A Tündér álma: Igazság Esztinek
— Miért engeded, hogy így bánjon veled, Eszter? Nem vagy az ő tulajdona! Erős vagy, ki tudsz szabadulni — suttogta Réka, összegömbölyödve a kanapén.
Eszter mélyet sóhajtott és halkan válaszolt:
— Ő az apám. És van egy papírja, pecséttel és aláírással, amin feketén-fehéren áll: „képtelen önálló életre”. Ezért vagyok itt. Nemcsak gazdag, hanem befolyásos is. Bárhová menekülök, mindig megtalál. Ez a kör nem törhető…
— Akkor, amíg itt vagy, segíts nekem. Fizetek, tisztességesen. Igazságosan — hunyorított titokzatosan Eszter.
— Ingyen is segítenék — mosolygott Réka. — De persze elfogadom. Szükségem lesz a pénzre, ha újra szabad leszek. Nincs szükségem varázslatra, hogy tudjam, mi történik. De az álom megerősítéséhez szükségem van egy fürtödre.
Réka gyorsan előkapott egy apró kést és ügyesen levágott néhány hajszálat.
— Ma éjjel minden kiderül. Milyen bájitalt kevertek neked, miért kaptál zöld bánatot a védelem helyett — kitaláljuk.
Másnap reggel Eszter nem találta Rékát. Kerülte, elbújt a sarkokban, eltűnt a kezelések között.
— Miért futkosol előlem? — kapta el a kertben Eszter. — Megállapodtunk!
— Nem hiszel nekem — morogták Réka ajkai. — Azt hiszed, meséket mondok a pénzért.
— Elég. Mondd el, mit láttál.
Réka elvezette Esztert a legeldugottabb ligetbe és leült mellé.
— Figyelj jól. Álmodtam…
Domonkos kényelmesen nyújtózkodott az ágyban.
— Kelj fel, álmodozó! Találtam egy új áldozatot.
— Hagyj aludni… — nyögte.
— Később alszol. Itt az újság. Látod ezt a nőt? A jövendő zsákmányunk. Eszternek hívják. Társaság tulajdonos, nincs családja, csak… a jövendőbeli férje. Ha minden jól megy, te leszel az.
— Megházasodni? — száraz volt Domonkos torka.
— Igen. De először szerelembe ejteni. Törődő, szerény, látszólag szegény, de szorgalmas leszel. Hozzád fog kötődni, segíteni fog, befektet a „vállalkozásodba”.
— Aztán mindent elveszítek? És te megjelensz?
— Igen, drágám — simogatta Hajni a haját. — És amikor beleegyezik a mágikus szertartásba, azt hitte, segít neked — én egy átkot csúsztatok neki. A démon felfalja az elméjét. Aztán „baleset”. Minden örökség a tiéd.
— Ha sikerül…
— Meglesz. Van varázsunk. És te, és én.
Amikor Réka befejezte, Eszter hallgatott, összeszorított ajjakkal.
— Nos, mit szólsz? — türelmetlenkedett Réka.
— Azt mondom, hogy cselekszem. Először megszabadulunk a démontól. Aztán… a visszavágás.
— Figyelmeztetlek: ha késlekedünk, elfutnak. Az ilyenek nem várnak.
— Készen állok. Segíts kiűzni.
Réka újra levágott egy fürtöt.
— Legyél kész. Amikor elmegy, Hajni érezni fogja. Kevés időd lesz.
Éjjel Eszter alig aludt. Rázták, ébresztgették, suttogtak a fülébe. De reggel mind eltűnt. A világ fényesebb lett. Az emberek normálisak.
— Noémi! Elment! — rohant be a barátnője szobájába. De Rékát áthelyezték másik körletbe. Valami történt éjjel.
— Amint javul, visszajön — ígérte a nővér.
Eszter nem tudott elérni sem Hajnit, sem Domonkost. A telefonjaik néma maradtak. Elmenekültek. De most fontosabb volt kijutni. És megköszönni Rékának.
— Élsz! — kiáltotta boldogan Eszter, amikor Réka visszajött.
— Időben voltam. Visszaküldtem a démont, de majdnem ottmaradtam vele — rekedten nevetett. — Nálad mi újság?
— Eltűntek. Kiürült a világ. LAztán egy tavaszi reggelen, amikor a köd lassan feloldódott az erdő fölött, Eszter megtalálta Rékát a kis kunyhó előtt, ahol már ott várt neki egy csésze forró tea és egy újabb titokzatos mosoly.







