Katalin éppen hazaért a boltból, és a konyhában szorgosan elkezdte kipakolni a szatyrokból a friss kenyereket, szalámit, egy nagy fej káposztát, puha kalácsot. Hirtelen furcsa zaj ütötte meg a fülét a fia és menye szobájából. Odalopakodott, szíve a torkában dobogott. Amikor kinyitotta az ajtót, döbbenten látta, hogy a menye, Piroska épp nagy bőröndbe hajtogat ruhát.
Piroska, te meg hova készülsz? kérdezte Katalin aggódó hangon.
Elmegyek felelte Piroska, könnyek között. Hangja remegett, ahogy beszélt.
Hogyhogy elmész? Hova? Mi történt, aranyom? Katalin elsápadt.
Piroska csak némán elé tartott egy levelet.
Katalin kezébe vette, kinyitotta és a sorokba dermedt.
***
Amikor Ádám hazavitte Piroskát a kis Nógrád megyei falujába, mindenki örült, különösen Katalin. Harmincöt éves elmúlt már Ádám, végre megnősült. Kinőtte a fiús csínyeket, most ideje családot alapítani, gondolta az anyja is. Segítség lesz az időskorára.
Az apja évekkel korábban elment, egy jókora házat és nagy gazdaságot hagyott Ádámra és Katalinra. Keményen dolgozott az egész családért. Ádám egyedüli gyermekként nőtt fel. Katalin egy másodikat sosem tudott kihordani, később meg már teherbe sem esett. Sok volt a munka. A földdel, állatokkal, úgy érezte, nincsen megállás se hétvégén, se szabadságon. Aztán férje is megbetegedett, Katalin három évig ápolta, de minden erőfeszítés hiába volt. Közben megtanulta a traktorvezetést, földmunkát, mindent, amit a gazdaság megkövetel.
Piroska fiatal volt, legalább tíz évvel fiatalabb, mint Ádám, számolgatta magában Katalin. Törékeny, finom lány emlékeztette saját fiatalkori önmagára. Amikor annak idején ő is csak egy kis bőrönddel szállt le a vonatról, alig volt holmija. De a fiú választott, így hát legyen. Ráadásul Piroska árva volt, talán még jobb is, hogy így alakult.
A falu lányai titkon irigykedtek Piroskára, hiszen Ádám jóképű, dolgos, és módos legény volt. Egytől egyig mind próbálták meghódítani, de Ádám nem törődött velük; munkából mindig rohant haza a családjához. Piroska két fiút és egy leányt szült neki.
Amikor a legkisebb lány már ötesztendős volt, a legidősebb meg tíz, Ádám úgy döntött, barátjával Pestre megy dolgozni. Nagyobb pénz, jobb élet talán.
Nem elég a pénz neked, fiam? kérdezte aggódva Katalin. Két fizetés, az én nyugdíjam, mindenünk megvan. És a gazdaságot ki tartja el? Én már gyenge vagyok a régihez képest.
Elegem van már ebből a paraszti világból, anyám! Állást keresek, aztán a családot is Pest mellé viszem. A gyerekeknek ott több lehetőségük van. Itt az ideje eladni a házat. Te is velünk jöhetsz majd.
De hát Ádám, itt van iskola, minden közel, itthon vagyunk! próbálta visszatartani Piroska is.
Te városi vagy, majd visszaszoksz.
Árvaházban nőttem fel, tudod jól. Nekem a városban csak nyomor jutott. És mi lesz anyáddal? Már rád is rá van szorulva. Mit kezdünk ott három gyerekkel? Piroska titokban törölte le a könnyeit.
Elég! Nem tárgyalunk tovább. Nézz már magadra, mennyire le vagy strapálva! vágta oda Ádám, majd már csomagolt is.
Pedig Katalin és Piroska békességben éltek. Katalin magára ismert a menyében, sajnálta őt mindennap, ha szükség volt rá, a védelmére kelt. Az unokák voltak a mindene. Néha úgy érezte, Piroska tényleg a lánya.
Amikor eljött Ádám ideje, útnak indult. Levelet írt, pénzt küldött, karácsonykor, húsvétkor hazalátogatott, majd újra elment. Az a barátja, akivel Pestre ment, hamar visszatért a faluba. Egyik nap a barát felesége megsúgta Katalinnak, hogy Ádám egy gazdag nő házában él, akinek lakását újították föl, és ott húzta meg magát. Munkája nincs. Katalin nem szólt Piroskának, gondolta, hátha csak pletyka. Ám a hírek gyorsan terjedtek a faluban.
Egyik este Piroska kipirult arccal, összetörten kezdte összepakolni a vékonyka ruhákat.
Hová készülsz, szívem?
Piroska csak odanyújtotta azt a levelet. Szinte inkább üzenet volt, mint levél:
Piroska. Bocsáss meg, de van másik asszony az életemben. Az anyám után enyém lesz a ház. Ne várj rám, keress magadnak életet, húzd fel a gyerekeket, amire tudok, most adok egy kis forintot indulásnak. Továbbiakban oldd meg magad. Ádám.
Ha elment, hát menjen mondta Katalin szelíden. De én nem engedlek el titeket, engem innen senki el nem mozdít. Ne vidd a gyerekeket ide-oda, hazátlanul. Nincs jogom nélkületek élni, nem! Ádám nem teheti ezt meg veled és az unokáimmal, amíg lélegzem.
Egyszer aztán, sok év múltán, egy csillogó fekete autó gördült be a kapu elé. Ádám kiszállt, oldalán az új feleséggel. Nem tudta, hogy a három gyerek a házban él még, azt hitte, rég máshol vannak. Legkisebb lánya elcsukló hangon szaladt az apjához, átölelte. A legidősebb fiú csak komoran nézett rá, majd a húgát kézen fogva elvezette. A középső követte őket.
Ez nem apa, hanem áruló. Gyere, dolgozni kell mondta halkan a fiú a testvéreinek.
Ádám némán nézte, ahogy a fia felül a traktorra, elindul felszántani a mögötti krumpliföldet. A másik kettő a nyulakat etette. A gazdaság nemhogy kisebb lett volna, inkább nőtt, hisz most már nyulak is voltak. A gyerekeket felnőttek, és apa ebből semmit nem látott.
És Piroska? Egyedül hagyta őket, rád sózta az egészet? kérdezte anyjától.
Ne magadból indulj ki, fiam. Piroskának hívják, ha elfelejtetted volna. Nemsokára ér haza a munkából. Mondd, mi hozott most haza, együtt?
Fontos dolgunk lenne veled.
Akkor mondd röviden, aztán menj, még mielőtt Piroska hazaérne.
El szeretnénk vinni magunkkal, anyám.
Azt hittem, a gyerekekkel jöttetek.
Nekik is van anyjuk, Piroska majd megy, ha akar. Te is menj, add el ezt a házat, együtt sokat ér. Pesten szerezhetünk neked egy szép, kis lakást. Marad bőven forint.
És a gyerekekkel mi lesz? Miért hallgatsz?
Menjenek csak a városba velük. Több lehetőség vár ott rájuk.
Lehetőség van, de szándék nincs. Ha akartak volna, már elmentek volna rég.
Mi szóltunk. Találtunk remek vevőt. Gondold át, de ne sokáig.
Nekem nincs már mit gondolkodni. Itt már én sem vagyok otthon.
Mi ez, mama, hogy beszélsz? kérdezte Ádám, de akkor belépett Piroska.
Hát ez igazán meglepetés! szólt Piroska nyugodt, határozott hangon.
Az évek során, amíg Ádám nem látta, Piroska kivirult, megerősödött. Elegánsan öltözött, a fülében Katalin régi arany fülbevalói, frissen vágott divatos haja volt. Szép asszony, megállt a szó rajta. Ádám nézte, nézte, össze sem lehetett már hasonlítani új feleségével. Addig bámulta, míg a másik nő meg nem lökte.
Mama, miért nincs még terítve? Hat vendég jött! szólt oda Piroska.
A vendég most megy. Amit akart, elmondta. Itt az ideje távozni jelentette ki Katalin hűvösen. Köszönöm, fiam, hogy néha még megemlékezel anyádról. Neked, szép idegen, viszontlátásra. Remélem, nem találkozunk újra.
Itt, mama, egy telefonszám. Ha meggondolod magad, hívj mondta Ádám, letette az asztalra a cetlit, és szó nélkül távozott.
Ádám aztán csak akkor jött újra, amikor Katalin már a halálán volt. Piroska telefonált neki. Akkorra a gyerekek már mind felnőttek, saját családjuk volt, s az apjukkal úgy beszéltek, mintha idegennel beszélnének. A lány egy szót sem szólt hozzá.
Piroska. A gyerekek már felnőttek, ez a ház meg az enyém. Jogom van itt lakni, visszajöttem, elváltam, haza akarok költözni. Ha akarsz, maradj. Ha nem, nem tartalak vissza mondta Ádám halkan.
Piroska némán elővette a komódból a papírokat. Katalin évekkel korábban mindent a menye nevére íratott. Az év is pontosan az volt, amikor Ádám azt a levelet írta. Ádám némán távozott. Piroska nem marasztalta, nem kötötte hozzá már semmi. Csak a gyerekek, na meg most már unokája is volt velük teljes az élete.
