A konyhában a sült hús és krumpli illata lengte körbe, az asztalon gyertyák lobogtak meleg fényként, miközben Lili kissé igazgatta a terítőt, remegve várva a férjét. Ma különösen odafigyelt – mindjárt újév van, és szeretett volna egy különleges estét. Ám Gyuri két órát késett. Minden kihűlt, még a szíve is kissé megfagyott. Mikor végre kinyitotta az ajtót, boldogan rohant elé – hiszen a szerelme hazaért.
Csendben ültek le az asztalhoz. Lili mosolyogva várt, Gyuri pedig érzelem nélkül forgatta a villával a tányérját. Aztán hirtelen letette az evőeszközt, és anélkül, hogy a szemébe nézett volna, így szólt:
– A hús megint olyan rágós. Amúgy meg… Elköltözök. Van egy másik nőm. Régen. Nem szeretlek, érted? Talán sosem szerettelek. Nem is tudom, minek házasodtunk össze.
A szavak úgy csapódtak, mint a pofonok. Lili nem tudott szólni, megmerevedett a szájában a hússal. Hét év házasság – és így, egy vacsora alatt, mindennek vége.
– És velem mi lesz, Gyuri? – suttogta reszketve. – Mit csináljak most?
– Éld tovább az életed. Fiatal vagy, találsz magadnak valaki mást. Nincsenek gyerekeink, úgyhogy semmi sem köt ide. Ami meg Ilonkát illeti, ahová költözöm… Ő csodálatos. Nálam idősebb, van egy lánya, akit úgy szeretek, mintha a sajátom lenne. Apának hív. És amikor főz, az valami isteni…
Nyugodtan mondta, mintha csak a nyaralási terveiről beszélne. A lakás maradhat Lilié – ő nem olyan hitvány alak. Az autóját viszi – annak a hitelét is ő fizette. Őszinte dolog. Még hozzátette:
– Boldog új évet, Lili. Legyen szerencséd a jövő évben.
Ezzel Gyuri távozott, maga után hagyva csak a kedvenc parfümjének illatát – és a csendet.
Ilonka… A kislány, aki apának hívja… Istenem, de fáj.
Lili a fotelbe roskadt, mereven bámult maga elé. A karjánál ott hevert Gyuri pólója, amelyben mindig aludt. Arcához szorította és könnyekben tört ki. Halk, szívszaggató zsoltárokkal, ahogyan csak sír az ember, amikor nem csak a szerelem, hanem az egész élete omlik össze.
De a reggel határozottságot hozott. A póló a kukában landolt. Letörölte a könnyeit, felállt és így suttogott: „Elég. Nem török össze.”
A céges bulit kihagyta – nem volt kedve az ünnepeléshez. A kollégák sajnálták, főleg Nóri a könyvelő, akinek ostobán mindent elmondott. A sajnálat jobban fájt, mint maga a válás.
Amikor az anyja megtudta, csak sóhajtott:
– Talán még visszajön! Bocsáss meg neki, Lilike, minden előfordul…
– Nem akarom, anyukám. Nem szeretett. Én meg… talán nem is tudtam, mi az, amikor igazán szeretnek.
– Gyere hozzánk ünnepelni…
– Nem. Egyedül akarok lenni. Hozzá akarok szokni.
December 31-én Lili mandarint, salátát, pezsgőt és egy üveg kaviárt vásárolt. Feldiszítette az ablakot égőlámpákkal, ahogy minden évben szokta. Aztán hirtelen eszébe jutott a régi gyerekkori szokás – egy kívánságot írt papírra.
„Szeretnék találkozni egy lelki társammal, és boldog lenni” – írta, összehajtogatta a papírt, és a párna alá tette.
A hangulata enyhén felszabadult. Az éjféli harangszóra kiment a balkonra, az égre nézett, és ironikusan így szólt:
– Nos, hol vagy, lelki társam? Ne szólj be a húsom miatt, és ne menj el Ilonkázni! Csak gyere el.
– Milyen zenét szeretsz? – hangzott fel hirtelen lentről egy férfi hang.
– Mi? Ki az? – lepődött meg Lili.
– Zoli. Az alsó szomszéd. Véletlenül hallottam. Bocs…
– A klassikai zenét. És az operát.
– Nagyszerű. Nem ülök a gép előtt esténként, és Ilonkám sincs. Én is egyedül vagyok… Nemrég váltam.
– Zoli… Örülök. Tudod mit? Gyere fel. Hallgassunk zenét.
– Mindjárt! Csak elhozok egy üveg lekvárt és egy kis pezsgőt!
Együtt fogadták az újévet. Táncoltak, beszélgettek, nevetgéltek, ettek mandarint. Lili nem emlékezett, mikor nevetett utoljára ennyire őszintén. Egy varázslatos éjszaka volt.
Aztán randik jöttek, a korcsolyapálya, a kávézók, a hosszú beszélgetések. Zoli egyszerű, őszinte embernek bizonyult. Lili napról napra jobban beleszeretett.
A válóperre fehér blúzban, mosolyogva ment el. Gyuri megdöbbenve kérdezte:
– Te… te boldog vagy?
– Igen. És hálás vagyok neked. A szabadságért. Úgy érzem, végre megtaláltam a lelki társamat.
És elment, vissza sem nézve. Igazán boldogan, először az életében.
Néha ahhoz, hogy új életet kezdj, elég, ha nyitott szívvel fogadod az újévet.
