A boldog gyerekkorát Bencének már öt évesen véget ért, amikor egy napon a szülők nem jelentek meg, hogy elhozzák a bölcsődeből. Már minden gyereket kiosztottak, csak a kisfiú maradt ott egy asztalnál, és önmagát, anyját, apját rajzolta. A nevelőnő szemei folyamatosan a fiú arcára tapogattak, mintha a bajuszát törölgetné, majd odalépett, felkarolta, szorosan magához szorítva mondta:
Akármi is történik, ne félj, Bence, most erősnek kell lenned. Értetted, kisfiú?
Anyámhoz szeretnék menni felelte szomorúan.
Most jönnek a néni és a bácsi. Veled mennek, Bence. Ott lesz sok más gyerek, csak ne sírd!
A nevelőnő nedves arca a fiúhoz nyomódott, majd kézbe fogta, és a parkoló felé vezette. Amikor megkérdezték, mikor adhatják vissza a szülőknek, azt mondták, hogy anyja és apja messze vannak, ma nem tudnak érkezni. Bencét egy közös szobába helyezték más, hasonló korú fiúk közé, de a szülők sem jöttek holnapra, sem a másik napra. A kisfiú órákig sírt éjszakánként, s láza is megemelkedett.
Csak egy fehér köpenyes néni beszélt komolyan vele a felépülés után. Elmondta, hogy a szülei már a felhőkben vannak, túl magasra emelkedtek, hogy leereszkedni ne tudjanak. Mindig veletek vannak, figyelnek rátok, mindenki tud rólatok, ezért legyetek jók, ne betegedjetek meg, nehogy szomorúvá váljanak mondta kedvesen.
Bence nem hitt. Felnézett az égre, csak madarakat és felhőket látott. Elhatározta, hogy megkeresi őket. Először a játszótér környékét járkálta, majd a bokrok mögött egy kis lyukat talált a kerítésben. A vasrúdak közé csak félig tudott átmenni, ezért elkezdett alagutat ással. A talaj laza, homokos volt, és hamar egy tágabb rés nyílt a rúdak között.
Átszökött, és szabadon rohanott a menhely (ahogy a többi fiú is hívta) felé, de hamar eltévedt, mert minden ház egyforma volt. Egy átkelőnél egy nő állt, aki szinte pontosan hasonlított az anyjára: pöttyös ruha, szép, világos hajpánt.
Anyám! üvöltötte Bence.
A nő nem vette észre, de amikor a fiú rátapadt, lefordult, guggolt le, és alaposan megvizsgálta.
Ez nem a te anyád gondolta Bence, de már csak egy másik történettel folytatta az életét.
Réka húsz évesen szerelmes lett Viktorba, és úgy tűnt, hogy ők a tökéletes pár. Egymásra találtak egy nyári táncparketten: Viktor meghívta Rékát egy lassú táncra, majd elbeszélgettek, és a fiú már nem tudta elengedni a lányt. Három hónap után házasodtak, és egymás lelkének egyetlen darabja lett. Három évvel később Réka megtudta, hogy nem tud gyermeket vállalni. Viktor nehezen viselte, és Réka végtelen kórházi vizsgálatokon, gyógykezeléseken ment keresztül. Végül elfogadták, hogy soha nem lesz közös gyermekük, és Viktor egyszer azt mondta, elhozhatnád a kisfiút a Gyermekotthonból.
Réka annyira szerette férjét, hogy még a válás gondolatát is felvetette. Néhány év múlva már harminc évesek voltak, még fiatalok, de Viktor egy másik nőt akart, aki boldoggá teheti. Réka azonban nem engedett ennek a sorsnak. Sosem hagylak el mondta, és egy ravasz tervet eszelgetett: azt állította, már régóta nem szereti Viktorot, és van egy új férje. Viktor nem hitt neki.
A következő este Réka nem jelent meg. Reggel visszatért, a levegőben vörösbor és férfi illat keveredett. Amikor Viktor megkérdezte, mi a helyzet, csak annyit mondott: Van egy szeretőm. Viktor beleegyezett a válásba.
Amikor Bence a Rékát szólította, már két hónapja volt elvált. Szomorúan vágyott Viktorra, de egy ismeretlen kisfiú hívta őt anyukám-nak, és Rékák szíve felugrott.
Mi történt, kisfiú, eltévedtél? kérdezte kedvesen.
Anyát és apát keresek. Azt mondták, a felhőkben vannak, de nem hiszek nekik sírt Bence.
Gyere velem, közel lakom. Megosztok veled finom süteményeket, szeretnéd? nyújtotta kezét, és együtt mentek.
Otthon Bence a két arcát is belemorzsolta a süteményekből, amiket Réka útközben vásárolt, és ízesítette őket ribizli teával. Elmesélte, milyen nehézségekkel küzdött: a nagyobb gyerekek elvették tőle a cukorkát, néha meg is csúfolták, vagy fájdalmas csapásokat mértek. Rékát mélyen megkímélte a fiú, és megkérdezte:
Szeretnél velem élni, Bence? Amikor nagy leszel, megérted majd, és egyszer találkozol majd a szüleiddel. De ez még messze van.
Bence bólintott. Réka felhívta a Gyermekotthont, jelentette a megtalálást, magával hozta a fiút, és beszélt a nevelőkkel, hogy jobban figyeljenek a gyerekekre. Naponta meg is látogatta Bencét, de őt nem vehette magával. Mert Rékának már volt egy lakása, egy állása, de nem volt férje. Egyedülálló nőként senki sem adná át a gyermeket örökbefogadásra. Elsőre megbánták a válást, de már nem tudta, hogyan hozhatná vissza Viktorot.
Ezért egy kitalált házasságot kötött egy kollégájával, Istvánnal, aki nemrég válásra ment, bár híres volt a kalandvágyáról, de jó szakember volt. István először habozott, majd beleegyezett, de csak pénzért. Réka már régen kedvelte Istvánt, és most egy vacsorára invitálta, gyertyákkal és piros ruhával, ahogy István akarta. Ahelyett, hogy boldog lenne, Rékát mélyen megrémítette, mert még mindig Viktorra vágyott.
A következő nap István elfogadta a szerződést. Szombaton vacsorát készített, piros ruhát viselt, gyertyákat gyújtott, és várt a vendégre. A szíve keserű és nyugtalan volt, de Bence megmentése érdekében tartotta a szavát. A csengő megszólalt, Réka nehezen lépett a bejárati ajtó felé, és meglepetésére a küszöbön a volt férje, Viktor állt.
Beszélni kell, Nére! mondta Viktor. Egész idő alatt figyeltem téged, senki sem jött be hozzád, vagy hagyta el a házat.
Épp ekkor kinyílt a lift, és István lépett ki egy virágcsokorral és pezsgővel a másik kezében.
Nere! kiáltotta István, de Viktor arca elpirult, szorította a öklét, majd csendben elfordult, és leereszkedett a lépcsőn.
Viktor, állj meg! Nem azt hiszed, amit mondok; hadd magyarázzam el! kiáltotta Réka, miközben próbálta őt elkapni.
Viktor gyorsan beült a villamosba, és elhajtott. Réka könnyekkel teli arcával visszatért, és elűzte Istvánt. Szíve összetörte, hogy mi lesz Bencével.
Két év telt el. Bence büszkén állt a sorban az első osztályosok között, szép öltönyben, fehér ingben, és egy hatalmas virágcsokrot tartott a tanárnőnek. Szülei, Réka, Viktor és egy másik örökbefogadott gyerek, Márika, hozták be őt az iskolába. Márika egy szórakoztató kis csajszi volt, állandóan a papa karjában forgott, és anyja (Réka) pöttyös ruhát viselt, amit Bence mindig szeretett.
Kiderült, hogy István nem is olyan rossz fickó. Találkozott Viktorral, és minden félreértést tisztáztak. Másnap Viktor rohanva megkérdezett Rékát, és elvitte a házassági anyakönyvi hivatalba, hogy újra házasodjanak, és Bencét végre felvegyék a családba.
Azóta is gyakran járnak a Gyermekotthonba, hoznak ajándékokat, édességeket. Márikát is azonnal hazavitték, amint odaérkezett.
Anyu, papa, ígérem, jó leszek az iskolában suttogta Bence, felnézve az ég felé. Ne haragudjatok rám, hogy most más szülők vannak, de őket is szeretem, amíg újra találkozom veletek.
Már tudta, hogy szülei egy autóbalesetben haltak meg, a sírkövükön állt. Vasárnaponként a templom környéki iskolai napra jár, és most már érti, mi az a felhők feletti ég.
Réka először nem engedte el Viktor tragédiáját, de a sors másként hozta össze őket, és másodszor házasodtak Viktorral. Így mindenki végül boldog lett.
