**A bőrönd kerekein**
„Anyu, már felnőtt vagyok. Nem tehetem meg végre egyszer, amit akarok?” – dühöngött Zsófia.
Már napok óta vitatkoztak, mióta Zsófia bejelentette, hogy a barátjával elutazik egy hétre Budapestre.
„És a tanulás? Közel a vizsgaidőszak.”
„Jól tanulok. Utolérem. Kérlek, anyu…” – nyafogta Zsófia.
„Alig ismered. És utána mi lesz?” – Judit már nem talált új szavakat, hogy lebeszélje a lányát.
„Ha nem engedsz el, elszököm otthonról és soha nem jövök vissza!” – kiáltotta Zsófia, majd a kanapéra rogyott, a párnáját szorongatta és az ablak felé fordult.
„Mi van, ha tényleg elmegy?” – ezzel a gondolattal szívébe csúszott a pánik. A lánya volt az élete értelme, az egyetlen szerettete. Nem tudta volna nélküle elképzelni a jövőt.
„Anyu, te mindig is mindent jól csináltál, és egyedül maradtál. Akarod, hogy velem is ez legyen?” – Zsófia hangján már sírás csengert.
„Kicsim, lesz még mindened, ne siess…” – mondta Judit, de tudta, a lány szerelmes, és nem hallgat rá.
Zsófia arcába temette magát a párnában és zokogott.
„Vajon én vagyok a gyerekem ellensége? Mások az idők. Minden gyorsan történik. Ha én is bátrabb lettem volna fiatalabb koromban, talán másképp alakult volna az életem.” – Judit sóhajtott.
„Jól van. Menj. De minden nap hívj. Sokat nem tudok adni neked, tudod, a felújításra gyűjtök.” – Judit végül elfáradt a veszekedéstől.
Zsófia félredobta a párnát, odasietett és átölelte az anyját.
„Anyukám, köszönöm! Nem kell pénz. Gergőnek van. Minden nap hívlak. Többször is. Ne aggódj, minden rendben lesz.” – örömmel csacsogott.
„Hogy ne aggódjak? Majd ha lesz neked is lányod, akkor meglátom, hogy nem aggódsz.” – gondolta Judit, de nem mondta hangosan. Fölösleges, úgyse értené meg.
A lány berohant a szobájába, és egy bőrönddel tért vissza.
„Már össze is pakoltál? Tényleg elszöktél volna?” – A gondolat fájdalmat ébresztett Judit szívében.
„Te elengedtél volna. Jól ismerlek. Most felhívom Gergőt.” – Zsófia megragadta a telefont, de nem tárcsázott, hanem az anyjához lépett.
„Te is elmehetnél valahova. Pl. Margit nénikédhez. Mit csinálsz itt egyedül? Hisz szabadságon vagy.” – békülékenyen mondta Zsófia.
„Találok magamnak valamit. Legyél óvatos ott. Érted, mire gondolok?” – morgott Judit.
Olyan hangulata volt, mintha fel akart volna üvölteni.
„Anyu, már felnőtt vagyok. Értem.” – Zsófia tárcsázta a barátja számát.
Judit szívébe szúrt. A beszélgetésből rájött, a lány azonnal indul.
„Na jó, anyu, a taxi már lent vár.” – Zsófia a bőröndjét vonszolva indult a hall felé.
Judit utánaszaladt.
„Anyu, ne köss„Ne jöjj velem – intett Zsófia – majd hívlak, amint felszállunk a vonatra.” – és egy gyors puszival eltűnt az ajtó mögött, miközben Judit látta, hogy a taxi mellett Gergő már türelmetlenül topog a havat taposva.







