Hogyan vakította el a kapzsiság, és tönkretett mindent
Gyerekkorunktól elválaszthatatlanok voltunk. Gyermekkorom óta nagyon közel álltam az unokatestvéremhez, Róberthez. Úgy nőttünk fel, mint a testvérek, megosztottuk egymással az örömöket és a bánatot, együtt kerültünk bajba, tanultunk és álmodoztunk.
Mikor a szülei elváltak, és édesanyja egy másik férfival elment, Róbert az apjával maradt. Az apja ivott, a fián töltötte ki a mérgét, és bántalmazta őt. Annak ellenére, hogy fiatalabb voltam, mindig kiálltam mellette. Végül ketten megszöktünk ebből a rémálomból – felújítottuk a nagymamája házának régi padlását, és ott rendezkedtünk be. Ez volt a mi menedékünk. Azt gondoltuk, hogy innentől minden jobb lesz.
Akkor még nem tudtam, hogy a kapzsiság tönkretehet egy embert.
Irigykedett még rám is. Amikor felvettek az egyetemre, Róbert már dolgozott. De amikor látta, hogy építem az életemet, úgy döntött, hogy ő is a városba költözik és ott marad mellettem. Újra együtt laktunk, együtt osztoztunk mindenen. Én éjjeliőrként dolgoztam, hogy fedezzem a tanulmányaim költségeit, és ő mérges volt – mondván, hogy őt nem veszik fel rendes munkára, mert nincs diplomája.
Próbáltam rábeszélni a tanulásra – akár levelezőn is –, de nem akart. Viszont elkezdett irigykedni. Figyelni kezdte, mennyi pénzem van, milyen ruhákat veszek, hová járok. És belül megjelent benne az irigység.
A kapzsiság húzta a mélybe. Róbert ugyanannyit akart, mint én. De nem tanulással és munkával. Kapcsolatba lépett egy helyi bandával – piszkos ügyekkel foglalkoztak, de jól kerestek. Tudtam, hogy érti, mit tesz. De a vágy, hogy jobb legyen nálam, és többet birtokoljon, elvakította.
Egy nap vettem egy autót. Ez volt az első komolyabb vásárlásom, amit tisztességgel kerestem meg. Elhívtam, hogy együtt nézzük meg, de nem tudta leplezni a haragját. Gyűlöletet láttam a szemében. Képtelen volt elviselni, hogy én előre haladok, ő pedig helyben toporog. Ugyanazon a napon hitelt vett fel, és vett egy roncsautót, ami alig egy hónapig bírta. Kapzsisága megszállottá tette.
A végkifejlet várható volt. Már nem gondolt barátokra, családra, önmagára. Csak több és még több kellett neki. Eladta a barátságot, elárulta azokat, akik támogatták, és összeveszett a rokonokkal. Az emberekben nem embereket, hanem versenytársakat látott. Saját magát pusztította el.
Most teljesen egyedül van. Olyan egyedül, mint egy összetört autó, amit az út szélére hagytak. Mint egy versenyző, aki nem ért célba. A kapzsiság mindent elsöpör. Csak épp ennek a versenynek a végén nincsenek győztesek.
