A nevem Zoltán. Mindig is szerencsés embernek tartottam magam, mert apává és férjjé válhattam. Feleségül vettem Rékát, akibe már az iskolában beleszerettem. Türelmesen várt rám, míg letöltöttem a sorkatonai szolgálatomat, és amikor hazajöttem, összeházasodtunk.
Először megszületett a legidősebb fiunk, Bence. Három évvel később megszületett a második fiunk, Dániel. De én nagyon szerettem volna, ha lányunk is lenne. Már amikor Réka először terhes lett, azt mondogattam mindenkinek, hogy kislányt szeretnék. Mindenki furcsán nézett rám hiszen általában a férfiak fiúról álmodnak. De nekem csak a lány lebegett a szemem előtt. Végül azonban Réka fiút hozott világra. Három év múlva megint: újabb fiú.
Jól éltünk Rékával, a fiaink szépen cseperedtek. Egyik nap Réka váratlan hírrel állt elő: újra terhes! Meglepett, mert nem terveztük a harmadik gyermeket, de szívből örültem neki.
Na, most aztán biztos lány lesz a harmadik! mondtam nevetve. Ugye, most már tényleg lánynak kell jönnie! helyeselt Réka mosolyogva.
Az én anyám, és Réka anyukája is biztosra vették Réka pocakja alapján, hogy lány lesz. Az ultrahang is ezt mutatta. Nagyon vártuk mindannyian a kislányt. A fiaink már nevet is kitaláltak a húguknak.
Amikor Réka szülni indult, természetesen én vittem a szülészetre. Az egész éjszakát átvirrasztottam, aggódtam, hogy minden rendben van-e vele, és megszületett-e a kislányunk. Reggel hívtam a kórházat, és közölték, hogy fiam született: 3200 grammal, 54 centiméterrel.
El sem akartam hinni, azt gondoltam, valami tévedés történt. Hiszen mindenki azt mondta, kislány lesz! De sajnos, nem volt tévedés. Tényleg újra kisfiúnk született. Erre igazán nem számítottam, és más sem. Mindenki biztos volt benne, hogy ezúttal lány érkezik. Egy valamit nem értettem: hogy tévedhet ekkorát az ultrahang orvos? Felhívtam Rékát, és kissé zavarodottan kérdeztem:
Mondd csak, nem csaltál meg a szomszéddal? Mit beszélsz? Teljesen meghibbantál? De hát lánynak kellett volna születnie! Ne haragudj rám, de ez már az őrület határán van! megsértődött, és letette a telefont.
Pár nap múlva kiengedték Rékát, mentem értük, hazahoztam őket. Amikor kibontotta a kis takarót, ránéztem a pici babámra annyira apró és sérülékeny volt, annyi szeretetre szorult! Abban a pillanatban menthetetlenül beleszerettem a kisfiamba.
Eltelt négy és fél év. A legkisebb fiunkat, akit Marcellnak neveztünk el, már én tanítottam meg rollerezni. Egyáltalán nem hasonlított rám, inkább az anyjára ütött, míg a két nagyobb fiam teljesen az én vonásaimat hordozta.
Egy nap azonban véletlenül meghallottam, hogy a házban az idős nénik rólam és a legkisebb fiamról suttognak.
Te is látod, Marcell inkább hasonlít a harmadik emeleti Sándorra…
Nagyon rosszul esett. Este otthon Rékát kérdőre vontam:
Mondd meg az igazat, ki Marcell apja?
Már megint kezded? Mégis hogyan gyanúsíthatsz meg ilyen szamársággal? Szörnyű vagy! Csak tudni akarom az igazat! Hiszen Sándor egyszer hazavitt a munkából! Persze hogy hazavitt, már terhes voltam, hánytam is, két nagy szatyorral cipeltem a boltban úgy volt kényelmesebb! Ez bűn?
Összevesztünk csúnyán. Még a DNS-vizsgálat is szóba került, bár Réka eleinte hallani sem akart róla. Két hét elteltével mégis belement de hozzátette, utána tuti elválik tőlem. Azt hittem ez csak haragból mondja, de mentünk volna a vizsgálatra.
Egy nap, mikor a kukát vittem le, épp találkoztam Sándorral. Már 35 éves, de nőtlen. Alaposan megnéztem próbáltam a közös vonásokat keresni közte és Marcell között. De nem találtam semmit.
Hazamentem, leültem a konyhában eltűnődni. Épp ekkor szaladt oda hozzám Marcell, ugrott az ölembe, átölelt és csacsogni kezdett valami butuska ovis dolgot. Hirtelen olyan béke szállt rám: Hát én meg miért butáskodom? Minek a vizsgálat? Hiszen a szívem mélyén érzem: az én fiam! Felkaptam, bementünk Rékához:
Nem csinálunk semmilyen tesztet! Mire Réka megsértődött: Már felkészültem, hogy végre megnyugtassalak, hogy a saját fiad, és erre most már nem is kell?
Teljes héten át könyörögtem a bocsánatáért, amiért így kételkedtem benne. Végül Réka megbocsátott. Újra harmóniában éltünk. Felcseperedtek a gyerekek, Bence felnőtt, megnősült, és hamarosan megszületett az unokánk, egy gyönyörű kislány. Rékával nagyszülők lettünk. Boldogabb már nem is lehettem: végre van egy kislány az életemben, akit kényeztethetek.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon szeretni fogom ahogy mindhárom fiamat is szeretem.
