ELFOGADOTT
A család főbíráját az idősebb lány, Boglárka hozta meg. A makacs természete és a vőlegények iránti magas követelményei miatt soha nem házasodott meg, s harminc évesen keserű férj-ellenzővé vált, mintha egy gyomorvér lett volna, minden férfi rémálma élő testben.
Előfogat mondta, mintha már meg is szüntette volna a vitát. A fiatalabb lány, Csilla, egy kicsit duci, de jókedvű kövérke, bólintott. Anyja csendben maradt, de homályos arca egyértelműen mutatta: az új vőlegény sem nyerte el tetszését. Miért? Az egyetlen fiú, Gábor, a család tartója, hazatért a katonai szolgálatból egy feleséggel. Ennek a feleségnek sem szülei, sem pénze nem volt. Semmi. Vagy árvaházban nevelkedett, vagy rokonoknál nevelkedett egyik dolog sem tisztázott. Gábor csak mosolygott, mondván: Ne aggódj, anyukám, mi majd megtaláljuk a szerencsét. De a szomszédok már gyanakodtak: lehet, hogy tolvaj vagy csaló? Ma már hány ilyen nő lakik a környéken?
Mária Nikolett, amióta az előfogat beköltözött, nem pihent egyetlen éjszakát sem. Fél szusszanással aludt, miközben a legújabb rokonok felédéseit várta: vajon mikor kezdi el felforgatni a szekrényeket? A lányra már azt is mondták: Anyám, rejtsd el a drága dolgokat a rokonok elől, nehogy elveszítsünk valamit! Mindenféle aranyat, szőnyegeket és kabátokat. Egy nap a házban felébredve csak a por maradt a padlón.
Gáborra mindenki csak nevetett, de ő maga is elvesztette a fejét. Hová hoztad ezt a nőt? Hová tűntek a szemeid? Nincs semmi, csak bőr és arc! kiabálták.
Az élet azonban nem állt meg, és a ház megtanulta elfogadni az új tagot.
A család gazdag volt: harminc aranyholdas szőlőtő, három sertés a kertben, madarak, amik szinte fel nem számolhatók. A munkát nem lehetett elégszer elvégezni. Az előfogat azonban soha nem panaszkodott: takarított, főzött, sertéseket etetett, minden feladatot elvállalt, hogy a szűkanyós anyja elégedett legyen. De ha a szíve nem nyugodott, minden aranyba burkolt otthon mégis szürke lett.
Az első napon, mikor a feszültség a tetőfokára hágott, a szűkanyós megmondta:
Hívj csak keresztnevemen, ez lesz jobb. Nincsenek már saját lányaim, de te sosem leszel olyan, mint a vér szerinti unokáim.
Attól kezdve Mária Nikolettnek szólították, a lány pedig soha nem szólalt meg. A szüle nem tudta, mit tegyen, csak annyit mondott: Meg kell tenni. És már nem volt többé engedékenység. A rokonok közül senki sem engedte a kinyúlást.
A házban néha anyának kellett visszatartania a lányokat, nem azért, hogy megkímélje az előfogott, hanem azért, hogy a rend megmaradjon. A lány nem volt lusta; minden munkát felvett, és a szüle fokozatosan megolvadt a szívében.
De Gábor egyre többet kalandozott.
Mi lesz egy férfival, ha egész nap kettős hangon kritizálják: Mire házasodtál, és mire házasodtál? Boglárka egy barátnővel ismertette meg őt, és a dráma kitört. A külső rokonok örülték, hiszen most már az előfogat talán végre elhagyja a házat. A szűkanyós csak nézett, a lány úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, csak szemei elhagyatottak maradtak.
Aztán egy nap, mint egy villám a tiszta égbolton, két hír: az előfogat várandós, és Gábor el akar válni.
Ez nem lehet mondta a szűkanyós Gábornak. Én nem hoztam őt feleségül.
De ha már házas, élni kell! szólította a szüle. Ne csináld megint úgy, mintha nem lennél apa. Ha elrontod a családot, elhagyom a házat, és már nem szeretlek. A feleség, Shurcsi, itt marad.
Először a szűkanyós a lány nevén szólította meg az előfogottat. A testvérek elnémultak. Gábor dühös lett: Férfiként kell döntenem! A szüle csak nevetve felelt: Milyen férfi vagy? Még csak nadrág vagy! Amikor a gyermeked születik, nevelned kell, bölcsességet adnod, és akkor lesz igazán férfivá!
A szüle soha nem tartotta magát vissza a szavakkal, de a fiú csak a szüleivel maradt.
Ha valami elhatározza magát, elmegy. Shurcsi otthon maradt, és egy idő után lányt hozott világra, akit Burcsukának nevezett. A szüle, amikor megtudta, csendben örült.
A ház külsője változatlan maradt, csak Gábor elfelejtette, merre van otthon. A szüle sírt, de nem mutatta ki. A unokát pedig szerette, ajándékokkal, édességekkel. Shurcsi azonban sosem bocsátott fel Gáborral, aki az ő fia miatt elveszett, de soha sem vádolta meg.
Tíz év telt el. A lányok nőnek, feleséggé válnak, és a nagy házban csak hárman maradtak: a szűkanyós, Shurcsi és Burcsuka. Gábor újságíróként elhagyta a házat, egy új feleséggel a észak felé. Shurcsi felé egy nyugdíjas katona, aki idősebb volt nála, hozott segítséget. A férfi megosztotta a lakást, míg a feleségét csak egy apartmanban tartotta.
A férfi tiszteletet parancsolt, de Shurcsi kérte tőle a bocsánatot, mire ő a szülinaphoz hasonlóan eljött a szűkanyóshoz, mondván: Mármint, Burcsuka, szeretlek, nélküled nem tudok élni.
A szüle arcán egyetlen ránc sem mozdult.
Ha szeretsz, házasszátok össze, éljetek békében. mondta, majd hozzátette:
Burcsukát nem engedem áthelyezni. Itt marad, velem.
Így éltek együtt. A szomszédok fakanálra kalapálták a történetet, hogy a szűkanyós elűzte a saját fiát, s az előfogottal együtt maradt. Senki sem szólt a régi Vikihez, a szűkanyós viszont csak csendben figyelte, nem foglalkozott a pletykákkal, és méltósággal viselkedett. Shurcsi egy új unokát hozott Katit, de a szüle nem tudott örülni neki, mert nem tartotta igazi unokának.
Az élet szeszélye hirtelen megérintette őket: Shurcsi súlyosan megbetegedett. A férj összeomlott, alig tudta megélni. A szüle, szó nélkül, kivette a megtakarítást a bankszámláról, és Moszkvába vitte Shurcsit a legjobb orvosokhoz. A gyógyszereket, a kezeléseket semmi sem segített.
Reggel Shurcsi jobban érezte magát, és még csirkelevest kért a szülőtől. A szüle gyorsan levágta a csirkét, megpirította. Amikor a leves a tányérra került, Shurcsi nem tudta megenni, először sírt, és a szüle, akit senki sem látta sírni, együtt sírt:
Miért, kedvesem, hagyod el, amikor szeretlek?
Majd elnyugtatva azt mondta:
Ne aggódj a gyerekekért, nem fognak eltűnni.
Azután soha többé nem sírt, csak csendben tartotta Shurcsit a kezében, finoman simogatva, mintha bocsánatot kérne mindazért, ami köztük történt.
Tíz évvel később Burcsukát házasságra adták. Boglárka és Csilla már öregedtek, már nem láttak több gyermeket. A család újra összeült. Gábor visszatért, de már a feleségével elvált, és a barátjával ivott. Amikor meglátta, mennyire szép Burcsuka, felörült, de amikor megtudta, hogy a lány nem az ő fia, dühösen a szüleit vádolta: Miért hoztátok be ezt a férfit? Tiszta a házban semmi helye neki! Én vagyok az apa!
A szűkanyós nyugodtan válaszolt:
Nem vagy apa, fiam. Soha nem nőttél ki a nadrágokból, hogy igazi férfi legyen.
Ez a szavazat annyira megharapta Gábort, hogy összeszedte a cuccait, és újra útnak indult. Burcsuka férjhez ment, fiút hozott világra, és azt Alekszandrnak nevezte, a nevelőapja tiszteletéért. A nagymama Viki pedig a múlt évben eltemette Shurcsit a környékén.
Így találták magukat egymás mellett: a menyasszony és a szűkanyós. Tavasz van, egy hársfa nőtt fel a ház mögött, sehol sem ültették; talán a múlt bocsánatkérése vagy a szűkanyós búcsúja hagyta itt. A történet arra tanít: a megbocsátás és a szeretet a legmélyebb sebeket gyógyítja, és a család, ha képes meghallgatni egymást, erősebbé válik, mint a múlt haragja.
