Hazajöttem hamarabb
Az megállónál vagy? Laci hangja remegett az izgalomtól. Most? Hát miért nem szóltál előre? Megbeszéltük, hogy csütörtökön jössz!
Meg akartalak lepni hunyorgott Rózsa. Laci, mi bajod, nem örülsz? Fáradt vagyok, mint az állat. Gyere már le, légy szíves!
Várj csak! kiáltott rá hirtelen. Ne gyere ide. Vagyis, de Rózsa, figyelj, itthon semmi nincs. Tegnap mindent megettem.
Figyelj: ugorj be a sarki Non-Stopba, tudod, ami a sarkon van. Hozz egy kis marhahúst, valami jó fajtát.
A nehéz szatyor úgy húzta vissza a vállát, hogy Rózsa felszisszent.
Az éles derékfájás, ami az utóbbi két hónapban állandó társa lett, a keresztcsontjáig hasított.
Óvatosan letette a táskákat az ütött-kopott járdára.
Rózsa kifújta a levegőt, egyik tenyerét a hasára tapasztotta.
A baba odabent elégedetlenül mocorgott. Hatodik hónap nem gyerekjáték ez, főleg ha az ember lánya azt gondolja, meglepi a férjét, és három nappal a tervezett hazaérkezés előtt jön haza a szüleitől.
Úgy hiányzott neki Laci, hogy az utolsó száz kilométeren már szó szerint számolta a villanypóznákat a buszból.
Kíváncsi volt, mit csinálhat most Laci. Talán nem is sejti, hogy már csak tíz perc sétára van tőle.
Az út a házig végtelennek tűnt.
A szatyrok, tele mindenféle szülői finomsággal befőttel, házi szalonnával, nagy almákkal egy mázsát nyomtak.
Alig ötven méter után Rózsa belátta: ezt nem fogja bírni. A háta leszakad.
Elővette a telefonját, és újra Lacit hívta.
Lacikám, itt állok a házunk előtt a megállónál, suttogta, mikor végre felvette.
Rózsa? Mi történt? ijedt meg Laci.
Semmi, butus, csak hazajöttem!
Állok a megállóban, segítenél felhozni a cuccokat? Anyám annyi mindent rám pakolt…
Furcsa csend lett a vonalban. Rózsa rápillantott a kijelzőre, nem szakadt-e meg a hívás.
A megállónál vagy? Most? Miért nem szóltál? Hát csütörtökre beszéltük meg!
Meglepni akartalak húzta össze magán a kabátot Rózsa. Nem örülsz nekem? Hullafáradt vagyok, gyere már ki!
Várj! Laci hangja hirtelen éles lett. Ide ne gyere vagyis Figyelj, itthon semmi nincs. Tegnap megettem mindent.
Azt javaslom, ugrassz át a sarki Non-Stopba, veszel egy kis marhahúst.
Ma szabit vettem ki, főznék valami jót, rendes ebéd, hogy megünnepeljük, hogy újra itthon vagy!
Marhahús? Laci, hallod magad? Hat hónapos terhesen, két szatyorral, a derékfájással állok az utcán!
Most komolyan? Itthon van krumpli, tojás is. Csak gyere le, éhen halok meg lefeküdnék végre.
Rózsa, félreérted hadarta túl gyorsan, tökéletesen akarom! Az a bolt két lépés. Szedj egy kis friss krumplit is, mert a miénk teljesen megfonnyadt.
Kérj meg valakit, hogy segítsen, vagy apránként vidd
Légyszi, ez nekünk lesz jó, addig én mindent előkészítek itt.
Rózsa nézte a pirosra dörzsölt tenyerét, amit a szatyrok fogói vágtak. Mellkasát keserű, forró hullám szorította össze.
Te tényleg jól vagy? hangja elcsuklott. Most komolyan azt várod tőlem, hogy marhát vegyek? Nem tudsz lejönni helyettem?
De már nekikezdtem szóval előkészítettem mindent! Ha most lemegyek, elrontom az egészet.
Rózsikám, érted volt! Annyira vártalak!
Vegyél, légy szíves, legyen 80 deka marha, egy kis hálós krumpli is jöhet.
Gyerünk, itt várlak!
Laci letette a telefont. Rózsa csak nézte a sötét kijelzőt, nem akarta elhinni, ami történik.
A lánya sírni akart ott, a hideg lámpafényben, az üres megállón.
Ölelés és meleg ágy helyett mehet húst venni.
Lehet, hogy tényleg valami nagyobb meglepetést tervez? futott át rajta.
Sóhajtott, felkapta a szatyrokat, és sántikálva elindult a bolt felé.
***
Rózsa a sorok között tolta a kocsit, a fáradt pénztárosnő részvéttel nézte.
A marha nehéz volt, a hálós krumpli még inkább.
Mikor kijött a boltból, már alig érezte a kezét. Az ujjai nem hajlottak, mint a horgok.
Megszólalt a telefon.
Megvan minden? kérdezte Laci vidáman.
Meg vicsorogta Rózsa. Már a kapuban vagyok. Engedj be!
Állj! Laci majdnem felsikoltott. Ne gyere fel! Ülj le az utcai padra! Adj nekem tíz percet!
Komolyan szórakozol velem?! Rózsa felkiáltott, nem törődött a járókelőkkel. Laci, mindjárt gyereket szülök itt! Milyen tíz perc?! Láttad a lábam? Alig bírok állni!
Nincs kész a meglepetés! mondta makacsul Laci. Amiért dolgoztam, oda lenne! Ülj le, szívd a friss levegőt, öt perc, becsszó!
Letette. Rózsa a lépcsőház előtti padra roskadt. Mellé vágta a szatyrokat.
Legszívesebben az ablakon vágta volna be a szerencsétlen marhát.
Tíz perc telt el. Húsz, harminc. Rózsa a hasát átölelve ült, forrtak benne az érzelmek.
Még vizionálni is kezdte: Mi lesz ott bent? Virágtenger? Gyertyafényes vacsora? Egy cigányprímás a szobában?
Egyik sem érné meg neki ezt a várakozást.
A harmincötödik percben nyikordult a lépcsőházajtó.
Laci rohant ki, pólója kifordítva, homlokán izzadság, haja égnek állt.
Jaj, hát itt vagy! felvett egy kényszeredett mosolyt, a szatyrokat azonnal felkapta. Hát te miért vagy ilyen ingerült? Nézd, milyen szép az este… ja, tényleg. Gyerünk, fel veled!
Miért vagy csurom vizes, és mi ez a vegyszerbűz? hunyorított rá Rózsa, és nehezen feltápászkodott a padból, a korlátba kapaszkodva.
Mindjárt megtudod! Laci majd szétrobbant a türelmetlenségtől, ahogy a lift felé húzta.
Felértek. Laci ünnepélyesen tárta ki az ajtót, várva a tapsvihart.
Rózsa belépett. A csípős hypószag úgy ütötte orrát, mintha klórgyárban járna.
Bement a szobába. Majd a konyhába. Benézett a fürdőbe is.
A lakás ragyogott. Maga a szokatlan ürességet áradt. Ami eddig szanaszét hevert, az eltűnt. A szőnyeg felporszívózva, a por letörölve. Porcelánfigurái most egy sarokban nyomorogtak.
Na? Laci úgy ragyogott, mint egy új kétszázas. Ez ám a meglepetés!
Rózsa lassan ránézett.
Ennyi az egész? kérdezte csendben.
Hogyhogy? Lacinak leesett az álla. Rózsikám, nézd már! Három órát takarítottam! Felporszívóztam a szőnyeget, felmostam az összes padlót, még a kanapé alatt is!
Azt akartam, hogy mikor hazaérsz, ne kelljen semmit csinálnod, csak pihenj.
Mint egy őrült, csak téged vártalak, míg boltban voltál.
Rózsa érezte, ahogy egy gombóc nő a torkában.
Szóval ezért hangja elhalt, visszafojtott sírás fojtogatta. Ezért küldtél el a boltba? Hát nem tudtál lejönni értem, mert felmostad a padlót?
Hát persze! Laci széttárta a karját. Mindig azt mondod, hogy nem segítek. Most meg akartam mutatni, hogy tudok. Előbb jöttél, nem értem a végére. Muszáj volt húznom az időt!
Aztán így állsz itt, mintha leköptem volna a vacsorádat.
Laci, te bolond vagy? most már sikítva tört elő belőle. Nem érdekel a tisztaságod! Fáj a hátam, a cipekedéstől majd szétszakadok!
Terhes vagyok, Laci! Érted? Ter-hes! A kezedet akartam, hogy hazavezess, nem hogy a felmosóddal hadonássz!
Laci elvörösödött, a rongyot, amit markolt, bevágta a mosogatóba.
Aha, kezdődik! kiáltotta. Neked semmi se jó! Én dolgozom hajnaltól, szakadok meg, csak hogy neked kedveskedjek, erre te üvöltesz!
Láttad, milyen rend van itt? Az esküvőnkön se volt ilyen!
Minek nekem ez a rend ilyen áron?! Rózsa kapkodta a levegőt. Fél órán át fagyoskodtam kint! Bedagadt a lábam! Velem cipeltetted a marhát és a krumplit, miközben alig bírtam járni! Ez nem meglepetés, hanem kínzás!
Aha, szóval kínzás! Laci felszívta magát, toporzékolt a konyhában. Bocsánat, hogy nem vagyok tökéletes! Más örülne, hogy férje rendet rak és főzni akar. Te
Csak magaddal foglalkozol! Jaj, a pocakom, jaj, a hátam! Mi van velem?! Én se aludtam éjjel, tervezgettelek!
Rózsa tenyerébe temette az arcát.
Te ezt sose fogod megérteni szipogta. Egy tiszta szegély többet ér neked, mint az én egészségem.
Na, most aztán elég! Laci újra felordított, csapott egyet az asztalra. Te tönkretetted a meglepetést! Ha csütörtökön jössz, mindennel kész vagyok! Most meg én vagyok a hibás!
Te vagy a hálátlan, Rózsa. Hálátlan.
Az ajtót becsapva kiviharzott a hálószobába.
Odabent a baba újra nagyot rúgott. Rózsa a húsos szatyorra nézett, amit Laci a pultra se rakott be a hűtőbe.
Rosszullét gyötörte, folyamatosan görcsbe rándult a gyomra.
Tíz perc után nyílt a konyhaajtó.
Megfőzzem a marhát? dörmögte Laci. Vagy majd emiatt is hisztizel, hogy csak bosszantsalak?
Ne főzz semmit, Laci felelte Rózsa halkan, hátat fordítva. Csak pihenni akarok.
Ahogy akarod! újra becsapta az ajtót.
Rózsa dülöngélve elment a fürdőbe.
A tükörből sápadt, táskás szemű, kócos nő nézett vissza rá.
Eszébe jutott a buszút, a gondolat: Laci majd magához öleli, azt mondja: Istenem, de jó, hogy megjöttél!
Hát, majdnem
A mosdóból visszatérve újra kiszabadult a vita.
A férje ráüvöltött, s végül egy szelet húst is felé dobott.
Rózsa akkor fogta magát, és abban, amiben volt, elment. Szerencsére átöltözni nem volt ideje.
Megint a szüleihez utazott vissza.
***
Nem akarták engedni a válást: após, anyós, sógornő, mindenki kérlelte.
Laci is rendszeresen hívogatta, hogy jöjjön vissza.
Rózsa azonban eldöntötte: ilyen férj neki nem kell, a válás lesz az útja.
Miért kellene olyan férfi, akinek a felmosás fontosabb, mint a saját gyerekük egészsége?
