– Szofi, itthon vagy?
– Nem, épp haza felé. Miért kérded?
– Beszélni kellene. Mikor érsz haza?
– Fél óra múlva. Mi történt, anya?
– Majd otthon elmondom.
Ilyen beszélgetés zajlott Szofi és édesanyja, Valentina között.
Amint Szofi hazaért, és alig kezdett el kipakolni a bevásárlószatyrot, máris csengettek.
– Anya, mi a baj?
Valentina gyanakodva körbenézett a lakásban, majd bejött.
– Úgy látom, új tévét vettetek.
– Igen.
– Jó dolgotok van – jegyezte meg az anyja, és bement a konyhába.
– Teát, kávét?
– Elvagyok. Azért jöttem, mert beszélnünk kell.
Épp ekkor Valentina észrevette a drága szalámit és a hegyekben álló gyümölcsöket.
– Látom, jól éltek. Mennyi mindent vettetek.
– Igen, anya. Megengedhetjük magunknak.
– Valóban, mi apáddal egész életünkben dolgoztunk a gyárban, ti pedig vállalkozást építetek. Meglett a szerencsétek!
Szofi és férje, Pál, valóban a semmiből építették fel a saját cégüket. Senki nem segített nekik, és nem adtak pénzt a kezdéshez.
Mindenért saját maguk dolgoztak meg. Kockáztattak, és hitelt vettek fel. Bár volt kockázat, hogy elbuknak és adósságba esnek. Akkor senki sem támogatta a fiatal családot. Aztán elkezdték szemrehányásokkal illetni őket, amiért most jobban élnek, mint a család többi tagja.
Szofi az anyja hangulatából érezte, hogy most semmi jóra nem számíthat. Vagy újabb kérés, vagy szemrehányás következik.
– Azért jöttem, mert a húgod, Erika már hónapok óta aprópénzért dolgozik. Tudod, hogy eladóként helyezkedett el.
– Igen, tudom – bólintott Szofi.
– Arra gondoltam, beállíthatnád őt a céghez, ahol dolgozol.
– Milyen értelemben? – lepődött meg Szofi.
– Úgy, hogy nem keresnek esetleg alkalmazottakat?
– Nem, már teljes a létszám.
Valentina szemrehányóan nézett a lányára.
– Tehát egyáltalán nincs hely?
– Mondom, hogy nincs üres állás.
De ez az érv egyáltalán nem állította meg az anyját, tovább erősködött.
– Tudod, nekem úgy tűnik, nem is akarsz segíteni a húgodnak. Ezért mindig kifogásokat keresel.
Szofi pontosan tudta, miért kezdett az anyja ezzel a beszélgetéssel. Az igazat megvallva, nem is volt ez meglepő, és nem először történt.
Gyerekkoruk óta Valentina jobban kedvelte Erikát, az ifjabb lányát. Mindig a legjobbat próbálta megadni neki.
Erika így megszokta, hogy mindig mindent megkap. Ellentétben Szofival, aki mindig maga akart mindent megkeresni és jobb életre törekedett.
Amíg az anyja és apja dolgoztak, Erikát bottal sem lehetett a munkára küldeni. Aztán muszáj volt, mert alig éltek meg a nyugdíjukból.
Mivel nem volt megfelelő végzettsége vagy munkatapasztalata, sehol sem örültek neki különösebben. Szofival ellentétben, aki 18 éves kora óta dolgozott és közben felsőoktatásban is tanult.
Szép lassan odáig eljutott, hogy férjével közösen megnyitották a saját vállalkozásukat, és élvezték az életet. Erika semmit sem talált kielégítőnek az életében, de nem akart változtatni.
Sokkal jobb, ha valaki más oldja meg helyette. Például az anyja, vagy a nővére. Valentina sem járt messze ettől a szemlélettől. Szilárdan hitte, hogy Szofinak kötelessége lenne segíteni a húgának.
– Anya, már elmondtam mindent.
– Persze. Egyszerűbb idegeneket felvenni, mint segíteni a saját családnak.
Ám Szofi és Pál egy dologban egyeztek meg: nem vesznek fel családtagokat és ismerősöket a cégbe. Miért? Mert akkor elkezdenének lazsálni és visszaélni a helyzetükkel.
Egyszer már megtették ezt a hibát, és megfogadták, hogy többet nem teszik. A végén pedig nem szabad összemosni az üzletet és a baráti viszonyokat. Ugyanúgy vonatkozik ez a családtagokra is.
De ez nem volt az egyetlen ok, amiért Szofi nem akart segíteni Erikának. Valójában kezdettől fogva nem voltak jó viszonyban.
Mondhatni, gyerekkoruktól kezdve nem viselték el egymást. Az alapokat akkor rakták le, amikor édesanyjuk kezdte őket különválasztani, és mindig Erikát támogatta.
Mit is várhatott egy ilyen hozzáállással a nagyobbik lánya iránt?
– Anya, mondtam, nem tudok segíteni. Nem bocsátok el senkit, és nem veszem fel Erikát sem.
– Önző vagy, meg sem tudom szólalni! Miért is segítenél? Hisz te már a jobb módú emberek közé tartozol, és nem érted meg az egyszerű embereket.
Valentina sarkon fordult és az ajtó felé indult. De annak ellenére, hogy megsértődött, a bevásárlószatyrot magával vitte.
Szofi nem állította meg, mert tudta, hogy ez semmi haszonnal nem járna. Ráadásul az anyja gyengeségként fogná fel ezt a lépést.
Este, mikor Pál hazaért, látta, hogy felesége sírt.
– Szofi, mi történt?
– Anya itt volt.
– Értem. Ismét a húgod miatt járt el a szája?
– Igen.
Pál szorosan átölelte Szofit, jelezve, hogy mellette áll.
– Remélem, nem vetted a szívedre anyád szavait?
– Nem, már régóta megszoktam a viselkedését – rázta a fejét Szofi.
– Jól tetted. Tudod, ha egyszer engedsz, könnyen a nyakadba ülhetnek.
– Igen, tudom. De mégis bánt.
Ekkor megszólalt a telefonja, és a kijelzőn Erika neve jelent meg.
– Halló – válaszolta közömbösen.
– Nem értem, miért sajnálod tőlünk?
– Micsoda? Erika, miről beszélsz?
Először Szofi azt hitte, az állásról beszél, de másképp alakult.
– Láttam, hogy anyának szalámit és gyümölcsöt adtál. Miért olyan keveset? Többet is adhattál volna. Végül is, jól keresitek magatokat.
Szofi mélyet sóhajtott, majd válaszolt:
– Miért gondolod, hogy bármit is tartozom neked?
– Mert a nővérem vagy, és segítened kellene.
– Nem, kedvesem. Nem tartozom neked semmivel. Ahogy te sem nekem. Mindketten a saját életünket éljük a saját anyagi lehetőségeink szerint. Ha jobb életet akarsz, keress rá lehetőséget. Ne várj senki alamizsnájára.
Azt hitte, hogy Erika felhúzza magát, és leteszi a telefont, de talált mit válaszolni.
– Könnyű neked, van saját vállalkozásod és minden készen áll. De velem mi lesz?
– Nos, akkor építs sajátot, hol a probléma? Csak tessék!
Szofi nem akart tovább hallgatni szemrehányásokat. Tudta, hogy a húga és az anyja megváltozhatatlanok. A saját igazát bizonygatni nekik csak saját kárára van.
Valóban, azokat kell megbecsülni, akik értékelnek téged, és nem szabad megfelelési kényszerből cselekedni csak azért, mert valaki a családod tagja.
