Valahogy hajnali négy körül a házak mögött elkezdett ugatni egy kutya. Öt órára már csak fokozódott a ugatása. Az emberek munkába indulva ingerülten hallgatták ezt a kétségbeesett hangot. Fél hat körül már sorakoztak ki a házakból a lakók, indulásra készülve.
Az elsőként kimenő pár egy férfi és egy nő volt, nyilvánvalóan házasok. Elhatározták, hogy megnézik, mi az ördög ugat ennyire reggel óta. A garázsok irányába indulva rögtön meglátták a kutyát. Ugyanúgy ugatott, pofáját a házak felé fordítva. Mögötte pedig egy ember feküdt a földön. A pár futni kezdett a kutya felé. Nyilvánvaló volt, hogy segítségért kiált.
De minél közelebb értek, annál dühösebben ugatott rájuk. A ugatás egyre agresszívebbé vált. Egy komoly, jól képzett juhászkutya volt. Nem lehetett közel menni. A nő javasolta, hogy hívják a mentőt.
A mentő gyorsan megérkezett. Közel parkoltak, két mentős szállt ki. A nő figyelmeztette őket telefonáláskor, hogy a kutya nem engedi közel magát. Amikor elindultak az ember felé, ismét kiáltott utánuk. De a kutya abbahagyta az ugatást, amint meglátta a mentőautót. Odament a gazdájához, és leült mellette.
A két mentős közel ért a férfihoz. A kutya mozdulatlanul ült.
“Mit csináljunk?”
“Okosnak tűnik, beengedte. Én odamegyek. Ha baj lesz, fújd a spray-vel!”
Az orvos óvatosan letette a gyógyszeres dobozt, lekuporodott az ember mellé, közben figyelve a kutyát. A kutya csendesen nézett.
Gyenge pulzust érzékeltek. A férfi, kb. 35 éves, súlyos vérveszteség miatt szenvedett, hasi sérüléssel. Az egyik mentős kinyitotta a gyógyszeres táskát, gyorsan bekötözte a sebet, a másik pedig két injekciót töltött fel és beadta. A kutya figyelmesen figyelt.
Addigra már jó néhány kíváncsiskodó gyűlt össze, de tíz méternél közelebb senki nem mert menni.
Az egyik mentős elment a hordáért. Óvatosan feltették a férfit, bepakolták a kocsiba. A kutyát nem vihették magukkal. Néztek egymásra, de a szabályzat… És mi lett volna a következő lépés?
A mentő lassan haladt a rögös úton. A kutya mellette futott…
A kórház nem volt messze. Útközben a juhászkutya hol lemaradt, hol utolérte a mentőt. A kórház kapujánál a mentő megállt. A biztonságiak felemelték a sorompót, a mentő befordult a területre. A sofőr szólt az egyik őrnek:
“Sérült férfi van nálunk. Ez az ő kutyája.”
“Értem, de mit tegyek?” – morgott az őr, majd a kutyára nézve rászólt: “Állj! Fúj! Nem szabad! Ülj!”
Ez a parancssor megzavarta a kutyát, de megállt, leült a sorompó elé, és csak a tekintetével követte a mentőt.
Egy órát várakozva végül lefeküdt a kerítés szélére, hogy ne zavarja a kocsikat.
Az őrök eleinte figyelték, nehogy besurranjon a területre, de később, látva, hogy csak vár, már csak néha vetettek rá egy pillantást.
“Mit csináljunk?”
“Semmit. Mit javasolsz?”
“Meddig akar itt feküdni?”
“Ki tudja? Talán eldugja magát és elmegy.”
“Nem… Okosnak tűnik. Vajon várni fog?”
“Meddig? Ha rosszul áll a gazdája, lehet, hiába vár.”
“Ez nagy szívfájdalom… Adjunk neki enni?”
“Persze! És majd kirúgnak, mert itt etetted!”
“Hát akkor mit tegyünk?”
“Várjunk. Hátha elmegy. Ha nem, akkor majd eldöntjük.”
________________________
Eljött a reggel. A juhászkutya továbbra is a bejáratnál feküdt. Az őrség váltott. Az újonnan érkezőknek elmesélték a helyzetet. Az egyik váltásban lévő őr így szólt:
“Elmegyek, megtudom, mi a helyzet a férfival. És elmagyarázom az egészet. Nehogy véletlenül elkapják a kutyát. A kamerákon láthatják… Talán hozok neki valami ennivalót…”
“Ne etesd!”
“Nehogy már itt döglAz őr elment, de egy óra múlva visszajött egy zacskó száraztáppal és egy tál vízzel, amit a kutya lassan, de hálásan elfogyasztott.
