Ágnes és a barátnője Lilla a Városligetben sétáltak, amikor hirtelen egy férfi és egy nő akarták megölelni egymást. A férfi halkan suttogott valamit a nő fülébe, a hölgy pedig boldogan mosolygott. Ágnes szélesre nyílt szemekkel bámulta a jelenetet, nem tudta levenni a tekintetét.
Ágnes, mi a fene? kérdezte Lilla meglepődve.
Semmi, menjünk tovább mondta hirtelen Ágnes, és a lányok elköszöntek egymástól.
Útja a saját otthonába vezetett, és Ágnesnek szinte hiába hitte volna: Ez nem lehet valódi! Tátám, hogyan tudtad ezt a mamával? nem tudta elfogadni, amit látott.
Késő délután a suli után Ágnes a barátjával, Lillával együtt ment ki a parkba:
Lilla, menjünk körbe még egy kicsit! javasolta.
Menjünk, amíg még látható a nap! válaszolta Lilla.
A park nem éppen a legközelebbi útvonal volt, de hát miért ne?
Sétáltak a fák alatt, és irigylő tekintetekkel kísérték a boldog párokat, akik egymásba fonódtak. Senki sem figyelt rájuk.
Aztán egy elhagyatott ösvényen újra meglátták a férfit és a nőt. Ők is ölelkeztek, a férfi titokzatosan suttogott, a nő pedig szinte ragyogott. Bár a férfi csak hátul állt, már látszott, hogy már nem a legfiatalabb.
Ágnes közömbösen tekintett rájuk, majd hirtelen észrevette, hogy Lilla szintén szemei kitárva követik a jelenetet.
Ágnes, mi történt? kérdezte Lilla.
Semmi, csak Menjünk tovább mondta Ágnes, és gyorsan előre vette az irányt.
Kiléptek a parkból, Ágnes csendben gondolkodva sétált haza. A lányok elköszöntek, és saját-haza felé indultak.
Ágnes melankólikusan, kissé lehajtott fejjel ment a lakásához, mintha egy rossz álmot próbálna feldolgozni. Előtte még csak a boldog nő arca, a férfi suttogása és a jelenet újra megjelent a fejében, mintha a fák közti szellő is csak a lányra figyelne.
Apám, hogyan tudtad? gondolta magában. Szeretlek, de most már látom a másik nőt is!
Este későn ért haza.
Üljetek le vacsorázni! morgott anyja, Mária. Nem fogtok a férfihoz eljutni!
Egy pillanat, csak kézmosni megyek! válaszolta Ágnes kissé bizonytalanul.
Az este hosszú fürdés után jött el, miközben apja, Viktor még mindig nem jött haza. Ágnes megevett valamit, majd a szobába vette a laptopját, de semmi sem jutott le a fejébe. Ugyanazzal a parkban látott képpel körözte a gondolata.
Ez a pápa, ez a megcsalás, ez a hűtlenség morfondírozott. Mi hiányzik neki? Lehet, hogy a mi anyánk?
Aztán egy ötletes gondolat született:
Talán a szeretője azt hiszi, hogy a lány eladhatja neki a tátát. Valószínűleg nem is tud rólam!
Hirtelen nyíltak a bejárati ajtók.
Bocsánat, kedvesem! hallatszott Viktor fáradt hangja. Ráöntött egy nehéz nap.
Korábban csak a hónap végén voltak nehéz napjaid, szakított Mária, és már a veszekedés felé hajlott. De most úgy tűnik, minden nap csak nehéz.
Jánoska, most tényleg nem tudom! kárdezte Viktor.
Mint szokta, belépett a lány szobájába, hogy megcsókolja, de Ágnes elhúzta magát:
Menj, míg a vacsora nem áll le!
Mi történt, kislány? kérdezte a férfi.
Semmi, épp csak a tanulásra készülek.
Viktor figyelmesen nézett rá, majd elnyugodva visszahúzódott a konyhába.
Az egész este Ágnes a szobájában töltötte, miközben tervet szőtt, hogyan tudná visszahozni a apját. Ezzel a gondolattal feküdt le aludni.
Reggel a szülei hangjai elárasztották a házat:
Viktor, hová mész?
Dolgozni kell, sürgős.
Ma szombat, lehetne egy családi nap.
Nem maradok sokáig. Délután visszatérek, és elmegyünk valahova.
Ágnes kimerülten felugrott a szobából, ásított, mintha most ébredt volna.
Hová mész? kérdezte a mama azonnal.
Az iskolába kell mennem, már késő vagyok.
Na, ez már mi? panaszkodott Mária. Egész nap csak munkák!
Ágnes a fürdőbe sietett, majd gyorsan összekészítette magát, miközben Viktor már a folyosóban állt. Mosolygott:
Hadd segítsek a tanodhoz!
Ágnes, ihass egy kávét! kiáltott Máriától, aki már előkészítette a frissen főzött kávét.
Jöjjön, igyunk, míg várok! mondta Viktor kedvesen, mintha bűnét próbálná mosolyba burkolni.
Ágnes villámgyorsan megitta a kávét, és kilépett a folyosóra:
Menjünk, apu!
Néhány perc csendes sétát követően Viktor megtörte a néma légkört:
Lányom, haragszol rám valami miatt?
Nem, apu, csak átgondolom a dolgokat válaszolta Ágnes, mintha egy hirtelen felálló színpadra készült volna. Szeretlek, apu!
Én is szeretlek, kedvesem!
A legnagyobb dolog a világon?
Viktor zavarodottan felkapta a fejét, de mégis:
A legnagyobb dolog a világon!
Ők nevetve sétáltak, de mindketten igyekeztek nem egymás szemébe nézni.
Rendben, apu, már úton vagyok. Várj meg a vacsoránál, ígérted, hogy együtt töltjük a hétvégéket.
Ágnes a tanfolyama felé tartott, de visszafordult, és a bokrok mögé bújt. Meggyőződve, hogy apja nem néz vissza, óvatosan követte őt.
A lány remélte, hogy Viktor a munkába megy, de ő egy másik irányba indult. Hosszú ideig sétáltak, Viktor sehol sem fordult meg. Végül egy ház előtt álltak, ahol Viktor megállt egy fánál, előkereste a telefonját, és felhívta valakit.
Néhány perc múlva kijött egy nő, akinek a haját a szél játéka táncolta. Ágnes szíve összeszorult:
Micsoda szép! sóhajtott. Több, mint a mi mamánk!
A nő megcsókolta Viktort, és kézen fogva távoztak, mintha egy közös titokban osztoznának. Az utcák ismeretlenül, szinte üresen voltak. A kettőjük egy padra ülve beszélgetett, majd egy hosszú csók követte a beszélgetést. Ágnes távolról figyelte őket, dühével a szemében.
Végül a pár felállt, és visszatértek a ház felé, ahonnan a nő előjött. Újra csók, újra mosoly, majd Viktor mintha hazafelé indulna, a nő pedig eltűnt a lépcsőházban.
Ágnes egyedül állt a szélben, gondolkodva, hogy mit tegyen. Egyszerűen csak egy dolgot akart egyedül maradni ezzel a nővel, és aztán már tudta, mit kell tennie.
Ekkor észrevette, hogy a szerető újra kijön a lépcsőházból, egy teli szemetet hozva a szemétgyűjtőbe. Ágnes azonnal felkapaszkodott mögé:
Szia! vágta a lány, amikor a nő épp a szemetet dobta.
Szia! nézte meglepődve a nő. Mi a gond?
Hallgass! Ha még egyszer találkozol Vitorival, én be is fegyverezlek.
Ki vagy te?
Nem érted?
Mit akarsz? szűrődött ki a nőből.
Mondom, vedd fel a telefonod! szólalt meg Ágnes, miközben a nő a telefont nyújtotta.
Számold be a számot, és mondd, hogy ne jöjjön többé. Én vagyok a lánya, és a férjem nagyon szereti a mamámat!
Ágnes beütötte a számot, és a telefonon Viktor hangja hallatszott:
Diána, mi a helyzet?
Viktor, már nem akarok veled találkozni.
Miért?
Nem megy. Neked családod van, én pedig a főiskoláról visszatérek a városba.
Diána, ha csak Viktor hangja némi örömet hintett a sorba.
Elég, Viktor, ne hívj többé!
Rendben, Diána! felelte határozottan. Viszontlátásra!
Miután Ágnes visszatért otthonába, a szülők a konyhában ebédeltek, békésen beszélgetve.
Mitől vagy ilyen vidám? kérdezte Mária, felállva a asztaltól. Egyenni fogsz?
Igen! válaszolta Ágnes.
Fiam, tényleg miért vagy ilyen jókedvű? kérdezte Viktor.
Apám, szeretsz engem? kérdezte lány.
Szeretlek!
És anyádat?
Egy rövid szünet után a határozott válasz:
Én is szeretlek téged, anyukádat!
És én tényleg szeretlek mindkettőtöket! ismételte Viktor boldogan.
Ha szeretnétek még több ilyen sztorit, írjátok meg kommentben, és ne felejtsetek el lájkolni! Ez motivál minket a további írásra.







