Régi idők emlékei között élesen él bennem Fábián és Piroska története, amely valamikor egy csendes magyar faluban kezdődött, nem messze a Duna kanyarulatától.
Fábián sohasem vágyott arra, hogy elhagyja szülőfaluját, ahol a végtelen mezők, a suttogó erdők és a lassan hömpölygő folyó volt minden, amihez a lelke húzott. Mindig szerette a falubelieket és a hagyományos életet. Elhatározta, hogy gazdálkodásba kezd: mangalicákat nevel, s húsukat eladja a legjobb helyi vendéglátósoknak, hátha egyszer kibővítheti a gazdaságot. Álma volt, hogy felépít egy nagy, tágas házat a falu szélén. Autója is volt már, igaz, csak egy régi Lada, és a nagymama házának eladásából származó forintokkal indította útjára kisvállalkozását.
Egyébként volt egy másik, szíve mélyén őrzött álma is: feleségül venni Piroskát, a falu legszebb lányát, és boldoggá tenni őt új otthonukban. Már jó ideje udvarolt neki, de Piroska látta, hogy Fábián még csak most bontogatja a szárnyait; nem voltak nagy vagyonai, háza is épp hogy csak az alapokon állt.
Piroska gyönyörű volt, minden fiatal szíve megdobbant, ha elment mellette. Nem igazán tervezett magának önálló jövőt.
Azért kaptam a szépségemet, hogy férjem gondoskodjon rólam mondogatta a barátnőinek. Csak olyan vőlegényt kell találnom, aki mindent megad nekem. A szépségem megéri az árát.
Hisz Fábián házat épít, már egy Lada is van alattad szólt rá Ilonka, a gyermekkori barátnője. Csak várj, mindenhez idő kell, majd megindul neki.
Én mindent akarok, de most, nem majd! húzta duzzogva a száját Piroska. Ki tudja, mikor lesz ebből valami. Nincs pénze, csak álmok.
Fábián szerette Piroskát, és titkon remélte, hogy idővel viszonozza majd érzéseit. De minden megváltozott, amikor abban a nyárban a faluba érkezett Márton. Márton Budapestről jött le a barátjával, nagymamáját látogatták meg. A városi fiú lenézően méregette a falusi lányokat, még a művelődési házban is unottan álldogált, míg meg nem látta Piroskát. Akkor azonban azonnal felfigyelt rá.
Piroska eleinte észre sem vette Márton közeledését, de amint megtudta, hogy tehetős családból, sőt egy városi tanácsnok fia, rögtön őrá terelte női báját. Márton idősebb volt nála, sok lányt ismert már, jól beszélt, tudta, hogyan kell elbűvölni valakit. Drága csokrokat hozott Piroskának, amiket csak a városból lehetett rendelni Piroska ezt nagyra értékelte.
Fábián látta, hogyan fogadja Piroska a virágokat Martontól, és féltékenysége napról napra nőtt.
Ne fogadj el tőle virágot, miért bosszantasz? kérlelte Fábián.
Ugyan, csak virág, mi a gond ezzel? nevetett vissza Piroska.
Fábián egyszer számon is kérte Martont a lány miatt:
Ne udvarolj Piroskának, az én szívem ő, s én jövőt tervezek vele!
De Márton csak vállat vont, s végül verekedés lett a dologból, amit szerencsére Fábián barátai szétválasztottak. Ezután viszont Piroska és Fábián között megromlott a viszony elkerülték egymást.
Piroska tudta, hogy Márton csak egy hónapra van a faluban, aztán visszamegy a fővárosba. Mégis elhatározta: minden áron követi őt.
Nem volt nehéz elcsábítani Martont, amikor a szülei felmentek Pestre piacozni. Piroska pontosan kiszámította, mikor érkeznek haza, tudva, hogy apja szigorú ember. Amikor a szülők váratlanul beestek, ott találták őket együtt
Hogy néz ez ki? szólt dühösen az édesapa.
A lánya lehajtotta a fejét, Márton zavartan toporgott.
Most már világos. Na, idejössz velem, fiú, beszélni fogunk mondta a férfi, és elvonta Martont a másik szobába.
Reggel aztán együtt mentek fel a városházára, beadni a házassági kérelmet. Piroska anyja már a pesti indulásra készítgette őt. A faluban villámgyorsan elterjedt a hír. Fábián szomorúan hallgatta, de nem mutatott érzést a többiek előtt.
Márton legbelül őrlődött:
Minek is jöttem én ide? Hát aztán a vidéki lány nem is olyan naiv. Beugratott, és kész.
De Piroska nem tágított: városi életet, boldogságot, s szépséges jövőt akart.
Majd szeretem őt, szülök neki gyereket, s boldog lesz velem, csak a szülei fogadnak-e majd el? gondolkodott.
De meglepetés érte: Márton szülei örültek a dolgos, kedves falusi lánynak. Megunták a sok nagyképű pesti leányzót, akik csak a vagyonra áhítoztak. Piroska pedig gyorsan beilleszkedett: mindenben segédkezett, rendet és meleget hozott a családba.
Gyere csak, Piroska, érezd magad itthon! mosolygott rá Márton anyja, drága Ilona néni.
Márton belátta, hogy Piroska nem is annyira számító, mint elsőre gondolta.
Igaz, ügyesen elintézte ezt a házasságot, de tán tényleg hisz a boldogságban, még ha én nem is vagyok hozzá való tűnődött, s úgy tett, mintha minden rendben volna.
Márton közben szövögette a terveit: hamarosan mulat majd újra a barátaival a városban. Volt is neki ott szíve választottja bőven.
Ám egyszer Piroska vacsora közben bejelentette a családnak:
Babát várok, gyermekünk lesz!
Gratulálunk, Piroska! Végre nagyszülők leszünk! örvendezett Ilona néni, Márton pedig tudta, hogy most már esélytelen bármit is ellenezni.
Nagy esküvőt csaptak. Márton szülei lakást vásároltak nekik új bútorokkal. Azonban a fiatal feleség érezte, hogy Márton nem boldog a leendő apaszereptől.
Idővel majd megváltozik, ha megszületik a baba biztatta magát Piroska, aki nem sejthette, hogy Márton lelke valójában üres.
Egyre több időt töltött “munkaügyben” a városban, otthon ritkán éjszakázott. Piroska főzött, várt rá, mindent rendben tartott, mégis minden este falura, barátnőire, a családjára és Fábiánra gondolt.
Már abban sem volt biztos, jól választott-e, s férje csak kitérően felelt, ha szerelméről kérdezte. Ilona néni is látta, mennyire elborult lett a menye arca, tudta, hogy Márton nem jó férj.
A kisfiuk születése örömet hozott mindenkinek, még Márton is meghatódott persze csak estig, aztán a baba sírása, a pelenkák, az átvirrasztott éjszakák elvesztették számára varázsukat. Piroska ideges lett, keveset aludt, nem maradt energiája főzni. Márton menekülni akart.
Ám az ismeretségi körében sokan hátat fordítottak neki, mikor megtudták, hogy megnősült.
Így jár az, aki családos embert választ mondogatták.
Senki sem tudta, mit kezdjen ezzel a “provinciális” asszonnyal. Márton sem tudta, hová tudna elhelyezni egy tanulatlan falusi lányt, ha a fia nagyobb lesz. Szégyellte volna, ha piacon vagy takarítóként dolgozna.
Időközben Mártonnak komoly kapcsolata lett a városban: Katica, magának való, csinos, saját lakása volt, a gyerek témáját kerülte. Nála Márton feloldódott, mulattak, kirándultak.
Katica, ha tudnád, mennyire fárasztó nekem otthon a zűrzavar. A feleségemet nem szeretem, a gyerek is idegesít Szép is, de csak egy falusi panaszkodott.
Piroska lassan rájött, hogy a családi boldogság, melyről álmodott, sosem lesz az övé Mártonnal. Rájött, hogy másik nő van a férje életében: ruháján parfüm, ingjén rúzsfolt. Márton türelmetlen volt, a gyermekkel is egyre gorombább.
Piroska édesanyjának panaszkodott telefonon:
Mi nem kényszerítettünk Mártonhoz. Azt hittük, Fábián lesz a férjed. Te választottad, hát most viseld! felelte az anyja. Ha belefáradsz, hazagyere, de végleg!
Piroska összetört, és egy este, mikor Márton elaludt, belenézett telefonjába. Amit Katicától és férjétől ott olvasott, ledöbbentette.
Még az anyósához is fordult, de Ilona néni csak ennyit mondott:
Ha el mersz válni, a gyereket elveszíted. Apámnak kraftja van ehhez, ügyvéd ismerős, pénz is Te semmit sem tudsz adni a gyereknek, nincs végzettséged, állásod!
A gyerek megszenvedte a helyzetet, foga jött, sírt, Márton pedig már a következő mulatságra készült Katicával. Egyik üzenetükben Katica azt írta: “Adj nekik altatót, amit adtam, és hamar elalszanak!”
Piroska megijedt: mi lesz, ha Márton tényleg bead valamit neki és a fiának? Míg Márton a fürdőben volt, felhívta Fábiánt.
Segíts, kérlek, vigyél haza, félek!
Ne aggódj, nem engedem, hogy elvegyék a fiadat. Csendben várj, altasd el, csörögj, amikor indulunk. A közelben leszek.
Alighogy Piroska elaltatta fiát és maga is lefeküdt, Márton benézett, majd hamarosan elment otthonról. Piroska gyorsan összecsomagolt, s Fábiánnal a faluba ment. Márton csak másnap este vette észre, hogy nincs otthon senki.
Nem volt nálunk válaszolta Ilona néni aggódva, mikor hívta a fia, de most rögtön hivatom a rendőrséget!
Édesanya, ne hívja, örülök, hogy elment. Elegem van mindkettőből! kérlelte Márton.
Eltelt jó pár év. Fábián és Piroska végül egymásra találtak; Fábián feleségül vette Piroskát, amikor az végre ki tudott válni a házasságából. Megépült a ház, újból bővült a család, s végül Piroska megértette: Fábián volt az ő igaz boldogságaA kisfiú, aki a pestiesen kongó lakásból a falusi portára érkezett, először félve nézett körül a fák és a tyúkok között, de hamar az udvar hőse lett. Piroska lassan visszanyerte barátnői, szülei bizalmát, újra megtanulta az élet apró örömeinek ízét: a friss kenyérét, a madarak reggeli hangját, Fábián erős, mindent védő ölelését. A fiú a mangalicaólban töltötte a legtöbb időt, Fábián tanította mindenre még arra is, hogy az ember csak akkor boldog, ha önmaga lehet.
A faluban sokáig suttogtak róluk, találgattak, de ahogy múlt az idő, Piroska szemében új fény gyúlt. Fábián megtanította őt gazdálkodni; közös munkával talpra állították a birtokot, a házuk szép, tágas lett, ahogyan Fábián mindig álmodta. Az asszony munka közben gyakran énekelt, fia nevetett, Fábián pedig, ha ránézett, hálát adott minden reggel, hogy végül nem az álmokat, hanem egymást választották.
Egy nyári estén, mikor a nap már narancssárgán csúszott le a Duna mögé, a fiú, miután elfáradt a játékban, anyjához bújt. Piroska lágyan megsimogatta, és Fábián karjába kapaszkodott.
Tudod, Fábián, ma azt érzem, itthon vagyok mondta halkan.
Fábián rámosolygott, és az est halk békéjében csak annyit válaszolt:
Mindig hazavárlak, bármilyen messzire is sodor az élet.
És ahogy ott ültek hárman a verandán, a csillagos ég alatt, Piroska először nem a holnapon, nem a múlt bánatán vagy a jövő ábrándjain tűnődött, hanem csak a jelen boldogságán: a gyermeke puha haján, a férje tenyerének melegén, és azon, amiről régen álmodni sem mert hogy most végre megtanult igazán szeretni és szeretve lenni. A falu lassú, kitartó élete befogadta őket, és mint a Duna vize, amely sosem áll meg, az ő történetük is tovább folyt a boldogság apró, tiszta áramaiban.
