Így is történhet… Senki sem várja e világon Pistikét. Mégis megérkezik. Hangos sikoltyával jelzi jelenlétét, ételt, figyelmet, gondoskodást követel. És az anya… Az anya elszökik, gyengeségtől lábadozva, alig múlt két nap a szülés óta. Ismeretlen irányba tűnik el, semmi kötődést nem érezve a kis gombolyaghoz, semmi felelősséget vállalva életéért. Még csak tizenkilenc éves, egyetlen közeli embere, a nagymama egy éve halt meg. Aztán jött egy srác, aki sokat ígért, de elhagyta. Mindenki elhagyta! A szülei gyermekkorában, autóbalesetben, a nagymama, aki annyira szerette kislányát, mostanában hagyta el… Az apja árvaházból származott, az anyának voltak nővérei, de már rég Olaszországban élnek az ő apjukkal, a dédapjukkal, és vele semmi kapcsolat nem volt.
Milyen esetlen történet! Tele sérelmekkel, haraggal, valami osztozással… Eleinte ez mind nem érdekelte, aztán, amikor a nagymamának rosszabb lett és kórházba került, már egyáltalán nem történetekről volt szó.
Idén fejezte volna be a szakiskolát, az osztálytársai most írják a szakdolgozatukat, ő pedig… Hát, mindegy, mindegy. Egyedül is boldogul majd, de csak egyedül! A gyermek viszont nehéz. Nagyon nehéz! Majdnem lehetetlen. És neki magának is elég nehéz, mit nem értenek ezen? Hát ott hagyta a kisdedet, talán segítenek rajta. Mint ahogy annak idején az apján is. Erre állandóan jönnek-mennek, mondogatnak valamit, de kik ők, miért – kitudja. Hagyján… Ha majd visszatér az ereje, valahogy tovább él…
De Pistikének nem később kell az anyja. Most kell! Azonnal, pillanatokon belül! Az arcát az anyja melléhez szorítani, az anyatejet ízlelgetni, a szívverését érezni…
Ám anyai melegség nincs, ezért ijesztő és magányos. Sírdogál, az anyját keresi. Idegen kezek veszik körbe, idegen kezek etetik. Tejet isznak ugyan, de nem anyatej, ezért a kis pocakja fáj, görcsöl. Nyugtalan az álma, várakozással teli… Még a nyugtalan szunet alatt is felismerte volna az anyja hangját. Ám minden hang idegen.
A kicsi Pisti tudott várni. Várta az anyja kezeit, testének melegét, tejének ízét, és talán imádkozott csecsemőistenéhez minden sejtjével, még törpe orra hortyogásával is.
É
S lassan, de biztosan a fiatal anya és kicsi fia megtalálták a közös útjukat, köszönhetően annak a kevésnél eggyel több segítségnek, ami összefonta sorsukat a szerelem és türelem szálával. És így aztán Pistikének már nem kellett várnia az anyja szeretetére, hiszen mindennap megtalálta azt a bölcső mellett, ahol most már végre otthon érezte magát.
