Loha, hová készültök? Mi igazából hozzátok jöttünk vendégségbe – méltatlankodott Telma.
– Ki nem állhatom a testvéredet! – morogta Ildikó, elégedetlenül fintorogva. – Idegesít!
– Nem csak téged! – támogatta feleségét Bence.
– Mindig beleüti az orrát mindenbe, és azt hiszi, ő a legokosabb. Ha látnád azt a diadalmas nézést, amit akkor vág, amikor sikerül engem leráznia – sziszegte Ildikó. – Hol az a baj, hogy a diplomám nem ér sokat, hol az, hogy régi a szempillaspirálom…
– Mindig is ilyen volt – vont vállat a férfi. – Sajnos, ez teljesen anyám hibája, ő mindig mindent megengedett neki.
– Szerencse, hogy száz kilométerre lakunk a családodtól – forgatta a szemét Ildikó.
Anyósa, Gyöngyi és sógornője, Telma a városban laktak, míg a házaspár egy közeli kis faluban élt.
Mindkét nő özvegy volt, és ugyanabban a lakásban éltek, így amikor Bence és Ildikó meglátogatták anyját, automatikusan Telmát is.
A férfi húga ki nem állhatta a sógornőjét, így az összecsapások elkerülhetetlenek voltak.
Az első néhány látogatás során Ildikó csendben összeszorította a fogát, de végül úgy döntött, visszavág Telmának, mert amikor anyja is látta, hogy a menyébe belekötnek, ő is csatlakozott.
Ezt követően minden látogatás után veszekedés lett, így a házaspár úgy döntött, többé nem mennek a férj rokonaihoz.
Gyöngyi ezt észrevette, és telefonálni kezdett fiának, hogy magyarázatot követeljen.
– Miért nem jöttök? Két hete nem láttunk. Arra nem gondoltál, hogy anya és a testvéred hiányolnak? – korholta az asszony.
– Sok a dolgunk, nincs időnk – válaszolta Bence szárazon, nem akarva részletekbe bocsátkozni.
– Mégis mit csináltok oly sokat? – kérdezte kétkedve Gyöngyi. – A feleséged nem enged el? Legutóbb úgy távozott, mintha citromot evett volna.
– Mondom, hogy dolgaink vannak – mondta Bence gyorsan, majd elköszönt.
Egy óra múlva azonban anyja ismét telefonált, és közölte vele, hogy Telmával meglátogatják a falut.
– Minek? – lepődött meg Bence.
– A gyerekkori barátnőmhöz szeretnék benézni, és téged is meglátogatnálak, ha már te nem jössz – magyarázta Gyöngyi.
Bence arcára rémület ült ki. Nem azért nem ment a rokonokhoz, hogy ők jöjjenek.
– Valószínűleg nem leszünk otthon – próbálta Bence lebeszélni anyját és nővérét.
– Hová mentek? – kérdezte bosszúsan Gyöngyi. – Úgy tűnik, nem akartok találkozni velünk. Ha így van, mondjátok csak meg.
– Egy ismerős születésnapjára megyünk – találta ki hirtelen Bence.
– Hát menjetek, bár anya és a testvér nem mindennap jönnek vendégségbe – mondta sértődötten az asszony, majd letette.
Bence bűntudatot érzett, de amikor eszébe jutott, hogyan viselkedtek rokonai Ildikóval, elengedte azt.
A nőnek nem szólt arról, hogy anyja és nővére látogatni akartak, hogy ne idegeskedjen.
Három órával később azonban rájött, hogy hibázott. Amikor megszólalt a csengő, Ildikó sietett ajtót nyitni.
Amikor meglátta anyósa és sógornője mosolygós arcát, zavarba jött. Nem várt családi látogatókat.
Amikor Bence eszébe jutott anyja és nővére, éppen akkor, amikor felesége az ajtóhoz futott, kirohant az előszobába.
– Ildi, készen vagy már? Még nem öltöztél fel? – tette fel a kérdést úgy, mintha észre sem venné a nemkívánatos vendégeket.
– Hová? – kérdezte Ildikó zavartan.
– A születésnapra. Elfelejtetted? – erőltetett mosollyal felelte Bence. – Ó, anya, Telma, ti hogy kerültetek ide?
– Vendégségbe jöttünk, mondtam neked – válaszolta nyugodtan Gyöngyi. – Beengedtek, vagy az ajtóban tartotok minket?
– Nem tudunk maradni, indulunk. Ildi, menj, öltözz! – utasította Bence, és kézen fogta feleségét.
Ildikó kérdően nézett a férjére, aki kacsintott egyet, s ekkor megértette, hogy csak ki akarja tessékelni a nemkívánatos vendégeket.
– Ti hová készültök? Hozzátok jöttünk vendégségbe – méltatlankodott Telma. – Nem késő ilyenkor születésnapra menni?
– Nem, nyolcra kell ott lennünk – találta ki Bence. – Fél óra múlva már ott kell lennünk.
– Otthoni ruhában mész? – mosolygott Gyöngyi, figyelve fia öltözékére.
– Hoppá, elfelejtettem átöltözni – pirult el Bence, és bement a szobába.
Telma és Gyöngyi hitetlenkedve néztek utánuk.
A nők nehezen hitték el, hogy Bencének és Ildikónak valóban el kell menniük.
Úgy vélték, a pár szándékosan találta ki a születésnapot, hogy megszabaduljanak tőlük.
– Nem lehetne miattunk lemondani az utatokat? – kérdezte Gyöngyi, amint megjelent a fia az előszobában.
– Nem, sajnos nem lehet – válaszolta Bence, igazítva inge gallérján. – Már rég meghívtak minket. És a helyet vendégenként kifizették. Nem tehetjük meg, hogy ne menjünk. Jöjjetek el jövő héten – tette hozzá, tudva, hogy anyja megsértődik majd és nemet mond.
– Talán maradhatnánk addig a lakásban, míg ti nem vagytok itt? Várnánk, úgymond – vetette fel Telma, körülnézve.
– Nem, miért? – tiltakozott Bence. – Úgy tudom, van hová mennetek. Ugye?
– Hát, a fiamnál mégis jobb, mint egy régi barátomnál – nevetett Gyöngyi.
– A barátnál már voltunk, és látszott, nem nagyon örült nekünk – tette hozzá Telma.
– Elviszlek az állomásra – ajánlotta Bence, jelezve, hogy nem hagyja őket az otthonában.
– Már nincs is busz a város felé, és te sem tudsz elvinni – mosolygott ravaszul Telma.
– Kivehetek nektek egy szobát egy hotelben – javasolta Bence. – Sajnos más nem tudok segíteni.
Gyöngyi dühösen összevonta szemöldökét. Csalódott volt fia válaszát hallva. Remélte, hogy Bence mégis megengedi, hogy maradjanak.
– Szóval, hotel? – szólalt meg Telma. – Nem mertek itt hagyni?
– Nem, csak nem szeretnénk – vette át a szót Ildikó. – Nem akarjuk, hogy bárki is az otthonunkban legyen távollétünkben.
– Elviszlek titeket amúgy is a hotelhez – próbálta enyhíteni a helyzetet Bence.
– Megleszünk! – válaszolta Gyöngyi, és kilépett a lakásból.
Telma utánaugrott, átkokat szórva testvérére.
Az ablakból látva, ahogy eltávoznak, Bence és Ildikó megkönnyebbülten sóhajtottak.
A kitalált születésnap elmaradt. Már nem volt szükség rá.
Gyöngyi és Telma taxit rendeltek és a városba indultak, elhatározva, hogy soha többé nem veszik fel a kapcsolatot a családdal.
Bence csak akkor emlékezett meg róluk, amikor orvoshoz kellett mennie, és helyet keresett ebédre.
A férfinak Telma nyitott ajtót. Látva testvérét, szárazon közölte, hogy épp indulni készülnek, és nem akarják itt hagyni.
Bence tudomásul vette, hogy anyja és testvére megharagudtak rá.
Ezután a kapcsolatuk végleg elromlott.
