. De ingyenes munkaerőnek tartani engem más. Gondoljátok, hogy egy földműves vagyok, akinek a hátát a kertben kell hajtogatni? Inkább ásnak vagy béreljenek valakit.
Ádám sóhajtott, de vitatni nem akarta. Katalin tudta, hogy férje később anyjának felhívja, és neki magyarázatot ad. Így történt este elrejtőzött a fürdőszobában, és egy fél órán keresztül bűnbánólag suttogott a telefonba.
Az anyós igényei egyre nyomulósabbak lettek. Hetente újabb hívás: Jöjjön megmosni a padlót, mosni a függönyöket, menjen el a boltba.
Megszakadt a karod? felkiáltott egyszer Katalin. Ti már felnőttek vagytok, béreljetek segítőt, ha nem bírjátok magátok!
Á, így beszélsz a nagyinak! felháborodott Tímea Mária. Ádám, hallod, ahogy a feleséged szól hozzám? Ádám!
Ádám lábát torkollogatta, össze-vissza morcos megjegyzésekkel a kompromisszről és a tiszteletről.
Nem akarok szobalány lenni kiáltotta Katalin. Emlékezzetek, én a menyasszonyotok vagyok, nem a szolgálóm.
Megfordult, és kinyitotta a szobát, csapott az ajtón. Hátul maradt Ádám hiábavaló próbálkozása, hogy mindenkinek megfeleljen.
A munka váratlanul gyorsan feljött. Katalin előléptették, a fizetése nőtt, izgalmas projektek jöttek. Férje látszólag támogatta, de szavai feszültséget rejtettek, mintha kedves csak udvariasságból mondaná.
Néha Katalin a kilépés gondolatát fontolgatta. Éjszakánként alvás nélkül forgatta fejében a szakítás forgatókönyveit. De nincs hová mennie anyja egy kis faluban él, Katalinnak nincsenek megtakarításai, hogy önállóan bérelt lakásba költözzön. Ebből a házasságból olyan volt, mint egy légy a hálóban.
A következő családi vacsora júniusban történt. Ádám meggyőzte Katalint, hogy jöjjenek, ígérte, hogy a szülők békések, és rendezni akarják a viszonyt. Katalin szíve nehezére esett, szigorú ruhába bújt, haját egy alacsony kontyba kötötte.
Azonnal világossá vált, hogy béke nem lesz. Tímea Mária a asztalt terítette, mintha minden mozdulata fájdalmas lenne. István a fején ülő székben sötét arccal, ritkán bólintott, de néha szigorú pillantást vetett Katalinra.
Na, úgy is a fiad nyakán fogsz ülni? szólt a szülő, miközben a salátákat elfejtették. Alig dolgozol, tanulsz, meg még az én fiam pénzét is húzod?
Több pénzt keresek, mint Ádám válaszolta Katalin nyugodtan. A tanulásért is magam fizetek.
István elmosolyodott.
Persze hiszed, hogy hiszek neked? Egy falusi lány felülmúlja a fiamat?
Apám, elég mormolta Ádám.
Őszintén beszélek. Egy gondoltam, engedelmes és hálás lesz. De ő felhúzza a fejét, nem jár a kertbe, nem ad pénzt.
Mert nem kellene a ti szolgálóm lennem hangzott Katalin feszültséggel. Ha segítségre van szükségetek, kérjetek normálisan, emberi módon. De ti csak parancsoltok és megaláztok.
Hogy szólalsz a férjemhez? kiabált Tímea Mária.
Ahogy megérdemli! felelte határozottan Katalin, felemelve fejét.
István lassan felállt. Arcát vörösség borította, nyakában kitágult vevék.
Ha nem lenne a fiam morgott akkor még a mocskos faluban élnél a tehenek farkát forgatva! Én vettem ki a sarat a mocskból, te meg itt pörgeted a jogait!
Katalin is felállt. A szíve a torkában dobogott, de hangja egyenletes és határozott maradt:
Ilyen apró, jelentéktelen ember, mint te, senki normális nő nem bírná elviselni. De úgy tűnik, Tímea Máriai szereti a tiránnyal élni!
A nehéz csend elnyelte a teret.
Hogyan mersz! kiáltott Tímea Mária, felülkapva egy széket. Azonnal távozzatok a házunkból! És többé ne jelentkezzetek! Ádám, amíg el nem váltok, ne is hívj minket! Érted? Ki innen!
Katalin nyugodtan felkapta a táskáját, felvetette a kardigánját.
Ádám, menjünk.
Férje szó nélkül felállt, és követte.
A szülőkkel való megvágás után Ádám megváltozott. Este későn tért haza, a kanapéra dőlt, hátul a Katalin felé, és semmit sem mondott. Így tartott néhány napig, aztán kezdett kitörni.
Te mindent tönkretettél dobta egy reggel, miközben kávét öntött. A te miatt vesztettem el a családomat.
Az én hibám? kérdezte Katalin. Komolyan?
Nem tudtál hallgatni, elviselni. Nem, neked muszáj volt szemtelenné tenni.
Engem megbántak, te pedig némán álltál lépett közelebb Katalin, a férje arcába nézve. Nem védtél meg egyszer sem, egyetlen alkalommal sem a házasságunk alatt.
Ők a szüleim! Mit kellett volna tennem?
Állj ki a mellém. De te inkább a szélben maradtál, mint mindig.
Ádám letért. Hónapokig szomorú maradt, csípős megjegyzéseket fűzve, hogy a jó feleségnek tiszteletben kell tartania a feljebbieket, megbocsátani, közeledni. Katalin hallgatta, és látta, hogy a szerelem már kiégett. Csak hamu és keserűség maradt.
Egy napon nem bírta tovább, és kimondta az igazságot:
A szüleid aprózós, gonosz emberek. És te is úgy viselkedsz, mint ők. Méltó fiú
Ádám felrobbant. Egy bögre a falnak ütközött, darabokra tört a konyha.
Ha nem volna én kiáltotta, hangja idegen, haragos akkor még a mocskos faluban is rohadnál! Értsd meg! Kioltam a szét, és lehetőséget adtam a normális életre! Te!
Katalin a szemei előtt egy István-szerű alakot látta. Ugyanaz a megvetés, ugyanaz a magabiztosság a saját nagyságában.
Menj innen süvített Ádám. Azonnal. Ki a házamból.
Nem vitatott. Kinyitotta az óriáskamrában lévő régi bőröndöt, csendben és gyorsan összecsomagolta a cuccait.
Katalin taxival vitte a bőröndöt a kapuhoz, megfordult utolsó pillantásra:
Gyenge vagy, Ádám. És szánalmas. Pont olyan vagy, mint a szüleid.
Hat hónap telt el ködben. Egy közösépület szobája, szomszédok, ismeretlen illatok, falak mögötti veszekedések. Katalin a végletekig dolgozott, minden fillért elment, bíróságon válási papírokat nyújtott be. Ádám nem vitatott, aláírta a dokumentumokat szó nélkül. Látszott, ő maga is elfáradt.
Őszre már összegyűjtötte a bérleti díjat egy megfelelő lakásra. Egy egyszobás, a peremén, saját otthon, idegenek és emlékek nélkül. Katalin egy üres, világos szobában állt, az ablakon át a szürke ég felé nézve, és először hosszú ideje mosolygott. Az élet megy tovább. Ádám, a szülei, a megaláztatások nélkül. Egyszerűen csak él, és ez csodálatos.
