**Miként menthetem meg a férjem**
Külső szemlélő számára Julianna és Antal családja tökéletesen rendben, nyugodt és összetartónak tűnt. Antal nem ivott, csak ünnepekkor, és akkor is keveset, nem dohányzott, tizenegy éve egyetlenegyszer sem emelt kezet a feleségére.
Volt ugyan egyetlen eset, de Julianna szerint ő maga volt a hibás, és néha mesélte barátnőjének:
— Egyszer régen veszekedtünk Antallal, én megőrültem, és rávetettem magam öklömmel. Képzeld csak el: egy törékeny nő egy erős férfin. Mit gondoltam akkor? Ő csak fogta a kezeimet, és leültetett a kanapéra. Más férfi talán visszaütött volna, megtanított volna. Akkor értettem meg, hogy tévedtem, és azóta soha többé nem engedek magamnak ilyet.
— Te jó ég, Juliska! A te Antalkád egy kézzel is félhetetlen helyzetbe hozhat — nevetett Rita. — Hiszen egy nő soha nem győzheti le a férfit!
Julianna és Antal második házasságukat élték. Az első férjével azért váltak el, mert az túl sokat ivott és veszekedett. Későn ért haza a munkából, amikor a kislány már aludt, ordítozott, felkeltette a gyereket, és nem törődött vele. Juliannának elege lett a veszekedésből, így elvált, és a szüleihez költözött.
— Jól tetted, kislány, hogy eljöttél — bíztatta az anyja. — Öt év alatt semmi jót nem láttál mellette. Ne félj, felneveljük Alinkát, te pedig megtalálod a boldogságod. Te szép lány vagy, tudod jól…
Amikor Alinka tizenkét éves lett, Julianna feleségül ment Antalhoz. Rita férjének születésnapján ismerkedtek meg egy kávézóban, ahol Antal odalépett hozzá.
— Látom, unatkozik — mosolygott —, meghívom egy táncra.
Magas volt, Julianna alig érte a hónaljáig, kedves és nyugodt, legalábbis ez volt az első benyomás.
— Nem unatkozom — válaszolta —, de szívesen táncolok.
Így kezdődött a kapcsolatuk. Rita örült, hogy végre a barátnője nem egyedül. Akkorra Julianna már a lányával élt egy háromszobás lakásban, amit a nagymamájától örökölt. Az öregasszony betegeskedett, egyedül élt, ezért a szülők magukhoz vették.
A lakás három szobás volt, de nem nagy, az öreg panelépületben. Julianna mégis boldog volt, hogy saját otthona van, a lányának pedig külön szobája. Hamarosan Antal is beköltözött, mert ő anyjával élt.
Antal első házassága sem volt jó. A felesége, Veronika, és az anyja nem jött ki egymással. Mindketten makacskodtak, majdnem verekedésig fajult a dolog.
— Antalkám, hol találtad ezt a haragost?! — kérdezte anyja minden nap, amikor hazajött a munkából. — Lehetetlen vele egy fedél alatt élni.
— Antal — követelte Veronika —, nem tudok anyukáddal élni, költözzünk külön! Különben nem vállalom a felelősséget. Veronika heves természetű volt, és gyereket is várt.
Így Antalnak el kellett költöznie a feleségével, majd megszületett a fiuk. Mindent megpróbált, de Veronika mindig elégedetlen volt.
— Nincs pénz, a fiúnak új ruhák kellenek! Menj el bevásárolni, főzz vacsorát, én nem érek rá! Vigyél sétálni a gyereket, fáradt vagyok!
Antal mindent megcsinált, de anyja panaszkodott, hogy a felesége nem engedi látni az unokáját.
— Antalkám, hogy lehet ez? Nem találkozhatok a fiaddal!
— Ne aggódj, anyu, hétvégén elviszem.
Veronika elküldte őket, ő pedig hazament, de egyre gyakrabban ivott, és későn ért haza. Antalnak nem tetszett, de Veronika csak veszekedett, szidta az anyóst. Egyik este már haza sem jött. Másnap reggel Antal a munkába készült, a fiút anyjához vitte. Az öregasszony folyton azzal vádolta, hogy rosszul választott.
Mikor a fiú négy éves lett, Veronika bejelentette:
— ElhagyJulianna rájött, hogy csak úgy mentheti meg a házasságukat, ha megérti és megtörti anyós befolyását, ezért titokban felkeresett egy pszichológust, aki segített neki megerősödni és visszahozni a békét közéjük.







