Galina hazatért a boltból, elkezdte kipakolni a vásárolt élelmiszereket, amikor furcsa zajt hallott a fia és menye szobájából. Bekopogott: – Valika, hova készülsz? – csodálkozott, látva, hogy a menye a bőröndbe pakol. – Elköltözöm innen! – sírta el magát Valentina. – Hová? Mi történt? – kérdezte riadtan Galina, mire Valika némán átnyújtott egy levelet. Galina elolvasta, és döbbenten állt meg… Iván hazavitte menyasszonyát, Valentínát a falujába, édesanyja házába. Hosszú évek után végre megnősült a fia, aminek Galina megörült: a gazdaságban segítségre lesz szüksége. Özvegyen maradt, a férje egy erős házat és nagy gazdaságot hagyott rá – mindent a családért tett. Egyetlen gyermeke volt, Gali nem tudott többet kihordani, a sok nehéz munka miatt – majd férje beteg lett, három évig ápolta, de hiába. Minden munkát megtanult, a traktort is vezetni. Valentina fiatal volt, legalább tíz évvel ifjabb Ivánnál. Törékeny lánynak tűnt, Gali is ilyen volt egykor: egy kis bőrönddel érkezett férjhez, alig volt holmija – de a fia választott, hát elfogadta. Ráadásul Valika árva volt – talán így könnyebb is. Az összes falusi lány féltékeny volt Valentínára: egy jóképű, jómódú férjet kapott. Mind próbálták elcsábítani a már nősül Ivánt, de ő hazasietett a feleségéhez, gyerekekhez. Valentina két fiút és egy lányt szült. Amikor a legkisebb öt-, a legidősebb tízéves volt, Iván elhatározta: barátjával felmegy Pestre dolgozni. – Nincs elég pénzed? Mindenetek megvan, két fizetés, az én nyugdíjam, étel is… De a gazdaságot ki vezeti? – mondta az anyja. – Nem bírok már annyit. – Elegem van ebből a gazdaságból, anya! Felköltözünk Pestre a családdal. A gyerekeknek ott tanulniuk kell. A házat is eladjuk, költözz te is velünk! – Ivánom, itt is van iskola – próbált győzködni Valika. – Te városi lány vagy, menjünk. – Ha az árvaházban városban voltam is, nem sokra emlékszem. Mi lesz anyáddal? És ott, három gyerekkel, hogyan boldogulunk? – Valika titokban törölgette a könnyeit. – Elég! Nem téma. Összeszedd magad, szörnyen kimerültnek nézel ki. Valentina és Gali jól kijöttek. Gali sajnálta a menyét, talán kicsit a lányaként szerette. Különösen, amikor megszülettek az unokák. Valika gyorsan megszerette anyósát, már-már anyának hívta. Amikor Iván elutazott, csak írásban jelentkezett, telefon még nem volt. Fél év után hazajött egy kicsit, ajándékokat hozott, pénzt hagyott, aztán megint fél évre eltűnt. Egy idő után kiderült: Pesten egy tehetős asszonynál lakik, akinél dolgozott – máshoz kötötte a sorsa. Gali hallotta, de nem akarta Valikának mondani, de a faluban hír ment. Valika egyszer csak szó nélkül pakolni kezdett. – Hová mész? Valika némán átadott egy levelet – valójában egy rövid üzenetet: “Valentina, bocsáss meg, de van más. A ház úgyis az anyámé. Ne vesztegesd itt az időd, költözz el, a gyerekeket felneveled még. Ennyi pénzt tudok adni. Tovább magadra számíts.” – Iván – Elment. Hát maradsz. Nem engedlek, nem leszel gyerekekkel idegenben. Nem hagylak itt se. Nem hagyom, hogy titeket bárki elűzzön – mondta Gali határozottan. Egyszer Iván megjelent új feleségével, új autóval. Nem számított rá, hogy ott találja a gyerekeket, anyja pedig nem szólt neki, hogy még ott laknak. A lánya, már 12 éves, azonnal apjához futott, sírt. A nagyobbik fiú csak némán félrehúzta a kisebbeket. – Áruló vagy te, nem apa – mondta a fia. – Menjünk, munka van. Iván némán nézte, ahogy a fia traktorra ül és nekilát szántani a krumpliföldet. A másik kettő a nyulakat etette. A gazdaság nem zsugorodott, nőtt is: nyúltenyésztéssel bővült. A gyerekek felnőttek – de ő ebből kimaradt. – És az anyjuk? Egyedül hagyta rád őket? – kérdezte anyját. – Ne abból indulj ki, amit magad tennél, fiam. Valentina a nevük. Elfelejtetted? Mindjárt végez a munkában. – Azért jöttünk hozzád. – Azt hittem, a gyerekekért. – Az anyjuknak, neked könnyebb a fiaddal. Add el a házat, költözz Pestre, majd veszünk lakást itt közel, a pénzből jól jársz. – És a gyerekekkel mi lesz? – Menjenek a városba, több lehetőségük lesz. – Az lehet, de ők nem akarnak. Ha akartak volna, már rég elmentek. – Megmondtuk, gondold meg, vevőt is találtunk. – Nincs mit gondolni. Itt én vagyok a gazda. – Miért mondasz ilyet, anyám? Ekkor lépett be Valentina. – Milyen vendégek! Azóta Valika kivirult: szépen öltözik, fülében anyósa örökölt fülbevalója ragyog, csinosan, modern frizurával, régi önmagához képest gyönyörű. Iván csak bámulta, míg új asszonya nem figyelmeztette. – Miért nem terítesz, mama? Drága vendégünk van – mondta Valika nevetve. – Már megy is. Amit kellett, elmondta. Köszönöm fiam, hogy meglátogattál. Neked pedig minden jót, ne is jöjj többször. – Itt a telefonom, mama. Ha meggondolod magad, hívj – hagyta ott Iván a számát. Iván végül anyja temetésére jött vissza. Valika hívta, a gyerekek addigra felnőttek, a nagyfiúnak már családja volt. A gyerekek ridegen viselkedtek, mint egy idegennel, a lánya meg sem közelítette. – Valentina, a gyerekek felnőttek, a ház az enyém, jogom van itt lakni. Elváltam, hazaköltözök. Maradj, ha akarsz, de nem tartalak. Valika némán elővette a papírokat: a házat Gali egykor ráíratta, éppen azon az éven, mikor Iván a levelet írta. Iván szó nélkül elment. Valentina nem tartotta vissza, hisz már csak a gyerekek és az unokák kötötték oda.

Ilona hazatért a boltból, és elkezdte kipakolni az élelmiszereket a szatyrokból. Egyszer csak különös zajt hallott a fia és menyecskéje szobájából, így odament megnézni, mi történik. Margit, hová készülsz? kérdezte meglepetten Ilona, amikor meglátta, hogy menyecskéje bőröndbe rakja a holmiját. Elmegyek innen! mondta Margit könnyeivel küszködve. Hogyhogy el? Hová? Mi történt? csodálkozott Ilona. Tessék, itt van nyújtott át Margit csendben egy levelet. Ilona kibontotta, és a leírtak láttán elfehéredett az arca.

János hozta haza újdonsült menyasszonyát Margitot a szülői házba, egy alföldi magyar faluba. Édesanyja örült, hogy több mint harminc év után végre megnősült a fia. Elég volt már a legényéletből. Hazajött végre, legalább lesz, aki segít idős korára.

A ház teli volt jóval, Ilona igazi gazdasszony. Férje már régen elhunyt, de erős, rendezett ház és nagy gazdaság maradt utána. Mindent a családért tett. Csak egy fiuk lett, második gyereket Ilona nem tudott kihordani, később már nem is esett teherbe. A falusi élet nehéz, a gazdaság mindennapi gondoskodást kíván, ünnep és pihenés nélkül. A férj végül belebetegedett a sok munkába. Ilona három évig ápolta, de nem tudta megmenteni. Közben megtanult traktorozni is meg mindent elvégezni a földeken.

Margit fiatal volt, Jánosnál vagy tiz évvel fiatalabb, gondolta Ilona magában: törékeny, kedves teremtés. Saját fiatalsága jutott eszébe, hiszen ő is így érkezett valaha csak egy kis bőrönddel. De hát a fia választotta, akkor hát fogadja el. Ráadásul Margit árva volt, talán jobb is így.

A falusi lányok irigykedtek Margitra, hiszen jóképű, tehetős legényt fogott ki. Sokan akarták Jánost, de ő otthon, a családja mellett maradt. Margittal három gyermeket két fiút és egy kislányt vállalt.

Amikor a legkisebb ötéves lett, a legidősebb tíz, János elhatározta, hogy városban szerencsét próbál egy barátjával.

Kevés neked a pénz? Itt mindened megvan igyekezett lebeszélni anyja. Van két fizetésetek, az én nyugdíjam, az udvarban minden terem. Kivel dolgoztatom az egész gazdaságot? Nem bírom már az egészet egyedül!

Elegem van a gazdaságból, anyám! Állást szerzek, és az egész család felköltözik Pestre! A gyerekeknek tanulniuk kell, és a házat is ideje eladni. Te is velünk jöhetsz!

De hát itt helyben is van iskola próbálta halkan rimánkodni Margit.

Te úgyis városi vagy vágott vissza János. Legalább hazatérnél.

Ha a pártfogó otthon Budapesten, akkor tényleg városi, én már alig emlékszem. Kicsi voltam még Mi lesz az anyáddal? Hisz már segítségre szorul! És mi hogy boldogulunk három gyerekkel a városban? Margit könnyei eleredtek.

Nem vitázunk tovább! Nézz magadra, teljesen kimerült és fáradt vagy.

Margit és Ilona békésen éltek együtt. Ilona gyakran megsajnálta menyét, mintha saját lánya lenne. Margit is gyorsan megszerette apósnéját, s hamar elkezdte anyának szólítani.

Amikor János útnak indult, anyja csak annyit mondott: Ha menni akarsz, hát menj. Majd mi megoldjuk.

János leveleket küldött Pestről, fél év múlva hazajött kicsit, ajándékokat hozott, némi forintot is adott, aztán újra elment fél évre. A barátja idővel visszatért a faluba, és egyszer a barát felesége megsúgta Ilonának: János egy jómódú nőnél lakik, akinél dolgoztak. Nem dolgozik, csak ott él. Ilona inkább nem mondta el Margitnak, hátha mégsem igaz a hír, de a pletyka gyorsan terjedt. Margit végül furcsán viselkedett, majd csendben pakolni kezdte a holmiját.

Hová mész?

Margit átadott egy rövid levelet. Inkább cetli volt.

Margit, bocsáss meg, de már mással vagyok. A ház majd rám száll anyám után, így inkább indulj útnak, ne vesztegesd az időt. Itt egy kis pénz indulásnak, de utána már magadra számíthatsz. János.

Ő elment, maradjon is ott. Nem engedlek titeket sehova, a gyerekeket sem húzom idegen városba. Nem hagylak itt benneteket. Ő úgysem fog kizavarni. mondta Ilona határozottan.

Nemsokára János megjelent új feleségével, vadonatúj autóval. Nem gondolta, hogy a gyerekek még mindig a szülői házban vannak. Nem is tudta, mert Ilona nem látta szükségét, hogy szóljanak. A tizenkét éves lánya azonnal apjához szaladt sírva. A legidősebb fiú is odament, János ölelni akart, de a fiú csak csendben elvezette a húgát, a középső is velük tartott.

Áruló ez, nem apánk. Gyertek, dolgozni kell.

János nézte, amint a fia traktorba ül és elkezdi szántani a krumpliföldet a ház mögött. A másik két gyerek a nyulakat etette. A gazdaság nemhogy kisebb lenne, inkább bővült, hiszen régen még nyulakat sem tartottak. A gyerekek felnőttek, ő meg ezt végig nem látta.

És Margit merre van? Egyedül hagyta őket rád? faggatta anyját.

Te csak magadból indulsz ki, fiam? Margitnak hívják, emlékeznél? Mindjárt hazaér a munkából. Mi szél hozott benneteket így kettesben?

Beszélni akarunk veled.

Hallgatlak, csak mondd, amért jöttél, és menj, mielőtt Margit hazaér.

Azért jöttünk, hogy magunkhoz vegyünk.

Azt hittem a gyerekeket vinnétek.

Nekik van anyjuk. Neked viszont jobb lenne a fiúddal együtt lakni. Add el a házat, a földet sok pénzt kaphatsz érte! Lakást veszünk neked a közelben, bőven futja rá.

És a gyerekek? Mi lesz velük, hallgatsz?

Költözzön Margit is a városba, kivehet egy lakást. Ott több lehetőségük lesz a gyerekeknek is.

Hiába, ha ők nem akarnak menni. Régen elmentek volna, ha így gondolnák.

Mi szóltunk. Megtaláltuk a legjobb vevőt. Gondold át, de ne sokáig!

Nekem nincs mit átgondolni. Ez már nem az én otthonom.

Miért mondod ezt, anyám?

Ekkor ért haza Margit.

Micsoda társaság!

Az évek alatt, míg János nem látta, Margit kivirult, megszépült. Csinosan öltözött, édesanyja fülbevalóit viselte, modern haja volt. Már nem volt nyoma annak a csendes, elnyűtt Margitnak. Igazi szépség. János épp elbambult, mire új felesége oldalba bökte.

Anyám, nem terítesz? Nagy vendég érkezett. kérdezte Margit nevetve.

A vendég már megy is. Elmondta, amit akart. Köszönöm, hogy megtiszteltél, fiam. Önnek is további szép életet kívánok fordult János új feleségéhez. Remélem, többé nem látjuk egymást.

Itt a számom, anyám. Ha meggondolod, hívj fel mondta János, otthagyott egy cetlit, majd távozott.

János csak életében utoljára jött el elköszönni anyjától. Margit felhívta a fiát, hisz mégiscsak család. A gyerekek felnőttek, a legidősebbnek már saját családja is volt. Beszéltek az apjukkal, de már csak idegenként. A lánya hozzá sem ment.

Margit, a gyerekek felnőttek, a ház az enyém. Jogom van benne élni! Elváltam. Visszaköltözöm, ha akarod, maradj, ha nem, nem tartalak vissza.

Margit csendben kivette a komódból a papírokat. Ilona évekkel azelőtt, amikor János elhagyta, ráíratta a házat Margitra. Az évszám is ott állt. János némán távozott. Margit már nem marasztalta. Nem kötötte hozzá semmi, csak a gyermekei. S most már az unokái is.

Néha a legnagyobb próbatételekben tanuljuk meg, mennyire fontos, kik tartanak össze körülöttünk és hogy a valódi család nem mindig az, akit a vér összeköt, hanem az, akivel együtt viseljük a mindennapok terheit és örömeit.