Mai napom
Az autót a benzinkúthoz állítottam.
– Kilencvenkettedik, tele a tank, – mondtam a kiszolgálónak, majd bementem a benzinkút épületébe.
Az ajtóban összefutottam egy férfival. Rám pillantott, de rögtön visszanezést a telefonjába. „Zsolt?!” – majdnem szóltam rá, de még időben elkapott magam. Belépve figyeltem az egykori barátomat az üvegen át. Láttam, ahogy beszáll egy BMW-be. Futva odaadtam a kártyámat a pénztáros lánynak. Izgalomban remegtek a kezeim.
Az utcán a BMW épp a főútra kanyarodott. Azonnal utánaszaladtam a „Toyotámhoz”, hogy utolérjem Zsoltot.
„Ez aztán a találka. Jól megél ez a volt barát. Jól ment a házasság? Mindegy, kiderítem, mi a háttér…” – gondoltam, miközben nem veszítettem szem elől a BMW-t.
A kocsi egy családi házas övezetbe fordult. Mikor megállt egy kerítésnél, én továbbhajtottam egy kicsit, a visszapillantót nézve. A BMW befordult a kinyíló kapun. Lassan hátramenetbe kapcsoltam. A kapu felett kamerát vettem észre, hátradőltem, hogy ne lássanak.
A kerítés résein át láttam, ahogy Zsolt parkol a garázs elé. A ház verandájára kijött egy fiatal nő. Felismertem, bár jó messze volt.
– Lehetetlen! – suttogtam.
A nő lejött a verandáról, Zsolthoz ment. Ölelkeztek, megcsókolták egymást, majd visszamentek a házba.
„Házasok, és ez az ő házuk. Na mindegy. Hogy történhetett ez? Bosszú? De Enikő milyen jól elpakolta magát! Csöndes lány volt, és most ilyen jól áll. És Zsolt? Barát volt… Pedig én is lehettem volna a helyén…”
***
A klubban zajongtak és fullasztó volt a levegő. A zene ütött, a színes fények szaladtak a táncolók arcán.
A pultnál ültem, koktélt kortyolgattam, és untatón néztem a táncolókat. Észrevettem egy magas lányt, vörös ruhában. „Na, ő nem rossz” – gondoltam, de visszafordultam.
Mielőtt ittam volna, egy ismerős hangot hallottam.
– Ő a barátom, Tamás. – Zsolt jött a pult felé, karjában a magas lány. – Tamás, ő Boglárka, a barátnőm.
Mértföldekkel néztem végig. Közelről még szebb volt. Nagy szeme, arcán gödrök, fényes haj – álom, nem lány.
– Tetszik? – vágott egy vigyort Zsolt.
– Mit isztok? – kérdeztem, Bogit nézve.
– Én vezetek. Srácok, jöjjetek át hozzám? Itt hangos, lehetetlen beszélgetni. És inni is szeretnék – mondta.
– Átjöttök? – kérdezte Zsolt.
Nem válaszoltam, kihajtottam a koktélt, és felálltam.
Mindhárman kimentünk az utcára. Itt csendesebb volt.
– Szép, mi? – mutatott a piros Audira Zsolt. – Ezt Boglárka kapta apjától születésnapjára – mondta büszkén, mintha ő adta volna.
Ránéztem Zsoltra. Kacsintott, mintha mondaná: „Ez még csak a kezdet!”
„Hogy sikerült neki ilyen lányt felszedni?” Nem hittem a szememnek. Zsolt külsőre semmi extra. „És egy szót sem szólt, a titokzatos.”
– Miért nem jöttél Enikővel? Mindkettőtököt meghívtam – kérdezte váratlanul Zsolt, miközben a városon át hajtottunk.
– Rosszul van. Toxikózis. – Enikő említésére rögtön elkomorodtam.
– Na, ezt már! Miért nem szóltál? Titkolod az esküvőt? – nevetett Zsolt.
Nem feleltem. Nem akartam Enikőről beszélni.
Az Audi egy társasház előtt állt meg. A tükörliftben felmentünk a tizenhatodikra.
– Ez a te lakásod? – néztem körül a luxuslakásban. – Hogy találtál ilyen lányt? – suttogtam Zsoltnak.
– Az utcán. – Zsolt nevetett. – El is ütött volna.
Bort töltögettem neki, hamarosan jól berúgott. Boglárka kivitte a szobába, lefektette. Mikor visszajött, én egy kép előtt álltam.
– Ez az én munkám – mondta mögöttem.
– A tiéd? – hátranéztem. – Engem is lefestenél?
– Festeni szoktunk, nem rajzolni. – Hátralépett, vizsgálgatott. – Szép a tested. Mezítelenül bevállalod?
– Most rögtön? – meglepődtem.
– Nem itt. A stúdióban. Írd le a számod, majd hívlak, ha lesz időm. – Mutatott egy jegyzetfüzetre.
Hazamentem. Enikő sírt.
– Ittál? – nézett gyanakodva.
– Igen, egy kicsit. Zsolttal voltam.
– Ettél volna? – Enikő orrát fújta.
– Nem. Aludni megyek. – BevA következő héten az öreg asszony holtan találták a fürdőkádban, és Tamás már új tervvel készült, mert a vagyonhoz mindig is az esze vezette.







