Gondold el, hogyan fogsz tovább élni, ha ártatlan gyermeked, Dorka a gyermekotthonba kerül…
Pihenőnap, aludhatna tovább. De Erzsébet megnyújtózott, letolta a takarót és felkelt. Megmosdott, friss teát főzött, majd apró kortyokkal ivott, miközben az ablakon bámulta a sivár udvart, a kopott fákat és az eső utáni pocsolyákat. Az ég szürke fátyollal volt borítva, bármelyik pillanatban elkezdhetett volna szitálni a finom hószemcsékből álló por.
De ki kellett mennie, legalább a szemetet kidobni. Eleg volt a fekvesbol, sajnaltatni magat. Semmit sem valtoztathatott meg, Ignacet nem hozhatta vissza. Ha egy szerettunk meghal, ugy erzem, hogy egy reszunk is meghalt vele. Erzsebet uresseget erezett belul, amit hiaba probalt betolteni. Az ido nem gyogyit, csak melyebbre temeti a fajdalmat, elmosja az emlekeket. Faradt volt a fajdalomtol, a banattol es a konnyektol. Es hogyan is eljen tovabb, ha Ignac mar nincs? Miert?
Az egyetemen ismerkedtek meg. Az elso eloadason ult le mellette. Egy szimpatikus fiatal, aki ugyanazzal a kivancsisaggal es orommel nezett a vilagra, mint ő. Aztan egyutt rohangaltak a folyosokon, keresve a megfelelo termeket. Szunetben egyutt rohantak az etkezobe.
Az ötödik evre mar felig szoval ertettek egymast, akar egy sok eves hazaspar.
– Hogy fogok nelküled élni? El sem tudom kepzelni. Letesszuk az allamvizsgat, aztan szetkoltozunk. Figyelj, mi lenne, ha nem valnank el? – kérdezte egyszer Ignác.
– És mit javasolsz? – fordult vissza a kérdéssel Erzsébet.
– Vegyél el feleségül – locsant ki Ignác.
– Ez most egy házassági ajánlat? – komolyodott el Erzsébet. – Azt hittem, soha nem kéred meg a kezem. Nos, elfogadom.
– Tényleg? – örült Ignác.
– Minek örülsz? A házassághoz több kell, mint egy ajánlat és a vágy, hogy együtt legyünk. Kell a szerelem.
– Összenőttünk ezekben az években. Ki mondta, hogy nem szeretlek? Te? Te szeretsz engem?
Erzsébet sokszor feltette magának ezt a kérdést. És mindig azt válaszolta, hogy szereti. Meghalna, ha Ignac mással flortolne. Augusztus vegen osszehazasodtak. Erzsebet a szuleivel lakott, Ignac pedig egy kisvarosbol jott a foiskolara.
Mindket szulo felhuzta magat, osszedobtak, es vettek a fiataloknak egy egyszobas lakast. Meg egyeztetes nelkul eldontottek, hogy varjak meg a gyerekvallalast. Erzsebetnek mindez ugy tunt, mintha csak jatek lenne. De teltek az evek, egyutt eltek, es boldogok voltak. Ket ev mulva Ignac egy baratjaval sajat vallalkozast inditott.
Erzsebet nem akart kockaztatni, megmaradt a regi munkahelyen. Ha nem sikerul, legalabb neki lesz bevetele. De Ignacnak es ZoltanA végén Erzsébet rájött, hogy a legnagyobb gyógyír a fájdalomra nem a bosszú, hanem az, hogy megtanult újra élni és tovább vitte férje álmát, miközben megtartotta emlékét a szívében.
