“Vér a vége”
– Janka, hát még mindig készen vagy? – szólt rá Miska, amikor végre kirohant a házból. Ugyanabba az osztályba jártak. – Elkésünk az iskolából!
– Forró teát öntött anyu, majdnem megégettem magam – válaszolta Janka, nevetve. – Dehogy késünk el, nincs messze.
Miska és Janka szomszédok voltak, csak egy kerítés választotta el őket. A szülők jóban voltak, sőt, néha azt is mondták, hogy később összeházasodhatnának a gyerekek, hiszen kiskoruk óta barátok.
Miska Tímea és Zoltán egyetlen fia volt. Az anyja nem látta rajta a napot. Ő volt számára a legokosabb, legszebb, legtisztelettudóbb, és valóban így is nevelkedett. Janka viszont csendes és szerény volt, de ügyes kézzel tudott varrni, kötni már a gimnáziumban is, sőt, főzni is, amíg anyja dolgozott. Sok mindent megtanult tőle.
– Na, Jankát kéne a Misinknak feleségül venni – mondta határozottan Tímea a férjének.
– Igen, ha összeházasodnak, lerombolhatjuk a kerítést, egy házban élhetünk – tréfált Zoltán.
A faluban mindenki úgy látta, hogy Miska és Janka egyszer majd összeházasodik, hiszen mindig együtt voltak. Miska kedvelte Jankát, de nem annyira, hogy teljesen odáig legyen érte, mégis erős volt a barátságuk. Janka is reménykedve nézett a szomszéd fiúra.
Tizedikben, amikor új lány érkezett az osztályba – Marika –, Miska első látásra beleszeretett. Gyönyörű sötét hajú lány volt, álla alatt egy gödröcskével, de a szemei mélyen szomorkásak voltak.
Marika és édesanyja, Tünde, a városból költöztek a faluba. A szomorúság Marika szemében apja halála miatt ült meg. Egy szomszéd fiút mentett ki a folyóból, aki a vízbe fulladt, ő kihajította a partra, de ő maga nem tudott kijönni. Később azt mondták, hogy szívinfarktust kapott a vízben.
A temetés után, amikor elveszítette az apját, akit annyira szeretett, nem bírt ránézni a szomszéd fiúra. Nem tudta elfelejteni.
– Anya, hiányzik apu, néha alig tudok lélegezni, és nem bírom látni azt a… – soha nem nevezte meg a fiút.
Tünde úgy döntött, elköltözik a városból. Neki is nehéz volt, minden emlékeztette a férjére. Kiadta a lakást, egy hirdetés alapján talált egy kis házat a faluban, megvette, és elment a lányával, hogy távol legyen a tragédiától.
Janka barátságot kötött Marikával, és amikor meghallotta osztálytársa szomorú történetét, őszintén sajnálta. Látta, hogy Miska szerelmes Marikába, de harag nélkül nézett rájuk.
Telt az idő. Miska most már Marikával járt, de a fiú szerelme felkavarta Tímeát.
– Miska, nem szép, hogy Janka érzéseit és elvárásait csalod, ti már gyerekkorotok óta együtt vagytok, erre jön ez az idegen, és eltöri a fejed. Janka jó feleség lenne neked, de ki tudja, hogy ez a Marika honnan jött. Valószínűleg semmit sem tud csinálni, Janka viszont már kész háziasszony.
– Anyu, te semmit sem tudsz Marikáról, miért beszélsz így? És Janka is tudja, hogy sosem ígértem neki semmit, te döntötted el, hogy össze kell házasodnunk.
Zoltán hallgatott, de ha Tímea ráment a fiára, akkor is kiállt mellette:
– Anyu, miért zaklatod a fiad? Miska maga dönti el, kit vesz feleségül, ez az ő élete.
– Maga dönt? Tönkre fogja tenni az életét ezzel az idegen lánnyal, te meg úgy beszélsz, mintha a fiad neked semmi se lenne. Mindez az anyád befolyása.
Zoltán már belefáradt anyja és Tímea viszályába. Ahogy eleinte nem fogadta el az anyós a menyet, úgy folytatódott a harag, egyik sem akart békülni. Az anyós még egyszer azt is mondta, hogy az unoka nem hasonlít a fiára. Ezért sem akart beleavatkozni a fia életébe, nehogy újra ő legyen a hibás.
Iskola után Miska és Marika úgy döntöttek, összeházasodnak. Bár az apa azt mondta neki, ne siessen. Miska dühös volt.
– Apu, hagyd már békén, szeretjük egymást, már százszor átgondoltam mindent, csak Marikával leszek boldog.
Tudta, hogy anyja előtt nem érdemes ilyenekről beszélni, úgyhogy a saját feje után ment. Beadták a jegyzőnél a házassági kérvényt, egy hónap múlva csendben összeházasodtak. Férj és feleségként tértMiska és Marika boldogan éltek Sósnémetiben, apró házukban, míg az élet végül összehozta őket, bizonyítva, hogy a szerelem minden akadályon túl talál magának utat.
