Jó reggelt, kedvesem.
Jó reggelt, kedvesem.
Ő, mint mindig, egy perccel az ébresztő előtt ébredt. Egy seregből megmaradt szokás. A földre gurult az ágyból, becsukott szemmel, néhány fekvőtámaszt nyomott. A vér kellemesen zsongott az ereiben, elűzve az alom utolsó nyomait.
Megyek, felkeltem a fiúkat, Lénike.
A fiúk két tízéves ikerfiú a szomszéd szobában alszik. Két kicsinyített másolat az apjukról, ugyanúgy kissé tátott szájjal, mintha ugyanazt álmodnák.
Az egész éjszaka hűtött a fűtés, így a reggeli futással nem kockáztatott, nem ébresztette fel korábban őket. Csak nézte már erős testű fiúit.
Ő ebben a korában pont az ellentétjük volt: sovány, furcsa, görnyedt. Félénk, amit a társai mindig gyávának vettek. A tanulás ment neki könnyen, de a csúfolódások nehezen. Nem tudott visszaütni; tudta, hogy gyengébb. Testnevelésen mindent beleadott, de az edző gúnyolódása elvette a kedvét. A sportolásról pedig anyja határozottan lebeszélte:
Nem azért szültem egy zsidó értelmiségi fiút, hogy orrot törjön.
A félénkség itt is útjában állt, így az álma, hogy erős legyen, elveszett. Amúgy anyja ritkán mutatott ilyen erős karaktert, általában csak gondoskodott, gyengédséggel és szeretettel övezte Pont emiatt menekült a seregbe érettségi után. Két év múlva edzett, ígéretes sportolóként tért vissza. A gyenge, félénk zsidó fiúból kemény félmester lett bokszban. Amit anyja sajnált, de a Testnevelési Főiskola örült, amikor sportkarrierjét folytatni kezdett.
Az egyetemi évek új világot nyitottak: versenyek, kollégium, új barátok. De jött egy új probléma a lányok. A bokszsiker ellenére a természetes félénkség nem múlt el. Udvarolni, randira hívni, vagy csak beszélni egy lánnyal húsz évesen sem volt könnyebb, mint tíz évesen. Aztán megjelent ő.
Ilona a főiskola feltörekvő csillaga volt. Műugró bajnok, karcsú, szőke szépség zöld szemekkel. Okos, mosolygós, de csendes, mintha nem is ebből a világból jött volna. Emiatt hívták Ősülöttnek. Barátságuk rögtön összeállt.
Könnyű volt együtt lenniük. Órákig sétáltak szó nélkül. Egymásért drukkoltak a versenyeken. Az első csók után pedig rögtön megkérte a kezét.
A marslakók esküvőjét az egész évfolyam ünnepelte. Szerették őket a jóindulatukért, nyíltságukért.
Egy évvel később Ilona akadémiát vett ki terhes lett. Ő este elkezdett a Keletibe járni, árufeltöltőként dolgozni. Furcsa, de ekkor érezte először, hogy erős. Nem a nehéz zsákok miatt, hanem mert rájött: mindent meg tud tenni, el tud tartani a családot, fel tudja nevelni a gyerekeit. Ő erős, és ott van mellette Ilona.
Ilona nagyon izgult, de az orvos megnyugtatta, hogy a terhesség jól alakul, még viccelt is:
Csak egy dologgal tudlak elkeseríteni: ha nem szereted a gyerekeket, akkor minden kétszer rosszabb lesz ikreitek lesznek.
Éjszakákon át álmodoztak, elképzelték, milyenek lesznek a gyerekeik, milyenek ők maguk évek múlva, milyen házat vesznek a Balaton partján De az éjszaka az álmodozásé.
A szülés előtt megfogta a kezét, és a szemébe nézve kérte:
Ígérj meg, hogy bármi történjék is, nem hagyod el őket!
Először megdöbbent. Már meg akart sértődni, de a szeme láttán csak bólintott. Másnap megindult a vajúdás. Hosszú, nehéz szülés volt. Majdnem egy napig eszméletlen volt, az orvosok nem találták a vérzés okát. Amikor megtalálták, már késő volt.
Azt az éjszakát nem emlékszik, mi történt vele. Minden úgy zajlott, mint egy lázálomban. Reggel a Keletin találta magát, egy pocsolyában fekve. Hányinger gyötörte, fájt a feje. Még benne volt az alkohol a vérében, de egy gondolat azonnal kijózanította: két gyerek vár rá.
Jól végezte el az egyetemet, de versenyekre már nem járt. A sportbizottság lakást adott neki, ahova a fiúkkal költözött. Eleinte anyja segített, aztán a fiúk felnőttek, és hárman éltek tovább. Edzősködött a Honvédnál, de miután a fiúk iskolába mentek, átment hozzájuk testnevelőnek. A Keletit nem hagyta abba miből élne meg egy testnevelő? Igaz, már nem zsákokat cipel, az utóbbi években műszakvezető lett.
Lassan minden rendbe jött, de a lelke még mindig nehéz volt: mintha ki akart volna önteni magából valamit, de nélküle néma lett.
Egy időben a barátai próbálták összehozni valakivel. De egy randin se bírta ki egy órát sem. Az egyik úgy nézett rá, mint Ilona, a másik úgy simította a haját, mint ő
Aztán éjszakánként magában kezdett beszélni. Dühös volt, hogy hozzá beszél, de nem érzi mellette. Aztán megszokta. Megosztott mindent, tanácsot kért. Tegnap is a fiúk dicsekedtek, hogy a negyedévi dolgozatukat a legjobbra írták:
Én meg azt mondtam nekik, hogy egy férfinak gáz dicsekedni. És gáz nem ötösre tanulni. Közben meg büszkeség öntött el. Jó fiúk vannak nekünk. Okosak, erősek, és nem aljasak És tudod, a sorkatonaságon a főnököm mondta: a bátorság a félelem elrejtésének művészete. Én meg félek, hogy túl sokat dicsérem őket, hogy gyengeséget mutatok. Még azt sem mondtam nekik soha, hogy szeretem őket De biztos tudják, ugye, Lénike?
Akkor olyan sajnálta őket, majdnem elsírta
