Réka utálta a nevét, de még jobban gyűlölte a vezetéknevét – Nyusztai. A gyerekek könyörtelenek, és már az elemi iskolában ráragadt a “Nyuszt” becenév. Tükör előtt forgolódva álmodozott arról, hogy barna haja helyett hosszú, szőke loknikája lenne, mint Virág Vargaé, vagy legalább olyan vékony lábai, mint Linda Tóthnak. Vagy ha már más nem, hát legyenek tehetős szülei, mint a csúnya, de luxusban élő Boglárka Pintérnek, akit minden reggel sofőr vitt iskolába egy fekete Mercivel. “Miért kellett anyukának hozzámenni egy ilyen borzasztó vezetéknevű férfihez? Legalább a gyerekére gondolt volna! Ha egyszer férjhez megyek, csak valami normális nevű emberhez – vagy inkább külföldihez!” – sóhajtott fel magában.
A haja mindig csavarodott, mindenhogy kifelé állt, hiába próbálta lefogni sapkával vagy hajgumival. Szürkéskék szemei a barna bőrén különösen titokzatosan csillogtak, de még ez sem tetszett neki.
Anyja kórházi könyvelőként dolgozott, apja pedig buszsofőr volt. Otthon mindig hiány volt a pénzből. Apja spórolt egy új autóra, és minden fillért megkétszerezve számolt. “Ne játszadozz már a ruháiddal, nem is a bálba mész!” – morgott, ha észrevette, hogy Réka valami újat visel. Legtöbbször az unokatesójának a lerobbant ruháit hordta. Ritkán kapott újat, és akkor is csak azért, mert a lánynak már nem volt jó. Réka belefáradt ebbe az egészbe. Ha normális szülei lettek volna, senki sem hívta volna “Nyusztnak”.
A ballagás előtt apja nővére, Margó néni látogatott el hozzájuk, aki gazdag családnál dolgozott szobalányként Olaszországban.
– Figyelj, van egy ötletem, hogy odakerülj – suttogta egyik este, amikor együtt aludtak Réka szobájában.
– Persze! – lelkesedett Réka.
– Csitt! Pista bátyád haragudna rám. Töltöttél már tizennyolcat?
– Igen, januárban. – Réka szíve hevesen vert.
– Akkor rendben. Nem kell szülői engedély. Tedd, amit mondok, és sikerülni fog. Pista mindig is fösvény volt.
Margó néni úgy nézett ki, mint egy igazi olasz hölgy. Nem is lehetett volna megmondani, hogy cseléd. “A lényeg a pénz, mindegy, hogyan keresték meg” – mondogatta.
Réka teljesen beszippantotta az ötlet. Margó néni kölcsönadott neki pénzt, amit majd visszaadott, ha megtakarít.
Réka mindent úgy csinált, ahogy Margó néni tanácsolta. Bekerült egy fodrásziskolába, csak a látszat kedvéért, hogy a szülei ne gyanakodjanak. De amikor megjött az olasz vízum, otthagyta az iskolát, összepakolta a cuccát, írt egy búcsúlevelet, és elhúzott.
Milánóban Margó néni fogadta, és elvitte egy hatalmas, gyönyörű házba a város szélén, ahol Rékának egy beteg nyolcvanéves öregasszonyt kellett ápolnia.
– Ne szúrd alám a lovat. Ne lopj. Ki lettem volna én, ha te megbuktatsz – mondta komolyan Margó néni a sikamlós tervtől izgatott Rékának.
A hatalmas ház lenyűgözte a szerény lányt. Egy pici szobába került, ami az öregasszony hálószobájához csatlakozott. Réka örült, hogy nem kellett albérletet fizetnie. Hetente kétszer még takarítani is kellett a házban a plusz pénzért. Szinte soha nem ment ki. Olaszország neki csak a ház falai és a nyírt gyepen túl látható tájak voltak. De ez nem zavarta. “Egy év elmúlik gyorsan. Nem leszek örökké ápolónő. Megkeresem a pénzt, megtanulok olaszul, és majd kitalálok valamit. Majd meglátjuk.”
Aztán apja módjára kezdett gyűjtögetni. Nem is volt ideje és lehetősége költekezni. Réka luxus bútorok előtt csinált önkét, amikor a ház gazdái nem voltak otthon, és kiposztozta a közösségi oldalán. “Hagy higgyék, hogy hihetetlenül szerencsés vagyok.”
A régi osztálytársai lájkolgatták, irigykedtek. Senki sem nevezte már “Nyusztnak”, hanem a nevén szólították, ha megkérdezték, hogy került Olaszországba. Réka homályosan és köntörfalazva válaszolt.
Egyszer egy régi osztálytársa, Andris kommentelt egy fotója alá. Beszélgetni kezdtek. Andris keveset írt magáról, csak annyit, hogy az apja autószerelő műhelyében dolgozik, jól keres, és most vett egy Audit. Feltette a képet a piros autóval.
De a szerelemről egyre gyakrabban írt. Sajnálta, hogy messze vannak egymástól, érdeklődött, mikor jön haza. Réka ködösen válaszolt, hogy nem tervez visszajönni, Olaszországban minden szuper. Tudta, hogy azért szereti Andris, mert lenyűgözte az olasz sztori. De Andris esküdözött, hogy mindig is tetszett neki, már a hetedik osztályban is. Réka emlékezett, hogy gyakran érezte a fiú figyelmét. Nagyon szeretett volna hinni neki. És hitt is.
Egyszer a ház urai elmentek egy estélyre. Általában későn, hajnalban jöttek haza. Az öregasszony már régen aludt. Réka belopózott a gardróbba, és kipróbált egy csomó gazdasszonya ruháját. Egy vörös, vékony pántos ruha úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Az olasz hölgy vékony, kis mellel rendelkezett, Rékának viszont minden megvolt: fiatal, formás melle, vékony derék, széles csípő. Tükörbe nézett, ésRéka végigsimította a ruhát, és úgy döntött, hogy ha most nem tér vissza, talán soha többé nem lesz lehetősége megtalálni azt, amit igazán keres.
