Anya jön? Visszavonva! Lesz itt a volt barátnőm!
Eszter a tűzhely előtt állt, mikor az egész konyhát betöltötte a sült hús és fűszerek illata. Ez volt az a ritka esték egyike, amikor végre eltudott készíteni valami komolyabbat, mint csak rántottát. Fáradtan megörölte a homlokát, megfordult, és felkiáltott:
— Tamás, emlékszel, hogy holnap anyukám érkezik?
Néhány másodperc múlva megjelent az ajtóban – borzas, álmos szemű.
— Milyen anyukád? — meredt rá Tamás. — Mondtál nekem valamit?
— Igen! Néhány napja! — homlokát ráncolta Eszter. — Megbeszéltük, hogy vasárnap jön.
Tamás hirtelen ideges lett, és kinyögte:
— Vond vissza. Holnap nem jöhet. Semmiképp.
— Miért ne? — feszült fel Eszter.
— Holnap jön… Katalin.
— Milyen Katalin?
— Hát… a volt barátnőm — sóhajtott fel.
Halálos csend ült a szobában. Majd Eszter köhögése töredezett át rajta, aki nem tudta, nevetni vagy kiabálni kéne-e.
— Komolyan? Azt akarod, hogy a volt barátnőd holnap itt lakjon? Pont akkor, amikor az anyukám jön?
— Félreértesz! Nem lakni, csak éjszakázni! Veszekedett a pasijával, és nincs hová mennie. Két napig max, igérem. Rég vége a dolognak köztünk, tudod! Katalin csak bajban van!
— Nem gondolsz arra, hogy ez hogy fog kinézni? Anyukám megérkezik, és itt mászkál a régi “barátnőd”. Remek látvány!
— Azt mondjuk, hogy a te barátnőd. Te vagy a színésznő – el fogják hinni!
Eszter a szemét forgatta, de mélyen tudta, hogy a fejében már előre játszotta a jelenetet, amikor Katalin belép és azonnal “házinak” nevezi. Undorító volt, de mégis izgatta.
Este csörgött a csengő. A küszöbön Katalin állt – magas, magabiztos, divatos frizurával és butikos táskával. Megmérettető pillantást vetett Eszterre.
— Na, te vagy tehát a törvényes? Értem… Na mindegy, én csak pár napra, ne félj – a férjedhez nem nyúlok.
Eszter megtartotta magát. Csak ennyit mondott:
— Jobbra a szoba. Holnap jön az anyukám – ne légy feltűnő.
Katalin belépett, Eszter pedig a konyhába ment, ahol már langyosodott az étel.
— Katalin, vacsorázol velünk?
— Persze! Te csináltad ezt a pitéket? Csak ne mondd, hogy egyedül. Bolti tészta és lekvárok, ugye?
— Nem muszáj ennéd — vágott közbe Eszter, de a szája sarkában megjelent a mosoly.
Katalin, a stílusát megőrizve, váratlanul felajánlotta:
— Akarod, hogy megtanítsak igazi sütésre? A nagymamám szakács volt, én már gyerekkorom óta a tűzhely körül forgok.
Így kezdődött az este, amit mindketten meg fognak emlékezni. Éjfélig úgy csacsogtak, mint régi barátnők, a pasikról, receptekről, még a divatról is. Eszter először érezte, hogy nem csak “feleség”, hanem olyan nő, akinek van mit mutatnia. Katalin nem ellenségnek, hanem szövetségesnek bizonyult.
Reggel Katalin elment dolgozni, az ajtón pedig Eszter anyja, Boros Julianna kopogtatott. A küszöbön a frissen sült pecsenye illata meglepEszter mosolyogva fogadta anyját, tudva, hogy egy kis részben Katalinnak köszönheti ezt a boldog pillanatot.
