Nem tudom, más magányos nőkkel hogy van, de engem mindig mindenféle lények keresnek meg. Tegnap este, például, a ágyon feküdtem, sóhajtottam. Elolvastam a híreket, megettem a húsgombócot, mindennel erősen szenvedtem, úgy általában.
A szekrény mögül valami halkan feljajdult. Vékonyka, szánalmas hang volt.
“Bolhák talán? – gondoltam. – Párizsban írták, hogy járvány van velük. Vajon eljutottak Miskolcra is? Fáradtak lehetnek.”
Tíz perc múlva a “bolhák” abbahagyták a nyüszítést, és valamit kapirgálni kezdtek a padlón.
“Most felkelek és fejbe verem. – hazudtam magamnak.”
Nem tudok felkelni egy tál húsgombóc után. Isten ments, ha éjjel pisilnem kell, gurulni fogok.
“Ne verj fejbe. – udvariasan kérte a “bolhák”.”
“Beszélnek. – gondoltam a húsgombócoktól nehezen. – Akkor nem bolhák. Akkor a szomszéd megbolondult. Másrészt, ki nem bolondult meg mostanában? Na jó, én. Nekem nincs miért, de mások szenvednek.”
Aztán a “bolhák” abbahagyták a kapirgálást, és a félhomályban valami bolyhos és hosszú közeledett felém. A látásom nem a legjobb, így hunyorogtam, és három dolgot próbáltam kitalálni: Lehet, a húsgombóc tökéletes altató volt, és már rég alszok?
Ez három fület vagy három szarvat jelent? Honnan jött ilyen magas, ismeretlen szomszéd a lépcsőházban? Minden magas embert azonnal feljegyzem egy füzetbe, gyűjteményem van.
“Tóth Béla?” – próbáltam azonosítani az idegent.
“Hideg. – válaszolta a torony, és rögtön homlokkal beleütközött a csillárba. – Ááááááááá!”
“Akkor ki?”
“Dédapám Pityke. – kuncogott a hosszú, fekete, óriási karmait felém nyújtotta, és mondta: – Huhuhúúú!”
“Tökfürészkor én is feketére festettem a körmöm. Ez géllakk, vagy a sajátod?”
“Saját. – megsértődött a hosszú.”
“Kényelmetlen lehet ilyen körömmel az orrot piszkálni.”
“Nem értem! Nem félsz vagy mi?”
Ekkor szinte teljesen odatartotta az ijesztő pofáját, és kiderült, hogy három füle van. Kettő oldalt, és egy nagyon furcsa a halántékán. Inkább egy hatalmas dudorra hasonlított.
“Könyvet kell leadnom jövő héten, és csak három oldalt írtam. Meg a hitel, meg a válás. Felnőtt nő vagyok, bocs. Próbálj meg ijeszteni, vagy mit tudom én.”
“Nálunk azt mondják, öt évesen sem sírtál. Agyonvertél egy gyereket egy fazékkal. Még mindig másik irányba néz.”
“Akkor mit akarsz?”
“Kényelmes itt nálad.”
“A húsgombócnak köszönhető. Kérsz?”
“Kérek.”
“Akkor fuss értte, én nem kelek fel.”
A rémisztő vendég fekete árnyként suhant a konyhába, visszajött teaval (ráadásul a kedvenc csészémbe töltötte!), húsgombóccal és szendvicsekkel. A szájában egy almát szorongatott. Pont olyan volt, mint én, csak dúsabb hajjal.
“Mizzúúú? – nyújtotta felém a tányért.”
“Mi?”
“Kérdezem, hogy kéred-e? Egyél, sokat hoztam.”
“Szívesen, de már nem fér be.”
“Pedig kinézetre olyan tágas nő vagy, mint egy szemüveges boa.”
“Kösz a bókot. Feküdj mellém.”
Odébb húzódtam, és egy kicsit együtt feküdtünk. Jó volt. Éjjel, rágcsálás, húsgombóc illata. Mi kell még a test és lélek nyugalmához?
“Talán átmennél a harmadikra a szomszédasszonyhoz? Öreg, neki nem k”De a te húsgombócod sokkal finomabb – morgott a lény, és összegömbölyödve elaludt mellettem, én pedig a mennyezetre bámulva elgondolkodtam, hogy holnap talán egy párnával erősítem majd meg a fejem.”
