Itt egy ügy van, hamarosan vendégek jönnek, és nektek el kell mennetek valahova. Ti is tudjátok, hogy veletek nem lesz semmi ünnep.
Fiam, hová megyünk? Nincs itt senki, kérdezte a mama.
Hát nem tudom, de egykor a szomszédnéni a faluban meghívott titeket vendégül, szóval csak menjetek.
Viktor Tamás és Márta Nagy már százszor bánkódott, hogy meghallgatták a fiukat és eladták a házukat. Nehéz volt, de ez volt a saját otthonuk, ők voltak a tulajdonosok. És miért is ne?
Márta már félt még kimenni a szobájából, nehogy elrontsa a menyasszony, Katinka dühét. Katinkát mindegyik apró dolog felbosszánthatta: a lépteket, a teát, a falatot. A lakásban csak egy embernek volt szüksége rájuk: a netes Dáninak.
Dáni egy jóképű, nagyvonalú fiatalember, akit a nagyszülei őrülten szerettek. Ha a mama hangosan beszélt, azonnal válaszolt. A fiúk közül Bence sosem állt ki a szüleiért, akár ő félt a feleségét, akár közömbös volt.
Dáni még a nagymamával és a nagyapával is vacsorázott, de otthon ritkán járt a gyakornoki helye miatt a kollégiumi szobájában lakott a munka közelében, csak hétvégén jött haza.
Az idősek várták az unokát, mintha ünnep lenne. Már az újév a küszöbön állt, a kicsi Domokos már reggel felkelve betoppant, hogy mindenkit üdvözöljön.
A szobába lépve mindenkinek puha, szép zoknit és kesztyűt hozott. Tudta, hogy mindig fázik, ezért akarta megtölteni őket meleggel. A nagyapunak egyszerű kesztyűket, a nagymamának pedig hímzett darabokat.
Márta a kesztyűket az arcához húzva sírt.
Nagymama, mi a baj? Nem tetszik?
Jaj, kedvesem, ezek a legszebb ajándékok, amiket valaha kaptam.
Elővette a nagymamát, megcsókolta, és Domokos elkezdte csókolgatni a nagymama kezeit ez a szokása már gyerekkorától. A női kezek illata mindig valami friss almát vagy frissen sült kalácsot hozott, de leginkább a szeretetet és a meleget.
Akkor maradjatok itt három napot nélkülem, én a fiúkkal pihenek, aztán hazajövök.
Pihenj nyugalomban, fiam mondta a nagymama várunk rád.
Domokos összepakolta a táskáját, elköszönte a családot és elindult. A nagykorúak visszatértek a szobájukba.
Egy óra múlva Katinka hallotta, ahogy a férje felé szól: Mi legyen a vendégeknek alvóhelye? Hová tegyük őket? A házban már a régi szokások kavarogtak, hogy hova tegyék a vendégeket, vagy hová menjenek el. Bence próbált válaszolni, de Katinka sem hallgatta meg.
A nagykorúak úgy ültek, mint az egerek, még teát sem akartak a konyhába vinni. Viktor egy titkos készletből elővett gofrit, és megosztotta Mártaival. Csendben nasszák, nem mertek akár szót sem ejteni. Márta szemeiben könny csillant meg. Milyen fájdalmas és kínos, amikor senki sem kell már neked.
Kint leszállt az aludó fény. Bence belépett a szobába.
Itt egy ügy van, hamarosan vendégek jönnek, és el kell mennetek. Tudjátok, veletek nem lesz ünnep.
Fiam, hová menjünk? Nincs itt senki kérdezte a mama.
Nem tudom, de a falusi szomszéd néni egyszer meghívott titeket, szóval csak menjetek.
Hová menünk? A busz már nem jár, nem is tudjuk, hol a vasútállomás. És él-e még a néni?
Nem tudom. Katinka csak annyit mondott, hogy egy óra van a gyülekezésig.
Bence kiment. Viktor és Márta egymásra néztek, mindketten visszatartották a könnyeket. Gyűjtögetni kezdtek, ekkor jött jól az unoka ajándéka. Felöltöztek melegen, csendben kiléptek a házból. Az utcában már sötétedett, mindenhol zsúfoltak az emberek.
Márta a férjét kézen fogva lassan a közeli park felé indult, útközben betértek egy apró kávézóba. Rendeltek teát és szendvicseket, hiszen egész nap semmit sem ettünk. Egy órát töltöttek ott, nem akartak kifelé menni a szeles, hóesős időben. A hideg egyre erősebb lett, a parkban egy kis pavilonba húzódtak be.
Jó, hogy az unokánk tiszta szívvel viseltet, mondta Viktor, miközben Márta a kesztyűire bámult.
Igen, de mi sem tudtunk ellenállni, válaszolta a nagymama.
Az idő telt, a hó nem állt meg. A lakásokban felgyújtották a karácsonyfákat, sokan már asztalhoz ültek, hogy köszöntsék az új évet. Hirtelen egy spániel, egy aranyszínű Lórinc, felugrott a párok lábai elé.
Mi vagy itt egyedül, elveszett vagy? kérdezte Márta.
Távolabbról egy női hang hallatszott:
Lórinc, hol vagy? Itt az idő hazatérni. Hol vagy, kedvesem?
A lány, Dóra, felé közeledve hallotta, ahogy a kutya ugat.
Bocsánat, kedves Lórinc, nem bántottam meg senkit. Már itt ültök?
Már régóta itt vagyok, szép a kutyád.
Miért nem mennek haza? Már hideg van, és már közeleg az új év.
A régi pár csak nézett.
Bocsánat még egyszer, hova mennek?
A nagykorúak legyengék: Sehová.
Nagyon érdekes. Én már elvesztem.
Lórinc nem mozdult el, farkát csóválva körözte a nagymamát. Szerintem beszéljük tovább máshol. Én már felöltöztem, de fázik a teste, ti is biztosan fázni fognak. Menjünk a házamba.
Miért, kislány? Együtt várunk a reggelig, aztán majd döntünk, mit csinálunk.
Nem hagylak itt, mi ketten élünk Lórincal, szívesen látjuk a vendégeket. Gyorsan, az új év közeleg.
A nagypár egymásra nézett, felvakarodott, még a meleg zoknikban is megfagytak a lábuk. Lassan indulnak, Lórinc pedig boldogan ugrál körülöttük, közben beszélgetnek.
Márta elmesélte, hogyan találták magukat a pavilonban. Dóra szomorúan hallgatta, mert nem értette, hogyan lehet a szüleit egyszerűen kirepíteni. Anyám és apám már nincsenek, mindent megtennék, hogy velük legyek.
A lakásban meleg volt, a konyha illata finom. Először tea, majd vacsora, majd az asztalnál gyújtották meg a díszített karácsonyfát. Márta segített Dórának az asztal terítésében, Viktor Lórincal játszott, és az újév jól indult. Dóra hálás volt, hogy nem egyedül maradt ezen a különös éjszakán.
Domokos visszatért, de a szoba üres volt. A ágy mellett rájött, hogy már nem ott vannak.
Anyám, hol vannak a nagymamám és a nagyapám?
Honnan tudom? Menjünk.
Hová? Mikor?
31-én mentünk, megkértük őket, hogy sétáljanak egyet, mert vendégek jönnek.
De ez kínos, nem akarok itt maradni! kiáltotta Dáni.
Domokos felöltözött, kint rohant, de nem tudta, hová menjen, kit keressen. Két órát járkált, majd kétségbeesett. Egy távoli lány sétált a kutyájával. Közelebb ment, és látta a nagymama kesztyűit, amiket ő adott.
Elnézést, honnan vannak ezek a kesztyűk?
Miért?
Én is adtam a nagymamámnak, most már nincs vagy nem tudok rájuk bízni.
Te vagy Dáni?
Igen, honnan ismered?
Dásak vagyok, Dóra vagyok. Gyere velem.
A lány megint hívta Lórincot, és elindultak Dóra házába. Útközben elmesélte, hogyan találta meg a nagymamát és nagyapát a pavilonban, és hogyan vette őket fel.
Dóra kinyitotta az ajtót, a konyhában palacsinták illata terjengett.
Imádom ezt a illatot mondta Dáni.
Nézd, kit hoztunk Lórincal mondta Dóra.
Domokos belépett, a nagymama sírva ölelte, a nagyapa előjött, és mindnyájan leültek az asztalhoz, teát ittak, és a nagymama palacsintáját majszolták. Dáni bocsánatot kért a szüleitől, és hosszasan beszélgették, mit tegyenek tovább. Dóra meggyőzte őket, hogy maradjanak nála, hozza el a dolgaikat, majd gyakran látogassa meg őket.
Korábban csak Dóra és Lórinc lakt a háromszobás lakásban, de most mindig sok ember van benne, a konyha finom illatával, Lórinc boldogan választja, kivel alszik éjszaka.
És a Dánival és Dórával kapcsolatos további kaland A legfontosabb, hogy a jóság nagy érzet. Néha csak el kell mosolyogni valakinek, megkérdezni, mi történt. A jó cselekedet mindig visszatér.
Ha tetszett a sztori, nyomj egy lájkot és írj kommentet, mit gondolsz!
Barátom, ha szeretnél még több mesét hallani, csak jelezd, és tovább írok.
