**Csodálkozz, hogyan fogsz tovább élni, ha ártatlan gyermekedet, Dorkát, gyermekotthonba adod…**
Szabadnap, aludhatna tovább. Ám Zsófia megnyújtózott, félrelökte a takarót, és felkelt. Megmosdott, friss teát főzött, majd apró kortyokban ivott, miközben kifelé nézett az ablakon a sivár udvarra, a lehullott levelekkel teli fákra és az eső után megmaradt pocsolyákra. Az ég szürke, tömör fátyollal volt bevonva, alig várták, hogy finom hószemek kezdjenek hullani.
De ki kell mennie, legalább a szemetet ki kell vinnie. Eleged volt abból, hogy otthon ül és saját magát sajnálja. Semmi sem változhat már meg, Bélát nem hozhatja vissza. Amikor egy közeli ember meghal, úgy tűnik, mintha egy darabod velük halt volna meg. Zsófia ürességet érzett magában, amit hiába próbált betölteni. Az idő nem gyógyít, csak mélyebbre temeti a fájdalmat, elhalványítja az emlékeket. Fáradt volt a fájdalomtól, a gyásztól és a könnyektől. De hogyan éljen tovább Béla nélkül? Miért is?
Az egyetemen ismerkedtek össze. Az első előadáson ült le mellé. Egy helyes fiú, aki ugyanúgy kíváncsian és örömmel nézett a világra, mint ő. Később együtt rohangáltak a folyosókon, keresték az óra helyszínét, együtt rohantak az étkezőbe a szünetekben.
Az ötödik évre már fél szóból értették egymást, mintha házasok lettek volna évek óta.
– Hogy fogok élni nélküled? El sem tudom képzelni. Letesszük a záróvizsgát, és szétmegyünk. Hallod, mi lenne, ha nem válna szét? – kérdezte egyszer Béla.
– És mit javasolsz? – fordult vissza Zsófia.
– Válj feleségemül – locsant ki Béla.
– Ez egy házassági ajánlat? – komolyodott el Zsófia. – Azt hittem, soha nem mondod ki ezt a szót. Nos, válaszolok: igent mondok.
– Komolyan? – örült Béla.
– Minek örülsz? A házassághoz nem elég egy ajánlat és a vágy, hogy együtt legyünk. Kell a szerelem is.
– Összecsiszolódtunk az évek alatt. Ki mondta, hogy nem szeretlek? Te? Te szeretsz engem?
Zsófia sokszor feltette magának ezt a kérdést. Mindig azt válaszolta, hogy szereti. Meghalt volna, ha Béla más lányba szeret. Augusztus végén összeházasodtak. Zsófia a szüleivel élt, Béla pedig egy kisvárosból költözött fel az egyetemre.
Mindkét család meghúzta magát, összedobtak, és vettek a fiataloknak egy egyszobás lakást. Megbeszabezés nélkül elhatározták, hogy várnak a gyerekkel. Zsófia úgy érezte, mindez csak játék. De az idő múlott, együtt éltek, és boldogok voltak. Két év múlva Béla és barátja, Viktor, saját vállalkozást indított.
Zsófia nem akart kockáztatni, maradt a régi munkahelyén. Ha nem jön be a vállalkozás, akkor is lesz jövedelme. De Bélának és Viktornak sikerült. Zsófia is átment a férje cégéhez dolgozni. Átvette a könyvelést, hogy ne legyenek meglepetések.
Két év múlva tágas lakást vettek, autót, évente kétszer külföldre utaztak nyaralni. Mindenhonnan rengeteg képet és videót hoztak haza. A férje halála után Zsófia eltávolította a számítógép asztaláról az összes fájlt. Nem tudta megnézni őket, mert azonnal sírva fakadt.
A végzetes nap minden részletére emlékezett. Szabadnap volt. Reggeliztek. Egyszer csak felhívták Bélát, és sietve összeszedte magát.
– Hová mész? – kérdezte Zsófia.
– Viktor elszúrt valamit, a– Ha én haltam volna meg Bélával helyett, ő nem temetné el magát négy fal között – mondta egyszer barátnője, Tímea, és Zsófia, mikor a szívét a fényre emelte, rájött, hogy a szeretet nem múlik el, csak átalakul.
