Már két éve nem beszélek a lányommal. Tavaly Eszter hirtelen abbahagyta, hogy felveszi a telefont. Azóta sem hallottam a hangját. Eszter posztol képeket a közösségi médiában, barátokkal tartja a kapcsolatot, éli a maga életét. De nekem nem ír, nem hív. Eszter már felnőtt nő, van egy kétéves kislánya és egy férje, saját lakásban élnek Debrecenben. Mindig is szigorú voltam – magammal és másokkal is. Eszter sem volt kivétel.
Szülőnek lenni azt jelenti, hogy elváró vagy. Azt akartam, hogy Eszter jól tanuljon, segítsen a házimunkában, vigyázzon magára. És még most is, mikor már saját családja van, nem tudom szemet hunyni a hibái felett. Amikor átmentem hozzá, mindig észrevettem a rendetlenséget: szétszórt cuccok, mosatlan edények, kaotikus szekrények. „Hogy lehet így élni?” – kérdeztem, miközben rendbe raktam a ruháit a polcon. Eszter csak sóhajtott, mint egy tinédzser, és takarítani kezdett, csak hogy ne zsémbeljek.
A kislánya egy elhanyagolt szobában nő fel, az edények hetek óta a mosogatóban állnak, a férje meg, szerintem, teljesen haszontalan. Ki mondja meg neki az igazat, ha nem az anyja? De tavaly minden megváltozott. Eszter hirtelen nem vette fel a telefonokat. Előző nap még arról meséltem neki, hogy az unokahúgom lánya már háromévesen olvas. Eszter összeráncolta a homlokát és megkérdezte, miért hasonlítom össze a gyerekét másokkal.
Hogy ne hasonlítsam össze, ha a különbség ennyire nyilvánvaló? Ez volt az utolsó beszélgetésünk. Később megtudtam, hogy kicseréltette a lakás kulcsait és nem akar engem látni. Azt hittem, ez csak átmeneti harag. Eszter eszébe jut majd, eljön és bocsánatot kér. De telt múlt az idő, és ő csak hallgatott.
Augusztusban volt a születésnapom. Vártam egy üzenetet, de Eszter még csak fel sem emlékezett anyjára. Másnap, mikor már nem bírtam a haragot, egy idegen számról hívtam fel. „Ha nem akarsz velem beszélni – mondtam –, akkor húzz ki a lakásomból!”
A lényeg, hogy hat évvel ezelőtt, az esküvője előtt, átírtam rá a lakást. A férje filléreket keresett, és úgy gondoltam, segítek a fiatal családnak – megtehettem. De most, hogy kitörölt az életéből, keressen másik otthont! Eszter hidegen válaszolt: minden papír rendben van, a lakás törvényesen az övé, és senki nem rúghatja ki.
Tényleg nincs igazam? Ha ennyire független, bizonyítsa be úgy, hogy kiköltözik a házamból! Mindent odaadtam neki, és cserébe csak ürességet kaptam. A szívem szakad meg a fájdalomtól, de nem tudom megbocsátani az árulást…
