Egy reggel Ágnes férje úgy hívta őt Kincsőnek. Éppen reggelizett, amikor a férje a nőhöz bújt, átkötötte a karját, és a fülébe suttogta:
Jó reggelt, Kincső.
Majd édesen elringatta magát, mintha csak aludna tovább.
Ágnes felnyílt, lassan kinyitotta a szemeit, hogy ne mozduljon meg. A hideg szorította a mellkasát, mintha a csontjában is megfagyt volna. Mi lehetett ennek az oka? Minden rendben volt, vagy sem?
Férje, Gábor, csak fejét kapargatta, és ácsintott:
Ági, milyen fagyos vagy, még a nyár is feljön, s te már takaró alatt fagyolsz. Megfőzök egy teát.
Gábor, mintha semmi sem történt volna, elindult a konyhába egy vidám dallamot dúdolva.
Ágnes még egy kicsit heverészett, aztán lassan felállt, hogy lemosakodjon. Lábai úgy nehezedtek, mint ólom, fejében pedig fehér zúgás kavargott. Talán tényleg jó lenne egy csésze tea.
Gábor megkérte a palacsintát. Ágnes morcosan visszanézett rá:
Reggel Kincsőnek hívtál.
Mi, drágám? kérdezte Gábor.
Gábor, ne tegyél magad butabbnak. Reggel Kincsőnek hívtál.
Tévedtél, Ági, csak álmodtál. Azért vagy ilyen hideg és komor? Ó, a nők! Maguktól találnak kifogást, megmagukra veszik a haragot. Most éhesen megyek dolgozni.
Ágnes még egy kicsit bolyongott a házban, próbálta visszaszerezni a fejét, locsolta a virágokat, meg sütötte a palacsintát, gyorsan felöltözött, és elment a férjehez a munkahelyére. Valóban csak hallotta rosszul Ági, Kincső.
A férje fogadójában új titkárnő jelent meg. Ágnesnek hirtelen szívedbe szorult valami ismeretlen érzés.
A titkárnő fiatal, szép volt, vörös göndör hajjal, és hatalmas mellbimbókkal.
Gábor úr ma elfoglalt, és ma nem fogadja a beteget. Tudom, ha akarja, felvehetem Önöket a jövő hétre.
Inkább önd meg magának egy időpontot, arra lesz nagyobb szüksége szökött ki Ágnes hirtelen.
Elnézést? kérdezte a titkárnő, szemei nagyra nyíltak. Ki vagy?
Görcsölgő, Ágnes Varga vagyok, Gábor férje. válaszolta. Menjenünk el. Az utcán sokak a bajtársaik.
Ekkor a hangszóró Gábor vidám hangját hallatta:
Kincsi, hozd ide a kávét! Kincsi?
Ágnes felvonta a szemöldökét.
Jó, csináld meg, én hozom.
Águsi? kérdezte Gábor, mikor a feleség egy tálcát hozott be a rendelőbe. Mi történt?
Itt a kávéd. És hoztam egy palacsintát. A válólevélre postán kapod. Jó étvágyat.
Ágnes, mi a fene történik? dühödött Gábor. Reggeltől egy boszorkány vagy!
A boszorkány a fogadóban ül. Miért nem fésülték le a haját? Egy ilyen komoly fogorvos és egy olyan vulgaris titkárnő, ez már túlzás, Gábor!
Ágnes, hagyd abba. Elvisznek a hisztériádból. Tudod mit? Egy hétre a nyaralón nyugszom. Várva, amíg lehűlsz, felhívlak.
Késő már, Gábor. Komolyan mondom, nem tűröm a házasságtörést. Nem bocsátom el. Csak mondd el, miért?
Gábor fáradt sóhajjal kortyolt egy korty kávét, és torzult arccal válaszolt:
Várgábor kilépett. Kincst a javaslatát követte.
Mikor?
Egy hónappal ezelőtt válaszolta Gábor, a szemét lehúzva.
Miért nem mondtad nekem? Mindig megosztottad a híreket.
Nem számítottam rá, hogy Kincső marad nálam. De remekül végzi a munkát.
Nem kételkedek benne.
Munka miatt! védte Gábor, arca vörösre vált. Remekül csinálja a munkáját!
És nem csak a munkát.
Ez csak véletlen volt! Nem akartam!
Nem akartad, de megtörtént. Ma összekészítem a cuccaimat, és elköltözöm.
Hová? kérdezte Gábor idegesen. Azt mondtam, egy hétet nyaralón töltök, csak nyugodj meg. Ági, nem akarok válni!
De kell. Nem bírom hallani a nevedet a szádon. Ági, Kincső. A vörös hajú titkárnőd állandóan a fejemben jár. Ne roncsolj tovább a lelkemet. Már most is stresszes a munkám, a gyerekekkel vagyok.
Hová mész? Maradj a lakásban!
Miért a lakásod? Nekem már van egy házam.
Ebben a csendes erdőben? Régi faház?
Ez az én házam. Vége.
A ház a szülők öröksége, és szomorúságot hozott. Ágnes szomorúan vette körül, tele volt emlékekkel, csak a penész szaga maradt. Barátja, Lilla, szintén szomorú hangon tanácsolta:
Nem élhetsz itt, Ági, nem hiszel bele. Menj vissza a lakásba, találsz valami megoldást. Eladhatod a házat, felveheted a hitelt.
Ágnes minden ablakot kinyitott.
Tudod, itt is lehet élni, ha idővel. A ház jó, csak 15 perc autóval van Budapest szélétől. Biztos már minden közmű meg van húzva. Öt év alatt csak egyszer jártam ide.
Szép, de sok munka van. Közvetlenül ma kellene lakni.
Hol? A raktárban?
Saska elment nyaralni anyámhoz, a szobája szabad őszig.
A kamasz szobája védett, te anyuka?
Na ne, Lilla.
Éreztem a friss fű illatát? kérdezte Ágnes hirtelen. Nyár, gyerekkor.
Igen, itt nőtt ki a fű, nyírni kell. Nem fogsz boldogulni egyedül.
Megoldom. Most felvehetünk egy csapatot, hogy felássák a telket. Van némi megtakarításom. Öt évig, amíg Gábor magánklinikát nyitott, az ő pénzéből éltem. Ő úgy gondolta, a fizetése csak szórakozás.
Lilla sóhajtott:
Jó férj…
Én is azt hittem. De nehéz a lelkünkben.
El sem tudom képzelni. Gondoltam, Kincsőnek a fogait kiszedem, majd Gábor újakat csinál. Nem vagyok ennyire képes.
Te már öreg és beteg, ugye? fagypontyogta Lilla. Negyven évesen kezdődik az élet.
Hogyan magyarázzam Polinának? Nem akarok azt hallani, hogy elszakadunk, hogy megtudja, hogy elhagyom.
Megérthető. 20 év együtt, nem sajnálod?
Sajnálom, mint a méh a macskát. Maradj el.
Kegyetlen vagy mondta Lilla. Azt hittem, sírsz.
Nem fogtok meghallgatni.
Ez a stressz, ami így hat mondta Lilla. Talán másra lesz szükség.
Jól van. Kérted a segítséget? Fogj egy vödröt, menjünk vizet venni, tisztítsuk meg a padlót, az ablakot, a port.
Inkább egy szállodában laknál? Vagy tényleg a házzal akarsz foglalkozni?
Miért ne? Ez a szüleim háza, nem akarom lerombolni, nem akarom eladni.
Lilla megjegyezte, hogy a bejáratban új, szép ház áll egy magas kerítés mögött.
Nem meglepő, annyi év után mondta Lilla szkeptikusan. Látod, hogyan növekednek a házak egymás mellett.
Mit gondolsz?
Menj körbe a ház körül. Kerítés három oldalról, a tiéd csak szegély. Talán még nem építették fel a kerítést.
Lehet, hogy nem is fejezték be.
Ekkor egy férfi, a járda szélén állva, autójával közeledett.
Szia, a vízhez van szükségem. kérdezte.
Van itt tűzfa? válaszolt Ágnes.
Igen, de a házban már korábban volt egy vízvezeték.
Nincs itt másik cső?
Már régen semmi sem működik.
Akkor mennék a saját kutyához.
A ház reggelén egy sertésszáját hallott Ágnes. Nem úgy, mint a kiscica illata, hanem a kocogás hangja. Visszatérve a kertbe, egy szomszéd lépett ki:
Ne aggódjon, csak szomszéd vagyok. El kell vinnem Gábor szülinapjára.
A férfi hirtelen felkiáltott a szomszédság felé:
Gábor, hozd ki a kiskutyádat!
A szomszéd egy fekete, apró öcskét hozott a fűből.
Ezt nevezik Gáborra? kérdezte Ágnes.
Nem az enyém, csak betelepült a pajtába, és most visszavárom.
Ágnes döbbenten nézte a kicsi állatot, majd a férfi felé fordult:
Nem vagyok itt a válásért, csak egy kicsi nyugalomra.
A férfi bólintott, de a kerítés még hiányzott, és a szomszéd csak szomorúan bólintott.
Másnap reggel a kutya nyüszítése ébresztette Ágneset. Egy újabb nap, ugyanaz a káosz: sertések, szomszédok, kutyák. Ágnes a verandán állt, amikor egy alvó szomszéd felnyitotta a portát. A férfi pajtában már ott volt Gábor.
Ez a te kiskutyád? kérdezte Ágnes.
Miért kérdezed? felelte a férfi. Nincs kerítés, a sertések bejönnek, a kutyák is.
Nem akarod, hogy a kiskutyád maradjon? folytatta a férfi. Szeretném, ha a kutyát elvinned, és nevettené a szomszédok.
Ágnes elgondolkodott, de a fáradtság és a emlékek miatt csak annyit mondott:
Talán majd eljön a nap, amikor újra otthon leszek.
Ekkor Gábor hangja megszólalt:
Ismerjétek, ez a Gábor, ő Arany. Arany, ez Gábor, a férjem. mondta Ágnes. Miért vagy itt, és hogyan találtál meg?
A férfi, most már Arany, elmosolyodott, és a felhőkarcoló felé mutatott:
Hamarosan házasságot kötünk, áprilisban.
Ágnes csak bólintott, és a helyzetet szemlélte.
Az év múlva Gábor és Ágnes összeházasodtak, és egy macskát vettek maguknak.
