Két gyermekünk van, de csak az egyiket szeretjük.
Tudtam már rég, hogy a szüleim Rékát jobban kedvelik, mint engem. Apám, János, és anyám, Mária, ezt meg is erősítették, amikor a házukba helyezték a testvéremet és a két kis unokájukat, s énnek sürgősen el kell menekülnöm, mert: A távmunkáddal már megengedheted magadnak a saját lakást.
Miközben Réka a Budapesti Egyetemen tanult, szülei mintha egy nyúlhoz ragadt kiscsibe lennének, minden ügyet elintéztek a dékánnával, segítséget nyújtottak a konferenciákon, és most már a gyerekekre vigyáznak. Nekem egyszer sem nyúltak a kezem, s most kiürítenek a házból.
Apám azt mondja, mivel férfi vagyok, magamnak kell gondoskodnia, de valahogy a tesója férje, István, aki idősebb nálam, nem képes eltartani a családot.
A költözés körüli veszekedéskor oly féltékeny lettem, hogy kijelentettem, ugyanolyan jogom van az otthonhoz, mint Rékának, és nekem is jár része. Ekkor anyám azt vágta: Még mindig itt élünk, te meg egy disznó vagy, mert a vagyont osztod, mire Réka azt töri: Azt akarod, hogy kiűzzelek a lakásból a gyerekeiddel együtt.
Jogi út nem áll rendelkezésre, mert biztos vagyok benne, hogy Mária és János hamar írna végrendeletet, és kiszárítana.
Valóban előfordulhat, hogy egy család egy lakásért összetörik? Én is a szüleim gyermeke vagyok, de idegenként bánnak velem. Kérdés, miért is született két gyermek, ha már úgy tűnik, hogy én felesleg vagyok?







