A fiam, Gábor, pont egy hónapja vette el másodszor a feleségét, és hozta is magával erre a szép, tizenhárom éves lányt, Katát, az új asszony kislányát. Egy egész hétre itt hagyták nálam, az új nagymamánál.
Kata mamája, mielőtt elindultak volna, odasúgta nekem:
Csak szólok, Kata most először jár falun. Elég nehéz természete van, tudod, ezekben az években nem könnyű vele. Legyél vele szigorú, kérlek. Ha bármi gond akadna, csak hívj és eljövök érte.
Már hogy érted, hogy ha bármi? csodálkoztam, de már oda se figyelt. Mosolygott, adott egy puszit az arcomra, beült Gábor mellé az autóba, el is húztak.
Katácska, hoznál nekem egy kis vizet? kértem őt rögtön, odanyújtva neki az üres vödröt.
Vizet? Honnan? nézett rám nagy szemekkel.
A kútról, ott kinn az utcán.
Milyen kút? Kávéfőző?
Ne viccelj, igazi kút, ott a kerítésen túl, majd meglátod, kar van rajta, húzd le, az vizet ad. Tedd alá a vödröt, megtöltöd, aztán hozod be a házba.
Mama, most komolyan mondod? szegény gyerek úgy nézett, mint aki marslakót lát. Hát nem a csapból szokás? Itt nincs csap a konyhában?
De, van csap elmosolyodtam , csak sajnos pont egy hete nem folyik belőle víz.
Miért?
Mert a János bácsi, a szerelő elzárta az utcán a vizet. Szelepet kell cserélni valahol. Úgyhogy oda kell a kúthoz járni egy darabig, ott mindig van víz.
Nem… letette a vödröt. Ezt tuti nem fogom csinálni. Ha van csap, folyjék is!
Jó van, vontam vállat , akkor itt tudsz csak mosakodni. Gyere odavittem egy nagy hordóhoz, ami az eresz alatt állt, félig tele esővízzel. Abból vehetsz vizet kézzel, azzal mosakodj.
Mama, ebben meg ott úszkálnak azok a kis férgek, fúj!
Azok csak szúnyoglárvák, nem bántanak.
És fogat is ebből mossak? húzta a száját.
Persze, nincs más most.
Na, jó, akkor mégiscsak elmegyek morogta, felkapta a vödröt, és nagy duzzogva kiment a kapun.
Vagy negyedóra múlva jött vissza, teljesen leizzadva, a vödörben talán három liter víz, ha volt.
Hát te hol voltál ilyen sokáig? kérdeztem.
Nem tudtam, hogy kell használni! Szerencsére egy bácsi elmagyarázta.
Semmi gond! kiöntöttem az összes vizet a kézmosóba, és visszaadtam neki a vödröt. Na, Katácska, ez a mosakodáshoz elég lesz, de főzni is kellene valamit, ahhoz is víz kell.
Tessék?? nézett rám elkerekedett szemmel.
Persze! De ha gondolod, főzhetek az esővízből is vállat vontam újra.
Na, azt már nem! kiáltotta, felkapta a vödröt, és már futott is vissza a kúthoz.
Ötször le-fel járt így, én meg lassan elkezdtem főzni. Egyszer csak odaszólt:
Mama, és miért nem javítják meg a csövet? Nálunk, ha valami elromlik, csak betelefonálunk, és már egy óra múlva is jön a víz.
Itt is szólni kell, de itt át kell sétálni az ötvennyolcas házhoz, a másik utcába, csak ott mindig van víz, szóval János nem nagyon siet.
És te miért nem mész oda és mondod neki?
Már százszor voltam! leintettem. De János bácsi mindig vagy a traktoron van, vagy a földeken, vagy valami mással. Mindig mondja: majd holnap. Aztán még mindig nem jött el. Egy szerelő van az egész környéken
Na várj csak… elgondolkozott, aztán visszakérdezett: Hányas ház is?
Ötvennyolc.
Merre van?
Ott, abba az irányba biccentettem.
Jó, na én most oda elmegyek magam!
Mielőtt mondhattam volna bármit, Katá már ki is szökött a kapun, és eltűnt. Fél óra múlva nem bírtam tovább, elindultam Jánosék házához.
Járt itt az unokám? kérdeztem Jánosné Évától.
Te azzal a kis szemtelennel vagy? nézett rám csúnyán.
Miért, mit csinált?
Először követelte, hogy adjam ki Jánost. Aztán szépen elkezdett kioktatni, hogy János csak magára gondol, bezzeg mennyi munka van itt. Már majdnem ráborítottam a seprűt! Az meg közölte, ha nem csinálja meg még ma, felgyújtja a fáskamrát! Elhiszed?!
Te jó ég! Tényleg ezt mondta?
Hát ez a Kata! Jó lesz, ha senki nem kíván ilyen unokát… Most meg nem tudom hol van, valószínűleg Jánost keresni indult. Az meg persze a határban van, szerel valami gépet, aztán engem itt fenyegetnek a kölykök…
Rohantam kifelé, hisz, ha Katá ott bolyong… Ahogy az utca végén befordultam, jött velem szemben a traktor, János vezette, mellette ott ült a begőzölt kis Kata.
Ahogy megláttak, János lefékezett.
Ez a tiéd? üvöltött le a motorról, Katára bökve.
Nagyban bólogattam.
Hová viszed, János? kiabáltam, majd összeszorult szívvel hozzátettem: Azért ugye nem a rendőrökhöz, el ne vidd, még csak gyerek!
Micsoda rendőr? nevetett János. A csapodhoz megyünk, ventilt cserélni. Különben is, ez a kis virgonckodó, ha nem adok vizet, képes lenne a kombájn alá ugrani. Azt mondta, mindegyiknek kiszúrja a gumiját, ha nem lesz csapvíz. Bár kombájngumit úgysem tudna, de ilyen belevaló kölök kéne még pár a faluba! Helyre ráznánk mi itt mindent! No, na, Katácska, vezeted a traktort?
Persze! pattogott boldogan Kata.
Na gyere, ülj az ölembe, fogd meg a kormányt! De csak ha segítesz majd a szerszámokkal!
Hurrá! kiabálta.
Katá végül csak augusztus harmincadikán ment el a faluból, huszadik napja volt már velünk. Csak azért tudták elvinni, mert másnap már suliba kellett mennie. Amúgy szerintem egész őszig itt maradt volna, annyi teendő adódott a faluban.
