Május 12., Péntek
Ki ez?! döbbenten állt meg Lili, amikor belépett a konyhába barátnőjéhez. A sárgás lámpafényben, a legkisebb szekrény sarkában egy kopaszodó, negyven körüli férfi kuporgott szomorúan. A férfi szerényen, de ügyesen metélte a kaporát Olga széles késsel.
Lili, ő Tamás. Tamás, ő Lili motyogta Olga, zavarában elpirulva. Itt a cukor, menjünk.
Olga a szomszéd kezébe nyomott egy cukros dobozt, majd sietve kizökkentette a folyosóra.
Örömmel! kiáltotta utána Lili, és futó pillantással végigmérte a újdonságot.
De még a részletek sem voltak meggyőzőek. Semmi nem indokolta, hogy ilyen gyorsan Olga köténye mögé kerüljön, ráadásul azon a cukros fánkokkal.
Tamás, mindjárt jövök! kiáltotta Olga a konyhába, majd becsapta az ajtót.
A folyosón Lili megragadta a karját: Mesélj!
Mit meséljek? próbált kicselezni Olga. Jó, jó, menjünk.
Kisétáltak a lakásból, átsiettek a szűk előszobán, és besurrantak Lili ketérmétes lakásába.
Itt fahéj és Dior parfüm illata terjengett. A fehér puha szék az ajtó mellett egyértelművé tette, hogy Lili mélyen törődik az otthonával.
Nem úgy, mint én gondolta szomorúan Olga, ahogy mindig, ha Lilihez ment, és eszébe jutott a lepattogzott fal a saját előszóbájában.
Mesélj! ismételte Lili, és cukrot kevert a krémes tálba. A habverővel a kezében várakozva meredt Olgára.
Mi van Róberttel? próbált megint kikerülni Olga.
Ülése van. Nem jön hamar. Na?
Mi na? A piacon láttam. És felvettem.
Hogyhogy? vonaglott össze Lili kételkedve.
Názni láttam egy férfit zöldségekkel. Kabátban, tisztességes külsejű, de elhanyagolt. Odamentem. Mennyi a kapor? kérdeztem. Azt mondja: ajándékba adom. Mondom: miért? Azt felelte: mert úgy gondoltam, ha egy szomorú szemű nő odajön hozzám, mindent neki adok. Vegyétek, mondta, én néveltem.
És te?
Én elvettem. Amikor elindultam, megkérdeztem: honnan tudja, hogy szomorú a szemem? Egyáltalán nem az. Csak nézett rám Aztán fogta a táskámat, és velem jött.
És te? Lili elfelejtette a habverőt, és a felkunkorodott frufrúját vakargatta vele.
Én meg mentem, nem szóltam semmit, gondolkoztam, mit csináljak. Aztán arra jutottam hát nyilván nincs senkije. Legyen. Útközben megismerkedtünk.
Te kíszám! Az utcáról hozol be egy férfit a lakásodba? Elrejtetted az értékeidet?
Lili! mérgesen felhördült Olga. Ő egy orvos! Röntgenorvos.
Já, láttad a papírjait?
Ne már, te meséltél nekem az avokádóról
Mi az avokádó? lepődött meg Lili.
Olga pedig újra felelevenítette azt az estét, ezen a konyhán
Az avokádó zöld árnyalatokban hevert előtte vékony szeletekben. A héjhoz közel sötétebb, a mag felé haladva pedig halványabb zöld.
Olga soha nem tudta kiválasztani a jó avokádót. A boltban órákig állt a zöldségpult előtt, ujjai hegyével tapogatta a sima, puha gyümölcsöket, nyomogatta őket, próbálta kitalálni, milyen a húsa. Volt, hogy azt hitte, megtalálta a tökélyest. Boldogan vitte haza a kedvenc gyümölcsét (kiderült, hogy nem is gyümölcs, hanem bogyó). Otthon azonnal előkapta a kést, és reménykedve szúrta bele. De többnyire, mint a krumpli, kemény volt. Ilyenkor az asztalra tette, hogy pár nap múlva ehető legyen.
De akkor az asztalon a tökéletes avokádó hevert. Lili vette ő mindig jobban választott. Olga villával óvatosan felemelt egy szeletet, és a nyelvére tette. Ilyenkor nem kell rágni, csak érezni kell az ízét, ami teli tölti a szájat
Akkor azt mondtad, hogy megérzés kérdése. Mint a férfiaknál magyarázta Olga, visszatérve a jelenbe.
Mi köze ennek a férfiakhoz?
Neked mindig sikerült. Mint az avokádóval Nekem meg nem.
És mit éreztél Tamásban? Lili alig emlékezett a nevére, és újra csodálkozott rajta, milyen egyszerű.
Valahogy csend lett körülöttem. Pedig a piac volt. Azt gondoltam, talán nem baj, ha olyan egyszerű.
Hát rendben. Menj, nehogy hiányozz neki.
Lili sietve kizökkentette Olgát a cukros dobozzal, és fülelt az ajtó résén. Hallotta, becsapódik a szomszéd ajtó. Csönd.
Ná, mindegy. De ha mégis? visszament a konyhába, és belemerült a tortakrémmel.
Olga pedig belépett az előszóbába, és ott látta Tamást. A kötényében a lépcsőn állt, és tapétát nyomott a falhoz.
Ne haragudj, a konyhában találtam, amikor keresem egy üveget a kapornak. Meg a ragasztót is. Gondoltam nem baj? ijedt meg, és megrögyott a rozoga lépcsőn.
Olga híenként ugrott elé, megfogta az ismeretlen lábát. A sötét farmer alatt megérzete a térdét. Ujjai hegyével tapogatta, mint az avokádót, és meglepődve gondolta: enyém.
Tamás mozdulatlanul állt, talán mert félté leengedni a tapétát. Vagy talán, hogy el ne riasszon valami homályos, de fontos dolgot
