– Mit képzelsz, anya?! – tör ki Katalin, megmarkolva a szék hátát. – Milyen idegen? A saját lányod vagyok!
– Ne kiabálj velem! – legyintett Piroska néni, fel sem emelve a fejét az újságból. – Azt mondtam, amit mondtam. És te ki vagy, hogy megmondd, mit csináljak?
– Anyu, mi bajod van? – rohant be a szobába Tamás, Katalin férje. – Már döngetik a falat a szomszédok!
– Döngessék csak – morgta az öregasszony. – A saját házamban azt mondok, amit akarok.
Katalin leesett a kanapéra, mintha megrántották volna a lábát alól. Minden egy apróságból indult – megkérte anyját, hogy ne öntse ki a leves maradékot, mert másnap fel akarta melegíteni. Erre ezt hallotta, amit most sem akart elhinni.
– Anyu, lehet, hogy felment a nyomásod? – óvatosan kérdezte Katalin. – Szedted a gyógyszered?
– Mi köze ennek a nyomáshoz? – Piroska néni végre letette az újságot, és hidegen nézett a lányára. – Tiszta szavakkal mondtam – te idegen vagy nekem. És mindig is az voltál.
Tamás összenézett a feleségével. Harminc év alatt, mióta ismerte anyósát, sok hangulatát látta, de ilyen kitörést még sosem.
– Piroska néni, hívjunk orvost? – javasolta. – Ma mintha nem lennél magadnál.
– Tökre épeszű vagyok! – pattant fel az öregasszony. – Untam már a színlelést! Elég ebből a boldog család játszmából!
Katalin érezte, ahogy elszorul a torka. A fejében csak egy gondolat: tényleg így gondolja anya? Tényleg egész életében úgy tett, mintha szeretné?
– Anyu, mit beszélsz? – reszketett a hangja. – Mindig melletted voltam. Ápoltalak, amikor beteg voltál. Pénzel segítettem, bevásároltam…
– Pontosan! – Piroska néni felpattant, az újság a padlóra esett. – Csak szánalomból tetted! Azt hitted, kötelességed! De nekem miért kellene ilyen segítség?
– Szánalomból? – Katalin nem hitte a fülének. – Komolyan mondod, anyu? Szeretlek!
– Ne hazudj! – az öregasszony az ablakhoz lépett, és mereven nézett kifele. – Senki nem szeret. Te sem.
Tamás finoman megfogta a felesége kezét. Katalin halvány volt, mint a fal, és remegett.
– Gyere, menjünk a konyhába – suttogta. – Hagyd, hogy megnyugodjon.
– Nem – állt fel Katalin. – Anyu, magyarázd meg, mi történik. Miért mondod ezeket?
Piroska néni lassan megfordult. Az arcán furcsa mosoly játszott.
– Mit magyarázzak? Azt hiszed, nem hallottam, ahogy rólam beszéltetek? Hogy öreg vagyok, beteg, mindenkinek csak terhes vagyok?
– Soha nem mondtam ilyet!
– Persze! – intett az öregasszony. – Hallottam titeket a konyhában. Suttogtatok, azt hittétek, nem hallom. Pedig a fülem jó, tudod.
Tamás összeráncolta a homlokát. Próbált emlékezni, miket mondhattak, ami ennyire felzaklathatta anyósát.
– Miről beszéltünk? – kérdezte.
– Nem emlékszel? – hunyorított Piroska néni. – Arról, hogy öregotthonba kéne tenni. Hogy én csak a terheteket képezem.
Katalin felnyögött. Egy hónapja tényleg megvitatták ezt Tamással. De nem azért, hogy megszabaduljanak tőle, hanem mert aggódtak érte. Piroska néni gyakran elfelejtette kikapcsolni a gázt, már a tíz éve ismert szomszédját sem ismerte fel.
– Anyu, nem akartunk elszakadni tőled – próbált magyarázni Katalin. – Csak aggódtunk…
– Ne hülyítsetek! – vágott közbe az öregasszony. – Mindent megértettem! Elegem van aPiroska néni hirtelen könnyeket érzett a szemében, és megsimogatta lányának az arcát, mire Katalin rádöbbent, hogy végre megtalálták egymás szívét.
